2025. január 19. vasárnap

Árpád-házi Szent Margit ma is példakép

Január 19-én délelőtt a Margitszigeten Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök celebrált ünnepi szentmisét Szent Margit sírjánál, amely a felirata szerint a 16. századig volt az Árpád-házi domonkos szerzetesnővér nyugvóhelye.

Lassan fél évszázados hagyomány, hogy szentmisére gyűlnek össze a zarándokok az egyik legfontosabb magyar szentünk ünnepéhez kapcsolódóan az egykori Nyulak szigetén, amely ma már IV. Béla király lánya, Margit nevét viseli.
A domonkos kolostor romjainál felállított szabadtéri oltárnál tartott liturgián nagy számban vettek részt hívek, köztük a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola oktatói, diákjai és szüleik, valamint megjelentek a lovagrendek képviselői is, hogy a szent királylány közbenjárását kérjék a magyar nemzetért.

Fábry Kornél szentbeszédében rámutatott arra, hogy még nyolcszáz év távlatából is miért nevezhetjük példaképnek Szent Margitot, akit szülei – a tatárjárás idején – felajánlottak az országért engesztelésül. A királylány ezt elfogadta, Istennek szentelte életét és nem ment férjhez akkor sem, amikor már béke uralkodott az országban. A püspök szerint Margit életében kiemelkedő volt az Isten, a szülei és a hazája iránti alázat és szeretet.

„Kérjük a mai napon Szent Margitot, hogy jusson mindig eszünkbe az ő példája!
Segítsen bennünket minden nehézség közepette is szentté válni, mert ez a közös hivatásunk, amíg itt élünk a földön! Legyünk mi is hűségesek az ígéreteinkhez, szeressük Istent, szüleinket, családunkat és egész népünket” – imádkozott Fábry Kornél segédpüspök.

Fotó: Bors Kata és Wágner-Csapó József

Képgaléria

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2024/5. szám
Esztergom-Budapest 2024/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt