2025. január 14. kedd

„Tudom, kinek hittem” – Végső búcsút vettek Andreas Laun nyugalmazott salzburgi segédpüspöktől

A salzburgi főegyházmegye január 13-án vett végső búcsút Andreas Laun nyugalmazott segédpüspöktől. A salzburgi székesegyházban tartott gyászmisét és a temetési szertartást Franz Lackner helyi érsek vezette; a szentbeszédet Erdő Péter bíboros mondta. A dómból körmenetben kísérték utolsó útjára az elhunytat a Szent Péter-templom temetőjébe, ahol a káptalani kriptában helyezték örök nyugalomra.

A nyugalmazott segédpüspök földi maradványait január 10-én, pénteken este a salzburgi székesegyházban ravatalozták fel, majd halotti vesperást imádkoztak; szombaton reggel halotti officiumot végeztek az elhunytért.

A gyászolók a hétfői gyászmisét megelőzően több napon keresztül – közös rózsafüzér imádsággal, az esti vesperások alkalmával, csendes imádsággal – róhatták le kegyeletüket az elhunyt koporsója előtt.
A január 13-án, hétfőn délelőtt 10 órakor kezdődő koncelebrált gyászmisén mintegy nyolcszázan vettek részt, köztük egyházi és közéleti személyiségek – Ausztria püspökei, nyugalmazott főpásztorok, több mint ötven pap az országból és külföldről; számos apát; Josef Költringer, a Szalézi Szent Ferenc oblátusi közösség tartományfőnöke.
Jelen voltak a román ortodox és szerb ortodox egyházközség, valamint a salzburgi iszlám vallási közösség képviselői is.

A szentmise főcelebránsa Franz Lackner salzburgi érsek volt, és Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mondott szentbeszédet.
A szertartás kezdetén felzúgtak a székesegyház harangjai.

A liturgiát Franz Lackner érsek nyitotta meg. „Beteljesedett életének utolsó útjára kísérjük” a nyugalmazott salzburgi segédpüspököt. „Imádkozunk érte, annak az Istennek az irgalmas szeretetére bízva őt, akinek nevében Andreas Laun püspök az emberek között szolgált” – fogalmazott a főpásztor.

Szentbeszédében Erdő Péter bíboros, prímás kiemelte Andreas Laun püspök „Krisztus és az emberek iránti mély, példamutató szeretetét”. „Az Isten iránti szeretet és a felebaráti szeretet egy nagy egészet alkot – fejtette ki a bíboros. – Jézus példáját követve meg kell tanulnunk mindkettőt egyszerre és maradéktalanul gyakorolni. Teljes odaadással, ami csak a hit és a szeretet által lehetséges.”
Andreas Laun „püspöki jelmondata a Timóteus második leveléből vett »Scio cui credidi« (2Tim 1,12) »Tudom, kinek hittem« volt. XVI. Benedek pápa e mondat kapcsán 2007-es heiligenkreuzi látogatása alkalmával – amelyen Franz Lackner érsek is jelen volt – kifejtette: »Mi nem egy dogmában, egy tanításban, dogma- vagy erkölcsi rendszerben hiszünk. Mi egy személyben hiszünk!«
Ez a legfontosabb kérdés a mai keresztények számára – emelte ki Erdő Péter. – Nem pusztán emberi ésszel keresünk észszerű és kellemes megoldásokat az egyes emberek és a társadalom életére. A megfeszített és feltámadott Krisztus tanítványai vagyunk, aki valóságos történelmi személy volt, akinek tanítása és munkássága felismerhető a történelemben, még ha beszédeit nem is rögzítették digitálisan.”

Andreas Laun püspök „hűségesen és bátran hirdette az Egyház hitét”. „A filozófia eszközeivel tárta fel a hit örökségét, védelmezte az élet méltóságát. Szívügye volt az élet védelme” – hangsúlyozta prédikációjában a bíboros, méltatva Andreas Launnak a bioetika és a zsidósággal folytatott vallásközi párbeszéd terén elért eredményeit is.
Erdő Péter arról is szólt, hogy Andreas Laun püspök szoros kapcsolatot ápolt Magyarországgal. Elismert előadója volt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottsága által szervezett rendezvényeknek. Különböző iskolai korosztályok számára írt hittankönyvei és néhány más műve magyarul is megjelent. „Sok hívő, pap és püspök nagyon hálás neki ezért hazánkban is” – emelte ki a bíboros.
„A Krisztushoz és tanításához való feltétlen hűség a Szentlélek segítségével megvalósul a jelenben. Kérjük a Szentlelket, hogy a hűséges és nagylelkű teológusok által is segítse az Egyházat, hogy megtaláljuk a helyes utat! Imádkozzunk Andreas Laun püspökért, hogy ő, aki oly sokat küzdött az életért, örök életet nyerjen a mindenható és irgalmas Istennél!” – fohászkodott szentbeszéde végén Erdő Péter.


A szertartás végén Franz Lackner érsek megáldotta a koporsót, majd – a székesegyház harangjainak zúgása mellett – körmenetben kísérték az elhunyt segédpüspököt a Szent Péter-templom temetőjébe.
Andreas Laun püspök földi maradványait a Salzburg óvárosában található Szent Péter-temető káptalani kriptájában helyezték örök nyugalomra.

Fordította és összeállította: Gátas Judit/Magyar Kurir
Forrás: eds.at
Fotó: Salzburgi főegyházmegye (eds.at)

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2024/5. szám
Esztergom-Budapest 2024/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt