Karácsony

Erdő Péter
bíboros, prímás
esztergom-budapesti érsek

  1. „Az Ige testté lett, és közöttünk lakott” – olvastuk a mai ünnepi szentmise evangéliumában. Bár a karácsony egyházi évünk egyik legnagyobb ünnepe, a megtestesülés pedig hitünk bátorító és félelmetes titka, most mégis röviden fogok szólni, hiszen maga Isten az, aki a saját végtelen gazdagságát Krisztus születése által a lehető legrövidebben foglalta össze. Aki betölti az eget és a földet (vö. Jer 23,24), akiről azt olvassuk, hogy kezdetben volt, akiről azt mondja a zsoltár, hogy „mielőtt a föld és a világ kialakult, Isten, te öröktől fogva vagy, s örökké” (Zsolt 90,2) – ő születik meg a történelem egy pillanatában, ő az, aki elfér a betlehemi jászolban.

  Az egynapos csecsemő egyben „az örökkévalóság atyja” (vö. Iz 9,6), a hajléktalan gyerek „a béke fejedelme” (vö. uo.). És a gyermek Jézus nem csupán üzenete Istennek, nem csupán prófétája, nem is fogadott fia. Benne megvan az Isten egész teljessége. Ahogyan a Jézus Szíve litániában imádkozza az Egyház, az ő szívében „az Istenség egész teljessége lakozik”.

  2. Jézusban tehát eljött közénk maga az Isten. Miért félsz, ember, mit remegsz Isten előtt (vö. Ter 3,10) – kérdezzük Szent Bernáttal.[1] Az ősbűn óta érzed, hogy olyan vagy, mint a király szolgája, aki ellopja a koronát, hogy a saját fejére tegye. Olyanok vagyunk, mint a börtönből szabadult titokzatos idegen, aki magára öltötte Nagy Sándor palástját és koronáját, de nem tudott magyarázatot adni kihívó tettére.[2] Isten pedig, aki mindenható és meghaladja minden elképzelésünket, akinek a hatalmáról és a fenségéről az egész világmindenséget csodálva, a teremtett világ titkaiba belegondolva és beleborzadva is alig alkothatunk fogalmat magunknak – ő vállalja a gyengeséget és a szerénységet, lényének teljességét egy ma született csecsemőben foglalja össze.

  Eljött hát közénk az Isten, de most nem ítélni jött, hanem megszabadítani az emberiséget és a teremtett világot. Mennyei hang mondja a pásztoroknak: „kisdedet találtok pólyába takarva, jászolba fektetve” (Lk 2,12). Sokszor és sokféleképpen üzent az Isten. Számos módon jelezte létét és fönségét az emberiségnek. De most emberként jött el hozzánk! Miért tette ezt? – kérdezi az Egyház hosszú évszázadok óta. A válasz pedig ott rejlik Szent Pál szavaiban: „Gonoszságunk, irigységünk miatt utálatra méltók voltunk, és gyűlöltük egymást. Amikor azonban üdvözítő Istenünk kinyilvánította jóságát és emberszeretetét, megmentett minket” (Tit 3,3-4). Tehát az Isten irgalmassága jelenik meg karácsonykor. Az az irgalmasság, amelyre világunknak olyan nagy szüksége van. Az ő szabadító szeretete nélkül nem válhatnánk igazzá, nem élhetne szívünkben a remény, és nem találnánk meg az utat a földi élet útvesztőin át az örök boldogság felé.

  3. Isten sokszor megmutatta az emberiségnek hatalmát és fönségét. A hatalom alávetést követel. A fönség csodálatot vált ki. De arra egyik sem szólít fel, hogy magunk is utánozzuk. Ez egyedül az irgalmasság üzenete. Ezért akarta a Mindenható, hogy jelenjen meg jósága, melyet az ember, akit a saját hasonlatosságára teremtett, képes követni és utánozni is. Maga Jézus mondja: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és megtaláljátok lelketek nyugalmát” (Mt 11,29). Ezért hát a karácsony a legigényesebb ünnep. Azt követeli tőlünk, hogy utánozzuk a megtestesült Istent. Ha ő közösséget vállalt az emberiséggel, akkor nekünk is közösséget kell vállalnunk egymással, létre kell hoznunk, meg kell erősítenünk, újra meg újra gazdag tartalommal kell megtöltenünk emberi közösségeinket.

  Senki sem maradhat ki a szeretetnek ebből az ünnepéből! Legyen bár idős vagy magányos, beteg vagy kitaszított, elfoglalt ember, akit életének feladatai vagy akár az úgynevezett sikerek akadályoznak abban, hogy önmaga legyen és észrevegyen másokat is. De nem maradhatnak ki azok a gyerekek sem, akiknek egyébként kevés törődés, jó szó és odafigyelés jut, mert könnyebb a számítógép elé ültetni valakit, mint valóban rá figyelni. Könnyebb tárgyakkal, ajándékokkal kedveskedni neki, mint megadni, amire igazán szüksége van: a személyes foglalkozást, az értelmes, boldog élet megbízható szabályait.

  Házi kedvenceinkről hosszú sorozatok tanítják meg nekünk a televízióban, hogy nem elég babusgatni őket, hanem a szabályokhoz igazodó, fegyelmezett életmódot kell sugározni körülöttük, mert a természetük is ezt igényli. Ha a kiváló kutyákról és a fejlett állatokról ilyeneket ismer fel a viselkedés tudománya, mennyivel inkább kell nekünk, embereknek beletekintenünk a saját természetünk tükrébe. Olyan lények vagyunk, akiket értelemmel és szabadsággal áldott meg az Isten. Magyarázatát, összefüggését, célját akarjuk látni tetteinknek és egész életünknek. Akkor válunk igazán önmagunkká, akkor teljesedik ki a szabadságunk is, ha a saját pillanatnyi érdekünkről le tudunk mondani, ha másokért áldozatot is tudunk vállalni. Már itt a földön is így lehetünk igazán boldogok.

  4. Legyen hát az idei karácsony az isteni irgalmasság ünnepe! Szülessünk újjá az egymás iránti szeretetben és felelősségben. Kérjük a Betlehemi Gyermek kegyelmét és segítségét, hogy lelkünk megújuló ereje és szeretete meggyógyítsa körülöttünk a világot. Így mondhatjuk el az ősi karácsonyi éneket:

Leszállt az ég dicső királya
Közénk az üdvnek hajnalán.
Jászolban fekszik rongy ruhában
Ki eget, földet alkotá!

Légy üdvözölve Szent Karácsony,
Ki földre hoztad az eget.
Elmúlik ím a bűnnek éje,
Mert te az üdvöt hirdeted.

Ámen.


[1] D. BERNARDUS, Sermones in dominicas et festa per annum, Salisburgi 1666, 87. old. (In die nativitatis, Sermo I.)
[2] Vö. DIODORUS SICULUS, Bibliotheca Historica, Lib. 17: ed. Lugduni 1559, 1124. old.