A Szentistvánvárosi Szent István Király Plébánia

Erdő Péter bíboros így méltatta a kiadványt: „Nem érthetjük meg egy város lelkét, ha nem ismerjük az ott élők hitét, felfogását a világról, az emberi életről és a közösségről. Ez a szellem ihleti a mindennapok számos megnyilvánulását, ez fejeződik ki a látható alkotások sorában is. Budapest életében a katolikus vallás, a katolikus hívők egymással összeérő és egybeötvöződő, bár számos vidékről érkező és több nyelvet beszélő közössége, mely mindig a világegyház összefüggésében szemlélte önmagát, jelentős alkotó, formáló erő volt. Hozzájárulása a főváros és - többek között ezen keresztül is - a magyar nép kultúrájának, lelkületének, közösségi életének fejlődéséhez igen sokrétű. Örömmel nyújtom át a fővárosban élő minden katolikusnak és minden érdeklődőnek ezt az első összefoglaló munkát. Járuljon hozzá ez is önmagunk és egymás jobb megismeréséhez, a bizalom, a hit, az emberi értékek légkörének erősödéséhez!”

Alábbiakban a Szentistvánvárosi Szent István Király Plébánia részletes történetét olvashatják Beke Margit összefoglalásában.

Előzmények és a Szent Lipót-templom

A XVIII. század elején a mai főváros magvát alkotó Buda, Óbuda és Pest még önálló településnek számított. Pest város lakossága a török idők után olyan mértékben fejlődött, hogy igényelte a városfalon kívüli terjeszkedést. Így az új külváros 1733-ban kapott külön elöljárót. A pesti falon kívül a Neugebäude/Új épület (a mai Szabadság tér) és a pesti fal közötti terület beépítését a pesti városi tanács 1772-ben határozta el, 1789-ben pedig elfogadta Schilson János kerületi kamarai adminisztrátor tervét az új városrész rendezéséről. Ez a városrész az 1790. április 12-én trónra lépő királynak, II. Lipótnak a koronázási emlékére kapta a Lipótváros elnevezést. A lipótvárosi lakosok szükségét érezték egy templomnak és iskolának, ezért kérvényezték az Udvari Kamaránál, hogy telket ajándékozzon ezek felépítésére, amelyet 1798 februárjában hagytak jóvá. Azt a telket, amely a XVIII. század második felében Pest városáé lett, a város bérbe adta Schmalhagger Józsefné/Schmalögger Johanna részére. E területen 1783-ban épített fel nem szilárd anyagokból egy színházat, amelyet állatviadal számára rendezett be.

Ezért nevezték a teret „vad-vita” térnek. A színház a mai Deák téri templom helyén épült, amely 1786-ban Tuschl Sebestyén birtokába került. Tuschl vállalta, hogy más helyen szilárd anyagból készít egy színházat, amit a mai Szent István-bazilika terén épített fel. Majd 1799-ben Mázsaházat építtettek e téren Glückswerth Mihállyal, aki raktárakat, pincéket, istállót, kádár- és kovácsműhelyt, kocsiszínt és pálinkafőzés számára raktárakat is felhúzott. József Antal főherceg nádor 1804-ben átfogó városfejlesztési tervet dolgozott ki. Szerinte a „Templomnak és iskolának nagy hiányát érzi az Újváros népessége […] a templom és iskola céljaira nem tudnék alkalmasabb helyet az egykori Hecc-térnél.” Valóban 1808-ban a Szépítési Bizottmány megkezdte működését, amely felügyelte az építkezést. A város dinamikusan fejlődött és változott. Így történt ez, amikor a Sóhivatal áthelyezésével a mai Eötvös téren a Duna-parti Szent János-kápolnát lebontották. Talán ezzel magyarázható, hogy a kis templomban Szent János-mellékoltárt állítottak fel. A lakosság továbbra is sürgette egy templom és iskola felépítését, amire 1816-ban gyűjtést kezdeményeztek. Pest város tanácsa 1816-ban elhatározta az állatszínház lebontását és megengedte egy ideiglenes templom építését az akkori 3 korona utcában. Ugyanebben az évben a város létrehozta a lipótvárosi egyházat, amelynek vezetését két adminisztrátorra bízta. 1817-ben tehát az V. kerületi Mennyekbe Felvett Szűz Mária Plébánia területén először kihelyezett lelkészség lett és Schönback József után Simonchich Ignác lett a lelkésze.

A kis ideiglenes templomot Zitterbarth János 1817-ben néhány hónap alatt megépítette és egy polgárházat is hagyott rá. A hosszúkás – 31,3 m hosszú, 10,74 m széles, 13,27 m magas – alaprajzú templomot jó alapokra helyezték. A torony az egyenes záródású szentélyhez csatlakozott, amelyet órával láttak el. A templomnak 5 harangja – 1. 7 q 33 kg, 2. 4 q 14,5 kg, 3. 2 q 51,5 kg, 4. 1 q 37,5 kg, 5. 0,45 q lélekharang – volt, amelyeket 1817. június 4-én Perényi Károly választott püspök szentelt fel. A kis templomnak három oltára volt. A főoltár képét, Szent Lipótot, az ausztriai ház szentjét Schwartz József festette meg. A festményt két oldalról Szent István és Szent László festménye vette közbe. Az egyik mellékoltár titulusa Szent Kereszt lett. Ez a festmény kiegészül a celli Szűz Mária faszobrával, amelyet üveg alatt tartottak. A harmadik oltárt Nepomuki Szent János tiszteletére szentelték, kétoldalt Szűz Mária és Szent József szobra állt. Ekkor két ereklyét őriztek, a Szent Kereszt és Istenes Szent Jánosét, illetve 1846-ban már Nepomuki Szent János ereklyéjéről is szó van. A templomban 26 padot állítottak fel, sőt kis kórussal és orgonával is ellátták. 

Az ideiglenesnek szánt templomot 1817. június 14-én, szombaton Szent Lipót tiszteletére áldotta meg Kovalik János esztergomi általános érseki helynök, választott püspök, mivel az esztergomi érseki szék még üresedésben volt. Itt megjelent Pfingstl Mihály apát, pesti plébános, Feichtinger Domokos ideiglenes lipótvárosi adminisztrátor, és Boráros János szenátor is. A szentbeszédet Klinger György a budavári Szent Zsigmond plébánia adminisztrátora tartotta. Másnap, vasárnap is ünnepeltek, amikor a szentmisét Fejér György, a pesti egyetem teológiai karának dékánja mondta és magyar nyelven prédikált. A következő misét Klinger György tartotta német nyelvű prédikációval. A sajtó e sorokkal számolt be az eseményről: „Fényes ünnepség, mozsarak durrogása a fegyveres polgárság pompázása” zajlott, ahol Kovalik püspök processziót vezetett és nagymisét mondott, sőt a polgárok bőkezűségéből 130 személynek terített asztalt. Ezek az ünnepségek az istentiszteletek nyitányát jelentették. Ettől kezdve istentiszteletet rendszeresen végeztek. Vasár- és ünnepnap négy misét mondtak, a szentbeszéd vagy a mise végén, vagy elején hangzott el. Délután az ifjúságnak katekézist tartottak, majd litánia következett. Hétköznap három mise volt és gyóntatást a sekrestyében végeztek. Feljegyezték, hogy ennek az évnek őszén sok fiatal pár esküdött hűséget már a saját templomukban, amire régóta vártak.
Megjegyzik, hogy magyar, német, horvát, görög, zsidó együtt élt Lipótvárosban. A népesség tehetős, a katolikusok általában jó erkölcsűek, szeretettel vannak egymás iránt. Emellett sok a válás, van kocsma és a vele járó nem erkölcsös magatartás is megfigyelhető. Temetője ekkor közös a Váci úti terézvárosi plébániával. A plébánia területén két fa feszületet állítottak fel fémkorpusszal. Rudnay Sándor hercegprímás egy új kőkeresztről gondoskodott, amely az 1838-as árvíz idején megrongálódott, de azt a város helyreállította. A területen katolikus? iskola van, 1815-től két osztállyal működik. Egy kisdedóvót özv. Brunszvikné alapított, ahová 200 gyermek jár, és a jobb módú szülők adományából tartják fenn.

Az új templom
József nádor már 1844-ben sürgette egy új templom építését. A hecc-színház és a raktárak lebontása elé azonban Glückswert Mihály örökösei még 1845-ben is akadályokat gördítettek. Közben a város annyira gyorsan fejlődött, hogy 1846-ra megkétszereződött a lakosság.
Általában a nép jó erkölcsű, dicséretesen hívő, az istentiszteleten jelen vannak, gyónáshoz és áldozáshoz húsvétkor szívesen járulnak, sőt a böjtöt nagy része megtartja. A kis templom pedig már 1836-ban javításra szorult. Pest város polgármestere Szepesi Ferenc 1846. július 10-én a nádorhoz fordul a város szaporodó közönségét látva, hogy nincs megfelelő temploma a városnak. Szerinte az ideiglenes, nem elég tágas imaházban végzik az istentiszteletet és a polgárság új templom építését kívánja. Az udvari kincstárat is megkereste, mert bár elég nagy az adakozás összege, ez mégsem elegendő. Az ideiglenes imaház oly rossz állapotban van a polgármester szerint, hogy azonnal le kellene bontani. A körülötte lévő díszes épületeknek és jelen ízléshez megfelelő új templomot kellene építeni. „Honunkban az esztergomi, külföldön a római, coloniai, monachiumi templomok példája mutatja – sok éven át épültek.” Vagyis a lakosság igényli, hogy magas színvonalon készüljön az új templom, akárcsak az itthoni esztergomi, illetve a római, a kölni és a milánói székesegyház álljon mintaként a tervezők előtt. A város végül döntött egy új, állandó templom építéséről és arról, hogy a „vad-vita” országos vásárát be kell fejezni, hogy az építkezés elinduljon. A téren álló Kapeller-féle házat is megvásárolták a régi plébánialak helyett, mert a régit, a mai Váci utca elején le kellett bontani. Az új templom részére előzőleg több terv készült 1820 óta, és végül 1845-re elkészül a templom és a plébánia terve Hild József elgondolása szerint, aki klasszicista stílusú templomot szándékozott felépíteni. Litográfiát készítettek a tervről, és ezt az aláírási gyűjtőívre másolták, hogy a gyűjtés sikeresebb legyen. Később szervezeti változás állt be a szomszéd városoknál, hiszen Pestet, Budát és Óbudát 1849-ben politikailag, 1850. november 13-án közigazgatásilag egyesítették, de Lipótváros önálló település maradt. A lipótvárosi lakosság etnikai és vallási összetétele érdekesen alakult (összesen 10 578 fő). Cigány lakossága egyáltalán nem volt.

 Az ideiglenes kis templom 1848-ra veszélyessé vált, ami a szabadságharcban tovább romlott. 1849. május 13-án ugyanis Heinrich Hentzi tábornok Budáról lövette Pestet és ekkor még inkább megrongálódott. Az új templom építése ismét sürgetővé vált. A kis templom lebontásához Scitovszky János hercegprímás hozzájárult. Az új templom alapkövét szintén Scitovszky János helyezte el 1851. október 4-én. Az ekkor mondott szentmisén Viale Prela bécsi apostoli nuncius is megjelent és szentmise után néhány ifjút megbérmált. Az istentiszteletet ettől kezdve a plébánián berendezett kápolnában végezték. 1861. február 10-én elkészült a nagy kápolna, amelynek oltárkövébe Szent Pál ereklyéjét helyezte Scitovszky János, miközben megáldotta azt. Ezen az eseményen megjelent Apponyi György országbíró, Majláth György tárnokmester, és Rottenbiller Lipót főpolgármester. Ezentúl már itt tartották az istentiszteletet. Miközben a régi templom romjai még álltak, és véglegesen csak 1874 előtt tűntek el. 1862. december 10-én szentelték fel a Walser Ferenc harangöntőjében készült harangot és 1866-ban kész lett a Mannhardt-féle toronyóra is. Johannes Mannhardtnak Münchenben óragyára volt, és ő maga kísérletezte ki a konstans erejű szabad gátszerkezettel működő óratípust, ami az ő szabadalma volt. Már 1865 novemberében Hild József ajánlatot tett az az északi toronyban felállítandó, mintegy 14 m magas toronyórához vezető, öntöttvas csigalépcső kialakítására és az óralapok elkészítésére. A déli toronyóra elkészítésére Kulicska Antal adott ajánlatot 1890-ben.

Az északi torony vaslépcsőjére mégis Schlick Ignác ajánlatát fogadták el. Az egyenként másfél q vörösréz számlapokra Joseph Schmidt terézvárosi rézműves ajánlatát találták megfelelőnek, sőt a nem átlátszó óralapokat is ő készítette el. Első ízben 1866. december 25-én a karácsonyi éjféli misén ütött első ízben a Mannhardt müncheni órás által készített óra, ami Hampel Antal földbirtokos, a Templomépítési Bizottmány tagja, templomgondnok becses ajándéka volt. A toronyórák az építkezés miatt elszennyeződtek és 1896-ban Kulicska Antal villanyóra-készítő villanyárammal működő átalakítást is végzett. A toronyórák kezelője 1898-ban is Kulicska Antal volt, 1903–1909 között Peterka Lajos. Az örökös pénzzavarban szenvedő építkezés céljára 1863-ban sorsjátékot rendeznek, amelynek sikerében Scitovszky János nem bízik. Visszaemlékezik a prímás arra, hogy 13 évvel ezelőtt lelkes felhívást hangoztattak a pestiek: „Templomot országunk szívének, Pestnek, templomot, még pedig a főváros napról-napra föltünedező nagyságához méltót, a magyar nemzet vallásos érzelmének megfelelőt, dicsőt, mely ha nem is hasonlitand fényre, nagyszerűségre Róma, Bizanc, London, Parizs, Köln, München, Strassburg, Milánó, Padua, Bécs, Orleans s Ulm pompás templomaihoz; de még is hirdesse minden következő században a magyar nemzet művészetét, jó izlését és áldozatkészségét.” Tehát művészi színvonalban eszményképül az európai nagy templomok álltak továbbra is a tervezők előtt. Az építkezés klasszicista stílusban indult, azonban 1867. március 6-án elhunyt Hild József és helyére Ybl Miklós került, aki új terveket készített neoreneszánsz stílusban. Az építkezést megakasztotta az 1868. január 2-án bekövetkezett omlás, amikor a kupola egyik pillére összeroskadt, és a dob a csegelyekkel együtt leomlott. A romok eltakarítása elhúzódott, és pénzszűkében is voltak, ezért hosszú éveket kellett várni, amíg folytatódhatott az elkezdett munka. Az anyagi nehézségek leküzdésére Hampel Antal városi képviselő, templomgondnok az 1869-ben általa felállított bazársor bérleti jövedelmét ajánlotta fel 1872-ben. Ybl Miklós új tervet dolgozott ki, amely drágának bizonyult, de átdolgozás után a király jóváhagyta és évi 40 000 forint segélyt utalt át a vallásalapból. Így 1875-ben folytatták az építést. A lakosság nagy érdeklődéssel kísérte a munkálatokat, ezért az építési bizottság 1877 májusában elkészítette Dittmann Kelemennel a bazilikának ma is meglévő gipszmodelljét, hogy nyomon kövessék a folyamatot. A Hild-féle délkeleti tornyot 1885-ben lebontották, hogy Ybl által tervezett módon épüljön fel. A bazilika még nem volt kész, amikor Ybl Miklós 1891. január 22-én elhunyt. Az építési bizottság Kauser József építészt fogadta el, aki újra módosította a terveket. A freskók helyett reliefekben és mozaikokban gondolkodott, félve a falak nedvesedésétől és ennek következtében a színhatás is más lett, mint az eddigi. A régi plébánialak 1892-ben megrongálódott, ezért a főváros megvette a mai Szent István tér 14. sz. alatti iskolatelket, és erre épült a ház plébánia és iskola részére. A millennium évében, 1896. május 7-én Lollok Lénárd azt javasolta, hogy a bazilika ezentúl Szent Lipót helyett Szent István nevét viselje. A budapesti törvényhatóság ezután engedélyt kért Vaszary Kolos hercegprímástól, míg a Szent Lipót titulust a bazilika egyik kápolnája viselhetné. A prímás a fővárost a királyhoz utasítja, akinek nem volt ellenére a titulusváltás, ezért Vaszary Kolos is beleegyezett.

Az új Szent István titulust 1897-ben kezdték használni. Ezután a főkapu fölé eredetileg elhelyezett Szent Lipót reliefjét eltávolították és helyére Senyei Károly Szent István reliefje került. Végül a templom külseje és belső berendezése 1905-re elkészült. A templom hossza 66,50 m, szélessége 50,25 m és magassága 95 m, amely térség 6000-7000 fő befogadására képes. Hild klasszicista stílusát a kelet–nyugati homlokzat, míg a főhomlokzat és a mai Bajcsy-Zsilinszky útra néző hátsó homlokzat Ybl neoreneszánsz stílusát tükrözi.

Az első világháborúig 8 harang volt: 1. Szent György 77 q 35 kg, 2. Immaculata 56 q, 3. Szent István 27 q, 4. Szűz Mária bemutatása 17 q, 5. Szentháromság 7 q, 6. Mária segíts tömege ismeretlen, 7. János apostol 1 q 50 kg, 8. Szent Lipót 1 q 50 kg. Ekkor több harangot vittek el. Majd az elvitt harangok helyett újat készítettek, és 1933-ra már csak 3 harangja volt. 1. Szent Imre vagy Hősök harangja 79 q 45 kg, amit 1930-ban Szlezák László budapesti öntödéjében készítettek. Serédi Jusztinián áldotta meg fehérvasárnapon. 2. Szűz Mária 56 q. 3. Haldoklók harangja. Valószínű, hogy ez utóbbi kettő a régi harangok közül megmaradt. Majd a második világháború alatt is igényt tartottak a harangokra. A bazilika épülete a második világháború alatt sérüléseket szenvedett. 1944 karácsonyán a Budai-hegyekből az oroszok lőtték a bazilikát, miközben a németek az Erzsébet téren álltak. A tűz a környéken és a bazilikában kárt okozott. Ehhez járult az 1945. februári bombázás, amikor a németek repülőgépről akarták lőni a várbeli kupolát, helyette a bazilikát találták el. A háború komoly sérüléseket okozott, és a helyreállítás 1947-ben kezdődött el. Eközben a kupola kigyulladt, majd az északi torony kupolája is megsérült, amelyeket 1949-ben helyrehoztak. Az egész templom teljes restaurálása többször is felmerült, és végül 1983-ban a rekonstrukció elindult, amelyet 1985 őszére, a teljes épületre kidolgoztak. A felújított kupolát Friedrich Wetter bíboros, München-freisingi érsek áldotta meg 1985. augusztus 20-án. Egy év múlva a kupola keresztjét Paskai László kalocsai koadjutor érsek áldotta meg, amit szeptember 14-én emeltek helyére. A déli torony aljában pedig 1988-ban megnyílt a kincstár Farkas Attila, Borosnyai Pál és Gerő László építész tervei alapján. Majd felújították a kápolnát, később a tornyokat és előcsarnokot. 2001. augusztus 16-án a kormány a templomot az egyház tulajdonába adta át. A restaurálások befejező munkálatai 2004-re lezárultak, és ekkorra egészítették ki az üvegablakokat az eredeti terveknek megfelelően. A jobb oldali bejáratnál a templomban új Szentségi kápolnát alakítottak ki Bukta Norbert tervei lapján, ahol egy XV. századi német Madonna faszobra is látható. Az országgal kapcsolatos események sorába illik a czestochowai Madonna-festmény másolata. 2011-ben ugyanis hazánk adta az Európai Unió elnökét Orbán Viktor személyében. Fél év múlva átadta az elnökséget a lengyeleknek. Ők ajándékba hozták a pálos kolostorban készített cze¸stochowai Szűz Mária hiteles másolatát. A szép festményt a magyar kormány megőrzésre a bazilikának adta át. A Madonna ma a protokollbejáratnál várja az érkezőket. 2012. március 17-én pedig új kiállítási teret biztosítottak a Szent István-bazilika Kincstárának. Ezt szintén Bukta Norbert és Kovács Gergely tervezte és alakította ki. Itt csodálhatók meg a bazilika liturgikus tárgyai, ahol Mindszenty József néhány relikviáját is elhelyezték.

Beke Margit