Erdő Péter bíboros: Bízhatunk Isten gondviselő szeretetében és őrangyalaink védelmében

Szent Franciskát, Róma társvédőszentjét 1925-ben XI. Piusz pápa az autóvezetők oltalmazójává nyilvánította, mert az asszonyt az őrangyala - aki mások számára láthatatlan volt - minden útjára elkísérte, vigyázott rá, fényt gyújtott előtte, hogy éjszaka is lásson mindent, mikor a rászorultakhoz sietett. Ennek emlékére alakult ki az a szokás, amelyet ma is tartanak az olasz fővárosban: a római autóvezetők összegyűlnek a szent ünnepnapján a Szent Franciska-bazilika közelében, a Colosseumnál, és áldást kapnak magukra és gépjárműveikre.

Az idén Erdő Péter bíboros, prímás végezte el ezt a szertartást az ünnepi szentmise után.

A Főpásztor homíliáját, amelyet nagyböjt negyedik vasárnap mondott el címtemplomában, a Szent Franciska-bazilikában, teljes terjedelmében közöljük:

Krisztusban Kedves Testvérek!

A vakon született evangéliumi története szinte előkészíti Jézus szenvedésének és halálának elbeszélését. Felvonulnak benne azok az erők, amelyeknek az összecsapása a kereszt drámáját okozza. Sötétség és világosság, vakság és látás nem pusztán fizikai értelemben áll itt az evangéliumban, hanem képe a hitnek, és képe annak a sötétségnek, ami az emberre borul, ha nem tudja, ha nem akarja elfogadni hittel Isten üzenetét.

A vakon születettnek a meggyógyítása első hallásra kicsit körülményesnek tűnik. Jézus, aki távolból, puszta szavával halottat tudott feltámasztani, most arra szorulna, hogy sarat készítsen, azzal kenje meg az ember szemét? Utána is még mosakodni küldje? Sokkal inkább arról van szó, hogy maga ez a gyógyítási sorrend, maga ez a mód, egy csodálatos utalást tartalmaz egy ószövetségi esetre. Emlékszünk arra, hogy hogyan gyógyul meg a szíriai Námán, hogyan kell neki megmosakodnia a Jordánban, Elizeus próféta szavára. Itt a párhuzam, itt a mélyebb utalás. Annak idején a próféta odaküldte a hitetlenkedő és ellenkező pogány embert a Jordán folyóhoz mosakodni, s az a mosdás után megtisztult, mert bizalommal vállalta, hogy megteszi, amit a próféta mond neki, utána pedig elismerte, hogy Izrael Istene az igaz Isten.

 A hitre is megnyílt a szeme. Hasonlóképpen a vakon született ember a Siloe tavában mosakszik meg, és látni kezd. Meri vállalni, hogy megteszi, amit Jézus mond neki, rábízza magát, és Isten megajándékozza őt a hittel. Megnyílik a szeme, de megnyílik a lelke is. Ezt a mai evangélium végén található gyönyörű hitvallás foglalja össze. „Hiszek, Uram!” – mondja a vakon született, és leborul Jézus előtt.

Ugyanakkor van ennek a történetnek egy másik párhuzamos vonala is, amihez megint ez az ószövetségi hasonlóság adja meg a kulcsot. Ez pedig a hitetlenség. Mert a hit világossága és Jézus, a Küldött áll az egyik oldalán, a másik oldalon pedig ott áll az elutasítás, a hinni nem akarás ereje. Többször is faggatják a vakon születettet, csak hogy más magyarázatot találjanak a gyógyulására, hogy ne kelljen elismerni Jézus küldetését igazoló csodának meggyógyulását. És ebben az összefüggésben a hitetlenség oldalán megint csak párhuzam van Námán történetével. Hiszen Námántól eltávozik a poklosság, meggyógyul. De a próféta szolgája, aki ezen nyerészkedni akar, aki nem az Isten erejére figyel ebben a csodában sem, hanem a saját földi hasznát nézi, ő lesz leprássá, amikor elkéri tőle az ajándékot. És Jézus azt mondja, hogy „ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak”. Ugye furcsán hangzik ez a jézusi mondás, ugye nehéz megérteni? De talán az Ószövetség párhuzamos helyéből éppen ez válik világossá.

 Krisztussal eljött hozzánk az Isten üzenete, az Isten szava. És ez választás elé állítja az embert. Aki azt hiszi magáról, hogy már a teljes igazságnak a birtokában van, aki azt hiszi, hogy lát, az megvakul, mert elutasítja az Isten igazi és végső üzenetét, ami Jézusban jön el. Tehát aki lát, aki azt hiszi magáról, hogy mindent lát, az veszíti el a világosságát, s aki elismeri, hogy eddig sötétségben volt, és ráhagyatkozik Jézusra, annak megnyílik a szeme a hitre és az üdvösségre.

Ezt üzeni nekünk a mai evangélium a nagyböjti készület idejére. Ismerjük el, hogy nem vagyunk birtokon belül, hogy van mit megbánnunk, hogy van miért megváltoznunk, hogy másképpen kell látnunk magunkat és környezetünket, az egész életünket, mint eddig. Ha ezt elismertük, akkor hallgassunk Jézus szavára, s az ő akarata szerint induljunk el egy megújult úton. Ha ezt megtesszük, akkor megkapjuk azt a kegyelmet, ami a húsvéttal mindenkinek az osztályrésze lehet.

Tegnap ünnepeltük Római Szent Franciskát az Örök Város egyik védőszentjét. Életéről tudjuk, hogy a hősies segítő szeretet nagy szentje volt. Hogy a rászorulóknak adományokat és vigasztalást vihessen ezer veszély közt járta Róma város utcáit, még éjszaka is. Már pedig a közbiztonság – annak idején – nem volt valami erős. Ám ő tudta, sőt látta is, hogy őrangyala kiséri ezeken az utakon ahogyan a 90. zsoltárban olvassuk: „Angyalainak parancsolt felöled, hogy kövessenek minden utadon” (Zsolt 90, 11). Ez az ígéret nem arra szól, hogy értelmetlenül kockáztassuk az életünket, vakmerően leugorjunk sziklákról, vagy a templom párkányáról, vagy hogy a mai világban összevissza száguldozunk megsértve a közlekedés szabályait. Hanem azt jelenti, hogy a szükséges és Isten akaratának megfelelő életutunkon bízhatunk Isten gondviselő szeretetében és őrangyalaink védelmében.

Ezért olyan aktuális, hogy ezen az ünnepen megáldjuk a járműveket és kérjük Isten oltalmazó segítségét mindazokra, akik a közlekedésben részt vesznek.
Római Szent Franciska, könyörögj értünk. Ámen.

Fotó: Pápai Magyra Intézet