Isten hozta weblapunkon!
 

Szentbeszéd a felújított Budapest-Vizafogói templom megáldása alkalmából

2017. szeptember 23-án

Erdő Péter
bíboros, prímás
esztergom-budapesti érsek

(Jn 4,19-24)

Főtisztelendő Paptestvérek! Krisztusban Kedves Testvérek!

  Nagy örömmel áldjuk meg a mai napon ezt a megújított és jelentősen átalakított templomot és plébániát. Hosszú út vezetett idáig. 1932-ben kapta megbízását az első szervező lelkész, 1936-ban alakították a templom építésére az egyesületet, a terv azonban nem valósulhatott meg a háború miatt, később az telkek is államosításra kerültek. Igazi templomszentelésre csak 1985. november 16-án került sor, amikor Lékai bíboros úr felszentelte az új vizafogói templomot Tours-i Szent Márton tiszteletére. A templom első plébánosa Herpy György prépost úr lett, akit szeretettel köszöntünk körükben. Az eltelt évtizedek megmutatták a templom és a plébánia épületének értékeit, de megjelentek a problémák is. Világossá vált, hogy a templom és a plébánia megújításra szorul. Ebben a helyzetben érkezett a Kormány igen jelentős támogatása, amely lehetővé tette a munkák elvégzését. A segítségért ezúton is köszönetet mondok.

  Aquinói Szent Tamás szerint a keresztény ünnepeknek három fajtája van. Minden ünnepünk hálaadás. De vannak olyanok, amelyeken közvetlenül Jézus Krisztus személyében adott végtelen isteni ajándékért mondunk köszönetet. Ilyen például a karácsony vagy a húsvét napja. Más ünnepeken hálát adunk azokért az ajándékokért, amelyekben Isten az egyházat a szentek által részesítette. Végül a harmadik csoportba olyan ünnepek tartoznak, amelyeken azt a kegyelmet köszönjük meg, amit Isten közvetlenül az egyháznak adott. Az ünnepeknek ebbe a harmadik csoportjába tartozik a templomok szentelése vagy megáldása. A templom ugyanis Isten ajándéka az egyház és az emberiség számára.

  Isten betölti az eget és a földet, mindenütt jelen van, mindent átjár és mindenben benne van (vö. Ef 4,6). Mégis úgy akarta, hogy az ember a Szenttel, az Istennel való találkozás utáni vágyát követve szent helyeket és időket különítsen el a mindennapi élet profán világától. A Biblia is gyakran szól az Istennel való találkozás szent helyeiről (Ter 28,17), sőt Mózesnek le kell oldania sarúját az égő csipkebokor előtt, mert szent az a hely, ahol áll (Kiv 3,5). Jézus pedig rendszeresen eljár a jeruzsálemi templomba, ott tanít, sőt irgalmas ítéletet mond a házasságtörő asszony fölött, kiűzi a kufárokat, és a templomot Atyja házának nevezi. És mintha a templom területén valóban az Atya különleges védelme alatt állna. Hallgatói, még azok is, akik ellenséges érzülettel kísérik működését, tiszteletben tartják a templomot. Elárulásának éjszakáján, amikor az Olajfák Hegyén letartóztatják, azt mondja a tömegnek: „Naponta ott voltam a templomban és tanítottam, mégsem fogtatok el” (Mt 26,55).[1]

  A keresztények az Eucharisztia ünneplésére már az apostoli időkben külön helyre gyűltek össze (vö. 1Kor 11,22), és már az üldözések korában - a III. században mindenképpen[2] - külön templomokat is építettek. Márpedig az Eucharisztia a keresztény ember és az egyház életének csúcsa és forrása. A Krisztus asztala körül összegyűlő eucharisztikus közösség az ő nevében keresztelte a megtérőket, sőt a felnőttek keresztelésekor ősi időktől fogva és ma is rögtön kiszolgáltatjuk a bérmálás szentségét és az új keresztények részesülnek az Oltáriszentségben is. Ugyancsak ősi időktől fogva a templomokban őrzik az Eucharisztiát. Tehát keresztény életünk forrása és születési helye a templom. Ez az a hely, ahol Isten kegyelmi ajándékaival a szentségekben is leginkább találkozunk. Nem véletlen, hogy a hívő ember honvágyat érez[3] a templom iránt, hogy a templom csendjében újra meg újra találkozni akar Krisztussal, hogy hálát adjon neki és erőt merítsen a mindennapi élet számára. És maga Isten is akarja ezt a fajta találkozást. Ha Jézus szívesen járt el a jeruzsálemi Templomba és fájdalommal jövendölte meg annak pusztulását, akkor nem volt ellenére az sem, hogy áldozatát szent helyeken tegyék jelenvalóvá szerte a világon. A mai evangélium szerint Jézus megjövendöli a szamáriai asszonynak, hogy eljön az idő, amikor sem a Garizim hegyén, sem a jeruzsálemi Templomban nem fogják imádni az Atyát, hanem lélekben és igazságban (vö. Jn 4,19-24).

  Mindez nem azt jelenti, hogy a szent helyeknek ne volna a továbbiakban létjogosultsága. Sőt, maga az Eucharisztia adott különleges jelleget a keresztények istentiszteleti helyének. Szokták mondani és helyesen, hogy az utolsó vacsora igazi húsvéti vacsora volt. Márpedig azt házaknál tartották és tartják ma is, családias környezetben. Ebből kiindulva többen úgy érzik, hogy talán egy tíz-tizenöt fős társaság, aki körülüli a vacsoraasztalt, inkább megfelel az Eucharisztia lelkiségének. Csakhogy Jézus a kenyér és a bor átváltoztatásakor hangsúlyozza, hogy ez az ő Teste és Vére, amelyet értünk ad és értünk ont ki a bűnök bocsánatára. Tehát áldozat: az egyetlen, a tökéletes, a teljes értékű áldozat. Ezért hát az Eucharisztia ünnepléséhez hozzátartozik a családi szeretetközösség hangulatán kívül a jeruzsálemi Templom emelkedettsége is.

  A templom megáldása hálaadás Istennek azért az ajándékért, amelyet egész közösségünknek adott. Emberek vagyunk, testi-lelki teremtmények. Ezért számunkra különös erőt ad, ha fizikai helyen találkozhatunk lelkileg a minket szerető Istennel. Azzal adunk hálát jelenlétéért, ha látogatjuk a templomot, ha részt veszünk a szentmisén és a közös imádságban. És igen, jöjjünk el a templomba azért is, hogy a gyónásban megszabaduljunk bűneinktől. Azután pedig fejezzük ki az örömünket és a hálánkat egyéni imával és az irgalmasság testi és lelki cselekedeteivel a többi emberek javára.

  Adja Isten, hogy ez a templom és plébánia mindannyiunk otthona legyen! Áldja meg mindazokat, akik munkájukkal, áldozatvállalásukkal hozzájárultak templomunk megújulásához. Adja meg a Szentlélek Úristen, hogy ezt a házat mindig eleven lelki és közösségi élet töltse meg!

  Szent Márton püspök, könyörögj értünk!

Amen.

[1] Vö. SZABÓ ISTVÁN, Három esztendőre való vasárnapi prédikátziók, Nagy-Szombatban 1746,III,324.
[2] Vö. EUSEBIUS, Hist. Eccl., VIII,2,4.
[3] Vö. SZABÓ, III,325.

Vissza a listához!


Levél a lapgazdának!