Isten hozta weblapunkon!
 

Lelki hétvégét tartott Budapesten a Cor et Lumen Christi közösség

(Frissítve: 2017. március 13.)
  A Cor et Lumen Christi karizmatikus közösség lelki hétvégéjét március 11–12-én tartották a budapesti Folyondár Sport- és Táncközpontban. A találkozó második napján Erdő Péter bíboros, prímás Ferenc pápa megválasztásának negyedik évfordulója alkalmából hálaadó szentmisét mutatott be.

  Az 1990-ben Angliában alakult Cor et Lumen Christi önmagát kontemplatív és karizmatikus, eucharisztikus szívű közösségként határozza meg. A magyarországi közösség szervezésében valósult meg Budapesten, az „Újítsd meg csodáidat napjainkban, új pünkösd gyanánt!” mottó jegyében a kétnapos programot kínáló lelki hétvége a Folyondár Sport- és Táncközpontban. A szentségimádás, a dicsőítés, a gyógyulásért végzett imaszolgálat sok száz érdeklődőt vonzott. A fiatalok mellett a sportcsarnokot az egyházi rendezvényeken ilyen tömegben ritkán látott középkorosztály töltötte meg, sokféle ember Krisztusban testvérré lett közössége. A szolgálatba nagy számban kapcsolódtak be a Szociális Testvérek Társaságának tagjai.

  A meghívott előadó, Damian Stayne, a Cor et Lumen Christi alapítója szerte a világon tart lelkigyakorlatokat.

  Az első napon Székely János esztergom-budapesti segédpüspök mutatott be szentmisét. Homíliájában a megbocsátás felszabadító hatalmáról beszélt.

  A legnagyobb betegség a bűn, a gyűlölet, és így van ez a mi életünkben is. A gyűlölet beférkőzik a gondolatainkba. Hány ember gondol például rosszat az anyósáról, a szomszédjáról, nemegyszer még a házastársáról is, táplál magában indulatokat a zsidókkal, a cigányokkal, a muszlimokkal vagy a más felekezetű keresztényekkel szemben. A gyűlölet mérgező gyökér; olyan betegség, amely bennünket magunkat öl meg, ha gyűlölködünk – figyelmeztetett Székely János.

  Hozzátette: Isten képtelen bárkit is gyűlölni, teremtményeiként fel akar bennünket emelni magához, és arra hív, hogy olyanok legyünk, mint ő; hogy ő szeressen bennünk, általunk. Engedjük, hogy győzzön bennünk a gyűlölet felett. Isten előbb szeretett, mint mi szerettük volna őt. Mint Pál apostol írja: „Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róm 5,8)

  Székely János elmondott két példabeszédet. Egy asszony, aki nagyon nem szerette az anyósát, elment egy bölcshöz, és arra kérte, hogy adjon neki olyan mérget, amellyel apránként megölheti. A bölcs adott is egy szert, de hozzátette: jobban hat, ha miután a teájába keverve megitatta az anyósával, alaposan megmasszírozza a néni nyakát. Így is történt, az anyós pedig nem tudta mire vélni a nagy kedvességet, és a következő hetek során megkedvelte a menyét. Az pedig visszaszaladt a bölcshöz, hogy adjon ellenmérget, mert most már nem kívánja az anyósa halálát. Ám ezt a választ kapta: „Nem adtam neked mérget, te viszont azzal, hogy szeretetet gyakoroltál az anyósod iránt, gyógyszert találtál a gyűlöletedre.”

  A másik történet szerint két szerzetes bandukolt a tibeti hegyekben rettenetes hidegben. Nyöszörgést hallottak egy szakadékból, és tanakodni kezdtek, mi legyen. Az egyik így szólt: „Ne segítsünk, hiszen a mi életünk is veszélyben van. Ha a mentéssel foglalkozunk, könnyen mi is meghalhatunk, mert a menedékház még messze van.” Társa ennek ellenére segíteni akart: lemászott a szakadékba, nagy nehezen felnyalábolta a balesetet szenvedett vándort, és hátára véve a társa után indult. Órákkal később egyszer csak holttestbe botlott. A másik szerzetes feküdt ott, akivel végzett a fagy.

  Ez a szörnyű végkifejlet mintha a mi világunkról, rólunk szólna. Rólunk, nyugati emberekről, akik legtöbbször nem tudjuk megnyitni a szívünket a gyenge, a szegény előtt. Végső soron pedig az Isten előtt. Arra a halra hasonlítunk, amely egy pocsolyában próbál túlélni, de elpusztul, mert elvágta magát az élet forrásától. Szolgálat, mások segítése, önátadás: ezek a legjobb gyógyszerek a gyűlölet ellen – mutatott rá Székely János.

  A találkozót Erdő Péter bíboros, prímás szentmiséje zárta, melyet a főpásztor Ferenc pápa megválasztásának negyedik évfordulója alkalmából hálaadásként ajánlott fel.

  „Jöjjön el életünkbe a Szentlélek, hangozzék fel az örömteli dicsőítés hazánkban és szerte a világon. Kérjük a Szentlélek új, erőteljes kiáradását, merjünk imádkozni élő hittel a betegek gyógyulásáért, az egyén és közösség életét terhelő önzés és gyűlölet leküzdéséért” – fogalmazott Erdő Péter a karizmatikus közösségek Szentlélek-tiszteletére utalva.

  A főpásztor a színeváltozás eseményét bemutató evangéliumi olvasmány kapcsán arról beszélt, hogy a szenvedés elviseléséhez az embernek szüksége van arra, hogy megerősödjön a hitben. A színeváltozás eseménye Jézus titkát nyilatkoztatja ki a tanítványoknak, akik azt élhetik meg, „Uram, jó nekünk itt lennünk!”.

  Kifejezhetetlen öröm Isten jelenléte, ez a valódi boldogság – hangsúlyozta Erdő Péter. – A színeváltozás fényében nemcsak Jézus szenvedését és halálát látjuk más színben, de egész személyét, tanítását és küldetését is. És más fényben jelenik meg előttünk az ember is: Isten teremtménye, aki örök boldogságra hivatott.

  A bíboros arra biztatott, éljük meg imádságosan a nagyböjtöt, hogy megtapasztaljuk, egyedül a Krisztussal való személyes szeretetkapcsolat tud kiemelni minket a pesszimizmusból, a szürkeségből, a saját bajainkkal való örökös vívódásból. „Emeljük fel a fejünket, és tekintsünk messzebbre, mint a hétköznapok! Így lehet minden nehézség és szenvedés értelmes” – buzdított Erdő Péter.


A Cor et Lumen Christi közösség az egyházmegyei szintű elismerésen túlmenően teljes jogú tagja a Catholic Fraternity of Charismatic Covenant Communities and Fellowships nevű római székhelyű szervezetnek, amely a Laikusok Pápai Tanácsa alá tartozó pápai jogú magántársulás. Az öt kontinensen végzett szolgálatukat nem csupán testi és lelki gyógyulások ezrei kísérik, hanem megtérések, a hit megerősödése, a hívők Isten és az Egyház iránti mélyebb elköteleződése.


Fotó: Merényi Zita
Forrás: Kiss Péter, Trauttwein Éva/Magyar Kurír



Levél a lapgazdának!