Napi homília – 2020. május 17.

Sokan azt hiszik, hogy a kereszténység valamiféle filozófia, meggyőződés, aminek egy logikus elméleti tartalma van, és aztán azt próbálja az ember követni, és az életének a döntései valahogy úgy alakulnak, hogy az elveiből enged, vagy nem enged, kompromisszumot tesz, vagy nem tesz. Felületes megközelítése ez annak, amiről a keresztény ember életében szó van.

Jézusnak a most felolvasott szavai (Jn 14,15-21) belevilágítanak abba, hogy hogyan is áll ez a dolog a hitünkkel és az életünkkel. Azt mondja: „Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat” (Jn 14,15). Tehát nem arról van szó, hogyha igaznak tűnik számotokra, és meggyőzőnek tűnik számotokra, amit én tanítok, akkor éljetek is aszerint, hanem azt mondja: „ha engem szerettek, akkor tartsátok meg, amit parancsolok”. Tehát szeretetről, személyes kapcsolatról van szó, személyes kapcsolatról Istennel, személyes kapcsolatról Jézus Krisztussal: ez a hitünknek a lényege. Krisztusról valljuk, hogy valóban feltámadt, róla valljuk, hogy megdicsőült, és minket is meghív az üdvösségre. Tehát az Ő szeretete az életünk alapja, és mindenekelőtt azt kell magunktól újra meg újra megkérdezni, ha látni akarjuk, hogy jó úton járunk-e, hogy szeretjük-e Jézust, Őt személyesen, szeretjük-e? Van-e Hozzá egy kedves szavunk, tudunk-e Vele beszélgetni az imában? Érezzük-e a szükségét annak, hogy közel legyünk Hozzá, közel legyünk Hozzá akár a szentségi életben is, akár úgy is, hogy bemegyünk egy templomba és a fizikai közelségét próbáljuk érezni, akár úgy is, hogy tudatosítjuk magunkban: a Szentlélek, akit megkaptunk, Őt hozza el hozzánk. S ha szeretjük Őt, akkor a parancsait tartsuk meg.

Persze az is igaz, megfelel az ember természetének, megfelel az igazán józanul és szerényen gondolkodó ember világlátásának is, amit Ő kíván tőlünk, de nem elsősorban azért kell megtenni, mert a józan eszünk éppen azt mondja, hanem mert Ő azt parancsolja nekünk. A kinyilatkoztatott isteni igazság nem a puszta józan ész belátása, az annál valami több. Ott lép be a kinyilatkoztató Isten, ahol a mi pusztán emberi erőnk, a mi emberi képességeink a végükhöz érnek, mert hétköznapi józan ésszel alig hisz már ma valaki a holtak feltámadásában, és hol a lélekvándorlás, hol az asztrológia, hol más fantasztikus dolgok felé kalandozik el az embernek az értelme; de Jézus bizonyította, hogy Ő kicsoda. Ha Őt hisszük és szeretjük, akkor a tanítása azért fontos nekünk, mert Tőle származik.

De honnan tudjuk, hogy mi az, amit Jézus kíván tőlünk? A hagyományból, az Egyháznak a Szent Hagyományából és tanúságtételéből, azoktól az emberektől, akik Neki kortársai voltak, akik az életüket tették rá, hogy híven elmondják azt, amit Tőle láttak és hallottak. Ezeknek az embereknek a tanúságtétele és a példája, ez az egyház hitének az alapja azóta is. Tehát egyszerre kell keresnünk a hiteles embereket és a tanítást. A hiteles emberektől jövő hiteles tanítás, azoktól, akiket az Egyház is hitelesnek ismert el, ez lesz az a hagyomány, amibe be kell kapcsolódunk. Ez lesz az életünknek az iránymutatója, ez az, amit meg kell tartanunk, ha ki akarjuk mutatni, hogy szeretjük Jézust. Ez az, amihez segítségre is szükségünk van, de a Szentléleknek a segítségére, arra a Lélekre, akit Krisztus megígért számunkra.

Hallgassa meg a homíliát az alábbi linken: