Napi homília – 2020. április 18.

Húsvét hetének szombati szentmiséje az olvasmányban (ApCsel 4,13-21) arról beszél. hogy Péter és János a főtanács előtt válaszolnak meg a vádakra és a fenyegetésre, hiszem csodát tettek és az Apostolok Cselekedetei szerint ezt elismerik a főtanács tagjai is. Mégis azt mondják, hogy ne beszéljenek róla, hogy ne említsek többé senkinek Jézus nevét. Péter és János azonban nagyon érthető és logikus módon azt válaszolja: „Helyes volna-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre? Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.” (ApCsel 4,19-20). Mégis szabadon engedik őket tekintettel a népre.

Az evangéliumban ugyancsak azt a parancsot adja Jézus Márk evangéliumának végén (Mk 16,9-15), hogy menjenek el a tanítványok az egész világra és hirdessék az örömhírt minden teremtménynek (vö. Mk 16,15). Tehát a kereszténység missziós vallás, az Egyház missziós Egyház, és nem hallgathat arról az örömhírről, amit Krisztus feltámadása jelent. Krisztus maga ígérte meg, hogy a tanítványoknak a munkáját, az örömhírnek a meghirdetését csodák fogják kísérni, tehát ezt a küldetést néha számunkra is meglepő események kísérik.

De tévedés lenne azt gondolni, hogy a mai világban ez már így nem aktuális, hogy hagyjunk mindenkit a szerint az öröklött vallási forma szerint élni, keresni az életében az egyensúlyt és a nyugalmat, amelyhez éppen tartozik. Biztos az, hogy az emberiség a történelem során sok értékes tapasztalatot gyűjtött össze, biztos az, hogy a vallások és a filozófiák világában sok értékes keresésnek a nyomai maradtak fenn, de az is biztos, hogy mindez nem elég, hogy Isten maga szól hozzánk, Ő akarja kinyilatkoztatni a saját szeretetét.

Olyan örömhírt közöl velünk, ami minden emberi spekulációt, megfigyelést és mérlegelést felülmúl: Jézus személyében Isten teljes szolidaritást vállalt az emberiséggel, emberré lett, vállalta értünk a nehézségeket, a szegénységet, a szenvedést, a halált, de feltámadt, és megmutatta azt, hogy mi is személy szerint feltámadásra és örök életre kaptunk meghívást. Ez pedig olyan örömhír, amit magától az ember nem találhatna ki, mert Isten fantáziája sokkal nagyszerűbb, mint az emberi képzelőtehetség. Ezért az örömhírt nekünk tovább kell adni. Nem azért, mert saját magunknak a közösségét akarjuk propagálni vagy hirdetni, itt nem egy emberi vállalkozásról van szó, hanem azért, mert Urunk és Mesterünk, Gazdánk, a Föltámadt Krisztus erre küld minket.

VI. Pál pápa írta gyönyörűen: „Az Egyház az evangélium hirdetése végett létezik” (Evangelii nuntiandi apostoli buzdítás 14.). Tehát ezt a hirdetést kell nekünk is folytatnunk, ezt az örömhírt kell továbbadnunk kifejezett formában is. Beszélni kell Jézusról, és nem hallgatni, mert ezt bízta ránk. Éljük át ezekben a napokban a húsvét örömét és éljük át azt is, hogyha ezt az örömet másokkal megosztjuk, akkor a legnagyobb ajándékot adjak nekik, amit embertől vagy ember közvetítésével kaphatnak.

Hallgassa meg a homíliát az alábbi linken: