Esztergomban a közösségek ünnepén

A korábbi évek hagyományait folytatva új környezetben, Esztergomban tartották meg az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közösségeinek napját, a korábbi karizmák ünnepét. A rendezvény lelkiségi, közösségi és missziós alkalom a közösségek tagjainak és az érdeklődőknek – mindezt gazdag kulturális, művészeti, valamint családbarát programokkal kiegészítve.

A nap egyben a főegyházmegyei ministránstalálkozó alkalma. Mintegy kétszáz ministráns érkezett hitoktatóik, papjaik vezetésével a főegyházmegye plébániáról Esztergomba.
A bazilika zsúfolásig megtelt a napindító szentmisére. A szentély előtt felállított székeken kaptak helyet a ministránsok. Hosszú menetben vonult be az asszisztencia és a papság, valamint azok a ministránsok, akik tavaly megnyerték a találkozó vetélkedőjét. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a szentmise elején őket köszöntötte, biztatva a gyerekeket, fiatalokat, legyen mindig életük középpontja a szentmise, ebből merítsenek erőt mindenhez.

A főegyházmegye napjára nagy számban érkeztek plébániai közösségek plébánosaik és káplánok vezetésével. Nagy Sándor atya vezetésével részt vett a szentmisén a főegyházmegye hallássérült közössége is.

Erdő Péter szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves Paptestvérek!
Krisztusban Kedves Testvérek!
1. Pünkösdhétfő van. A mai liturgia szerint ez egyben a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának az emléknapja. XIV. Leó pápa egyik első beszédében a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Édesanyjának közbenjárását kérte számunkra. Ezt a címet a Szűzanyának a II. Vatikáni Zsinat végén VI. Pál pápa tulajdonította ünnepélyesen. Ilyen felirattal egy képet is elhelyeztek a Szűzanyáról a Szent Péter-bazilikában.

2. A mai evangéliumban a hegyi beszéd tanítását hallottuk a nyolc boldogságról. Miért is kell nekünk megtartani Jézus erkölcsi tanítását? Azért, hogy boldogok lehessünk! Minden embernek ez a célja és a hivatása, ezért alkotta Isten az embert. De ez a boldogság a földön nem lehet teljes. Ezért kezdi és végzi úgy a nyolc boldogság felsorolása, hogy „boldogok…, mert övék a mennyek országa”.
Mi emberek ugyanis a teljes boldogságot a mennyben, az Istennel közvetlenül találkozva, a földi élet után tudjuk csak igazán elérni.
Mi történik hát akkor itt, a földön? Itt, a földön abba az irányba haladunk! És ennek a módját tanítja meg nekünk Jézus. Van a boldogságok között kettő, amelyek párt alkotnak, szinte feltételezik, kiegészítik egymást. Az egyik az ember igaz volta, igazsága, a másik pedig az irgalmasság. „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert kielégítést nyernek” (Mt 5,6). „Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7). Szent Ambrus mondja, hogy az ember akkor kezdi el éhezni és szomjazni az igaz életet, amikor a bűneit már megbánta. Amíg az ember súlyos beteg, nem érzi az éhséget. Az igazságra való vágyakozás tehát már a bűnbánat és a lelki gyógyulás jele. Szent Jeromos szerint nem elég az igaz életre vágyni, hanem éhezni kell az igazságot, újra és újra jótettekkel kell megerősíteni magunkban, hogy a helyes úton járunk. Isten majd betölti az igazságra éhező ember vágyait. Jutalma minden emberi elképzelést meghalad.

3. A régi filozófiában az igazságosságról úgy beszéltek, mint készségről, hogy mindenkinek megadjuk, ami jár neki. Ez azonban Krisztus tanításának fényében azt is jelenti, hogy Istennek az egész életünket, minden képességünket oda kell adnunk, hiszen mindent tőle kaptunk, semmink nincs, amivel ne tartoznánk neki. „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel vele, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4,7) – írja Szent Pál. Ez az, amit a főparancs is kíván: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből”. Ezért választottam 50 évvel ezelőtt papszentelési jelmondat gyanánt a liturgia szavait: „Tieidet a tieidből néked ajánljuk fel”.

De az igazságossággal, az igaz volttal szorosan összekapcsolódik az irgalmasság is. Irgalmasnak lenni azt jelenti, hogy adunk, jót teszünk, megbocsátunk akkor is, ha ezt valaki nem érdemli meg. Ezért az irgalom néha ajándékozó szeretet. Ilyen értelemben sorolja fel hagyományosan az Egyház az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit. Erről tesz tanúságot az Egyház szeretetszolgálata. De ilyen ajándékozó szeretet kell ahhoz is, hogy jövőnk legyen. Amit a gyermekekért, az utánunk jövő nemzedékért teszünk, azt nem a remélt hála érdekében, nem a későbbi viszontszeretet biztosítása gyanánt tesszük, hanem azt az ajándékot adjuk tovább, amit mi is másoktól, végső soron magától az Istentől kaptunk.

4. De az irgalmasság jelenti a megbocsátást is, és nem is csak akkor, ha a másik ember bocsánatot kér tőlünk. Akkor is meg kell bocsátanunk, ha nem kérnek tőlünk bocsánatot. Nem a másik embernek tartozunk ezzel, hanem azt fejezzük ki, hogy viszontszeretjük a mérhetetlenül irgalmas Istent. Az irgalmasoknak azt ígéri Jézus, hogy nekik is irgalmaznak. Ez az, amiért kincseket tudunk gyűjteni a mennyben. Ez az, ami a földi életünkben a legjobb befektetés. Nem azért, mert Isten tartozna nekünk valamivel, hanem azért, mert az ajándékozó és megbocsátó szeretet révén már itt, a földön bekapcsolódunk Isten végtelen irgalmába.

5. Igazságosság és irgalmasság annyira összetartoznak, hogy egyetlen nagy összhangot alkotnak. „Az igazságosság ugyanis irgalmasság nélkül kegyetlenség; az irgalmasság pedig igazságosság nélkül gyengeség. Ezért beszél (Jézus) az irgalmasságról az igazságosság után”.

Ferenc pápa gyakran tanított az irgalmasságról. Isten végtelen irgalma nem érzelgős engedékenység. Nem mondja jónak a rosszat, de az őszinte bűnbánónak mindig megbocsát. Ő sohasem fárad bele, hogy megbocsásson nekünk. Mi vagyunk azok, akik egyre inkább természetesnek találjuk a bűnt és a rosszat, és belefáradunk, hogy a bocsánatát kérjük. Régi lelkivezetők tanácsai között az első helyen szerepelt, hogy ne éljünk bűnben. Ha vétkeztünk, indítsuk fel a tökéletes bánatot. Ebben pedig már benne rejlik a szándék, hogy az első adandó alkalommal szentségi gyónásban kérjük a feloldozást. A boldogságra törekvés küzdelem, de mellettünk áll a Szentlélek, aki a megújulást és az irgalmas szeretetet egyre könnyebbé teszi számunkra.
Tőle kérjük, hogy irányítsa életünk útját az örök boldogság felé. Ámen.

A Szent Adalbert-díj átadása

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a Szent Adalbert-díjjal 2025-ben is méltó módon ismerte el azon elkötelezett személyek munkáját, akik hosszú évek óta áldozatosan szolgálják a közösséget, a hitet és a művészetet.

Bakonyiné Marton Katalin énektanár és karvezető, a II. János Pál Iskolaközpont tanára, valamint a budapesti Egyetemi templom zenei szolgálatának lelkes karvezetője. A zene számára nemcsak hivatás, hanem örömforrás és hitvallás is.

Benyus Sándor a Benyus Testvérek Kamaraegyüttes tagja, zenepedagógus, a váci Bartók-Pikéthy Szakgimnázium korábbi igazgatója, az Egyetemi templom zenei életének vezetője. Szakmai és közösségi tevékenysége példamutató.

Broczky István és Broczkyné Gottlieb Katalin közös családi szolgálatukért kapták a díjat. Több évtizede aktív tagjai a Mária Keresztények Segítsége Plébániának, hitoktatást, közösségépítést, missziót végeznek, segítik a plébániai élet megújulását.

Farkasné Egyed Zsuzsanna óvodapedagógus, a Kolping Óvoda vezető óvónője. Pályája kezdete óta szívügye a hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyermekek integrálása, keresztény értékek mentén nevelve a legkisebbeket is.

Harmath Dénes orgonaművész, kántor, zeneszerző, egyházzenész és közösségi szervező. Szakmai és liturgikus tevékenységével országos hatású szereplője a magyar katolikus zenei életnek.

Lach Konrád, a Főszékesegyházi Könyvtár és az Érseki Simor Könyvtár munkatársa. Több évtizedes elhivatott könyvtárosi, rendszerszervezői és technikai munkájával csendesen, de meghatározó módon segíti az egyházmegye intézményeinek működését.

Az elismerések a kitartó munka, a csendes hűség, a szolgáló szeretet és a közösségi elköteleződés megbecsülésének jelei. A díjazottak példát adnak hitből fakadó életvitelükkel és szolgálatukkal az egész főegyházmegye számára.

Fotó: Mudrák Attila

Forrás: Trauttwein Éva/Magyar Kurír