Szentbeszéd a Szent László év bezárása alkalmából

Szent István-bazilikában, 2017. december 10-én

Erdő Péter
bíboros, prímás
esztergom-budapesti érsek

(Mk 1,1-8)

Szent Márk evangéliumának kezdetén, az evangélium szóval találkozunk, mindjárt az első mondatban. Amikor manapság evangéliumról beszélünk, azt a könyvet értjük rajta, amelyben Jézus életének, kereszthalálának és feltámadásának hiteles története van megírva, és amelyet az Egyház elfogadott. De az evangélium szó ebben az értelemben csak később jelenik meg, úgy 150 körül. Előtte, a legelső generációknak az életében még az eredeti értelmet hordozza a szó, magát az örömhírt és csakis ezt az örömhírt jelenti.
De hát milyen örömhír is a Jézus Krisztusé, akiről mindjárt az első mondatban megvallja az evangélista, hogy az Isten Fia? A Messiás eljövetelének örömhíre, hiszen Jézus Krisztusról beszél a szent szerző. Krisztus pedig fölkentet, azaz Messiást jelent. Tehát arról a Názáreti Jézusról, akit a kortársak ismertek a személynevén, róla állítja, hogy Messiás, sőt többet is állít, megvallja hogy ő Isten Fia.
Milyen hír volt az evangélium abban a korban a profán világban? Győzelmi örömhír volt. Nem is akármilyen jó hír csupán, hanem győzelmi örömhír. De nem akárkinek a győzelmét hirdette, hanem csak a császárnak a személyes diadalát adta tudtul. Azét a császárét, akit isten fiának vagy akár istennek tiszteltek a római császárkultusz követői.
És Jézusról, akiben beteljesedett a zsidó nép várakozása, akiben felismerték hívei a Messiást, azt állítja mindjárt az első mondatban Márk evangéliuma, hogy ő az Isten Fia. Olyan címet használ rá, ami csak a megistenülő, az isteni jellegű emberre vonatkozott abban az időben. De még ennél többet is mond, kijelenti, hogy az evangéliumát hirdeti.
Evangéliumát valakinek, akiről elbeszéli, hogy keresztre feszítve meghalt. Jézus személyének teljes titka itt van ebben a mondatban. Itt van benne, hogy nagyobb ő, mint a római császárok. Nem csupán Isten Fia, akinek földi látványos győzelemmel lehet csak igazolni a kivoltát. Hanem ő a Feltámadott, maga az isteni személyiség ragyog fel rajta már itt, az evangélium kezdő mondatában, annak a győzelme, aki a halállal legyőzte a halált, és aki mindenkinek életet ajándékozott. Ezért jelent jó hírt a számunkra.
Hogyan illeszkedik bele ebbe a drámai kezdésbe Keresztelő Jánosnak a története? Keresztelő Jánosról tudjuk, hogy keresztséget, azaz vízbe való “alámerítkezést”, vízben való megmosdást hirdet a bűnök bocsánatára. Ő még nem a győzelmes Isten Fia örömhírét hordozza, ő még csak előfutár. De akiket megkeresztel, akik a bűneiket megbánják, és nála megkeresztelkednek, azok a keresztséggel egy közösségnek is a tagjaivá is lesznek. Nem véletlen, hogy Jézus korában ennek a keresztelésnek egyfajta beavató jellege is volt. Manapság is, most már az egyházban végzett keresztelésnek megvan az az ereje, hogy Krisztus testébe öltöztet, az Egyház tagjává avat bennünket. Nemcsak a bűnt tisztítja le rólunk.
Karácsonyi várakozásunkban gondoljunk erre. Gondoljunk a saját keresztségünkre is, amely közösség tagjává tett minket. Azok közösségének a tagjává is, akik visszavárják Jézust. Visszavárják jó hírének beteljesedésével, az üdvösséggel, amely Nála a mi számunkra is készen áll.
De ez a várakozás nem tétlen sóhajtozás csupán. A történelem idejében Krisztushoz méltó tettekre van szükségünk. Ebben nagy példaképünk nekünk, magyaroknak Szent László király, akinek jubileumát az idén ünnepeltük. Sok ünnepség, kongresszus, körmenet és liturgia emlékezett meg róla. Újra eleven, közeli valóság lett a több mint 900 évvel ezelőtt meghalt nagy király hite, nagylelkűsége és önfeláldozó bátorsága. Jártunk Nagyváradon, ahol hosszú évszázadokon át a szent király sírját tisztelték. Ünnepélyes körmenetet tartottunk a városon keresztül. Sok évtizede nem volt arrafelé ilyen nagy magyar ünnep. És jártunk Győrben, ahol Szent László fejereklyéjét őrzik a híres hermában. Papi zarándoklattal látogattunk el Zágrábba, ahol ő alapította a püspökséget és olyan főpásztorról gondoskodott, aki értette és beszélte az ottani nép nyelvét. Megemlékeztünk, mégpedig a helyszínen a Szabolcsi Zsinatról, ahol olyan egyházi rendelkezéseket adtak ki, amelyek bekerültek Szent László király törvényeinek könyvébe is. Tisztelettel olvastuk az ősi sorokat, amelyek felidézik azt a küzdelmet, amelyet egyházunk és szent királyunk a házasság felbonthatatlanságának elismeréséért folytatott. A legendák soraiból is kisugárzik, hogy László király életében és küzdelmeiben az üdvösséget tartotta szem előtt. Ez az igazi üzenete. Ebben a bizalomban merjünk mi is értékeket teremteni, nagylelkűen segíteni másoknak és követni Krisztus tanítását akkor is, ha ezt semmilyen földi érdek nem indokolja. Ilyen felelősséggel és reménységgel készüljünk az idei karácsonyra. Ehhez kérjük a Boldogságos Szűz Mária és magyar szentjeink közbenjáró segítségét. Amen.