Beszéd a NEK missziós küldötteinek találkozóján

Budapest, Nemzeti Színház, 2017. december 2-án

Erdő Péter
bíboros, prímás
esztergom-budapesti érsek

Advent kezdődik. Az Úrjövet időszaka a mai katolikus liturgiában többféle várakozásra emlékeztet minket. Felidézzük, hogy az emberiség, különösen pedig a választott nép a történelem hosszú évszázadain át várakozott a Megváltó eljövetelére. Másrészt meggondoljuk, hogy mi is a Krisztusra való várakozás állapotában élünk, hiszen az idők végén újra eljön, hogy beteljesítse az emberiség történetét, ítéletet tartson a világ felett és elhozza az új eget és új földet. A harmadik várakozás, amire ez a szent idő emlékeztet, a saját életünk végére vonatkozik, amikor a külön ítéletben találkozunk az irgalmas és igazságos Istennel. De mindezek a találkozások Jézus Krisztus személyére utalnak.
Ám vele különleges módon találkozunk már itt, a földi életünkben is: a Szentírásban, az Egyház közösségében, legkiválóbb módon pedig az Eucharisztiában. Az Eucharisztia jelenti magát a szentmise ünneplését, jelenti a szentáldozást, ahol Krisztus valóságos teste táplál minket, de jelenti a megőrzött Oltáriszentséget is, amelyet tisztelettel, szeretettel és imádással veszünk körül.
Amikor most az Eucharisztikus Kongresszusra készülünk, különösen is érezzük át, hogy egy nagy közösségi találkozásra nyílik lehetőség a résztvevők és a szentségi Jézus között.
Jól tudjuk, hogy az Eucharisztia kezdete, alapítása maga az utolsó vacsora volt. Tehát tiszteletünk és ünneplésünk elsődlegesen magát a szentmisét veszi körül, a szent liturgiát, a legszentebb cselekményt, amit itt a földön végezhetünk. Mégis feltűnő, hogy korunkban milyen nagy a vágy és az érdeklődés a szentségimádás iránt. Ennek pedig nagyon mély okai vannak. Hisszük és valljuk, hogy Krisztus a szent színek alatt tartósan jelen van a szentmise végeztével is. Hisszük és valljuk, hogy Krisztust, magát a részünkről szeretet és imádás illeti. De mi magunk, mai emberek érezzük is, hogy ez a szentségimádás valódi, közvetlen találkozást jelent.
Manapság az egész kereszténység körében egyre nő az érdeklődés a történelmi Jézus, sőt ha tetszik, a történelmi Krisztus személye, környezete, tettei és egész műve iránt. Maga XVI. Benedek pápa is könyvet írt a Názáreti Jézusról. Ebben hangsúlyozza, hogy mindaz, amit a történettudomány eszközeivel Jézusról megállapíthatunk, alapot adott arra, hogy tanítványaiban kialakuljon a hit. A történelmi Jézust tehát nem lehet elválasztani a hit Krisztusától, sőt a legújabb kutatók már történelmi Krisztusról beszélnek, hiszen maga a történeti megismerés is elvezet Jézus alakjának messiási jellegéhez. De persze mindig szükséges marad a hit, az a hit, amely egyszerre tartalommal rendelkezik, bizalmat kíván, de egyben emberi döntés és Isten kegyelmi ajándéka is. Akik megfelelő ismeretekkel rendelkeznek, és kellő tanulmányokat folytatnak, együtt járhatják a történelmi megismerés útját, amely a kezdeti idők Egyházához és Krisztus személyéhez vezet. De emberek milliói és milliárdjai soha sem kerülnek abba a helyzetbe, hogy a kutatásoknak akár csak az eredményeit is tanulmányozhatnák, és így erősíthetnék újra és újra hitüket az Egyház közösségében. De Krisztus élményszerű közelségét a történelem során mindig megadja azoknak, akik hittel és bizalommal közelednek felé. Az Egyháztól kapott hit elfogadásának és a Krisztussal való személyes, szeretetteljes, szenvedélyes kapcsolatnak az imádásban van tehát egy rövid útja is. Aki átélte az ilyen találkozásokat, akinek Isten válaszolt különleges eseményekben, az adott embert lenyűgöző kis csodákban, az joggal érezheti, hogy már megtalálta az utat. Mert Krisztus közel van hozzánk minden nemzedékben. Amikor nagyon gyöngék vagyunk, amikor úgy érzi magát az Egyház, mint Szent Pál korában, hogy távol áll az evilági méltóságtól és a műveltség csúcsaitól, akkor mutat fel Krisztus feltűnő csodákat, akkor mutatkozik meg a gyengeségben Isten ereje és bölcsessége.
Ilyen történelmi erőtérben készülünk az Eucharisztikus Kongresszusra, ilyen komolysággal imádkozunk a szentségi Jézushoz magunkért, Egyházunkért és a világért. Ilyen lelkülettel kezdjük az adventi várakozás idejét!