Ünnepi szentmisével és kiállítással zárul a jubileumi év

Hálaadó szentmisével, amelyet Erdő Péter bíboros, prímás mond, és kiállítással emlékeznek meg nemcsak a 90 éves évfordulóról, hanem esztergomi letelepedésük 80 éves jubileumáról is.

„Amit e legkisebbek közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” Mt 25,40

Ez a szentírási rész Rendünknek, a Ferences Szegénygondozó Nővéreknek egy meghatározó igéje. Engem mindig megrendít, hogy Jézus nem azt kérdezte az előtte állóktól, hogy milyen erős a hitük, mennyit imádkoztak, hanem volt-e bennük akkora szeretet, ami tettekre sarkallta őket. Jézus ezt fogja kérdezni tőlünk is az utolsó ítéleten: Megtettük-e a szeretet és az irgalmasság cselekedeteit? Felismertük-e Őt a másik emberben, a szegényben és a rászorulóban? Ahhoz, hogy tegyünk a másikért, és Őt felismerjük benne, szükséges imádkoznunk. Kell, hogy a csendben találkozzunk Vele, higgyünk Benne, befogadjuk a szeretetét, mert akkor fogjuk tudni meglátni Őt a másik emberben is. De az igazi szeretet nem áll meg az együttlét öröménél, hanem túlcsordul a szíven és tettekben mutatkozik meg. Jézus ezt a szeretetet kéri tőlünk. Ezt érezték át Alapítóink is, amikor a Szentlélek sugallatára 1927-ben elindult egy új ferences közösség, itt Magyarországon.

Rendünk ezért ünnepelte tavaly alapításának 90 éves jubileumát. Ennek az ünnepségsorozatnak a záróeseményére 2018. február 24-én kerül sor Esztergomban. Hálaadó szentmisével, amelyet Erdő Péter bíboros, prímás mond, és kiállítással emlékeztünk meg nemcsak a 90 éves évfordulóról, hanem esztergomi letelepedésünk 80 éves jubileumáról is.
Egy ilyen ünnep alkalmat ad arra, hogy rátekintsünk az életünkre: Kik vagyunk? Miért lehetünk hálásak?
Hálásak vagyunk Rendünk létrejöttéért és Alapítóinkért, Oslay Oswald ferences tartományfőnök atyáért, Páhok Mária Franciska és Kroumann Mária Magdolna nővérekért. Oswald atya karizmatikus egyéniség volt. Szívében ott égett az Isten és az emberek iránti szeretet tüze. Mária Franciska anyát egész fiatal korától fogva az Istennel való különleges és mély kapcsolat jellemezte; a szenvedő Krisztussal való bensőséges egyesülés. Ez a lángoló Istenszeretet tette buzgóvá a szegények ügyében, vezette őt a legszegényebbek közé. Az 1920-as évek nagy nyomorát látva, Oswald atya kereste, hogyan lehetne hathatósan segíteni a szegénységen. Megszületett szívében az „Egri Norma” rendszere, melynek lényege abban állt, hogy összefogta az állam, a társadalom és az egyház erőit. Eger városában indult el ez a szegénygondozási módszer, innen kapta a nevét. Hatóságilag betiltották a koldulást és megnyitották a Szegényügyi Hivatalt, ahová minden rászoruló betérhetett, hogy helyzetét és kérését feltárja. A társadalom részéről jómódú gyűjtőhölgyek vállalták, hogy házról-házra járva összegyűjtik a szegényeknek szánt adományokat. Az Egyház részéről pedig a szegénygondozó nővérek voltak azok, akik a tulajdonképpeni gondoskodást végezték.

A nővérek szolgálata igen sokrétű volt. Környezettanulmányt készítettek, felkutatták a szemérmes szegényeket, akik nem jártak kéregetni. Sokszor találtak embereket nem emberhez méltó körülmények között élni – sírboltokban, odvakban, viskókban. A szegények lakását kitakarították, kimeszelték, ha kellett. Sebeiket bekötözték, a férgektől megtisztították, ápolták és gondozták őket, gondoskodtak róluk. Ha otthonaikban már nem lehetett tovább gondozni őket, akkor szeretetházaikban nyújtottak számukra ellátást. Áldozatos munkájuk sok követőt vonzott, a Rend gyorsan elterjedt. Az „Egri Norma” rendszere olyan eredményes volt, hogy 1936-ban a Belügyminisztérium „Magyar Norma” néven kötelezővé tette az ország városaiban a szegénygondozásnak ezt a módját.
1950-ben, amikor a szerzetesrendeket feloszlatták, több mint kétszáz nővérünk tevékenykedett 42 házunkban.
1990-ben, amikor újra indulhattak a szerzetesrendek, idős nővéreink fiatalos lelkesedéssel, hivatásuk és a szegények iránti buzgósággal kezdték újra a közös szerzetesi életet. Rövid időn belül három házunkban indult el a közösségi élet és a szolgálat: Esztergomban, Siófokon és Szécsényben. A Rend két idős otthont is fenntart Szécsényben és Nagyvenyimben. Elődeink példáját követve ma is azt keressük, hogy kikhez hív bennünket az Isten, kik szorulnak rá a segítségünkre. Sok minden változott az alapítás óta a társadalomban, egészen más a szociális ellátó rendszer, mint régen, ezért fontos, hogy mindig nyitottak legyünk az adott kor igényeire. Igyekszünk azok mellé állni, akik a szervezett gondoskodási formákban nem részesülnek, a gondoskodásban hátrányt vagy hiányt szenvednek. Sokszínű szolgálatunkban eljutunk beteg, idős, magányos, fogyatékos, hajléktalan, roma, krízisben lévő vagy lelki gondokkal küzdő testvéreinkhez, valamint rászoruló családokhoz és gyermekekhez. Jelen vagyunk az idősotthonokban és a külső szegénygondozás területein: házi gondozás, családgondozás, lelkigondozás, szentségekre való felkészítés, kórházi beteglátogatás. Szolgálatainkat igyekszünk Alapítóink szellemében végezni – a szegényeknek visszaadni emberi méltóságukat, felemelni őket és ennek érdekében összefogni más szervezetekkel.

Mindehhez erőt meríthetünk lelkiségünkből, amelynek középpontjában az Eukarisztia mélységes tisztelete és imádása áll. Ha felismerjük Jézus arcát az Oltáriszentségben, amire azt mondta: „Ez az én testem”, akkor talán könnyebben felismerjük az Ő arcát a szegényben is, akivel azonosította magát: „Velem tettétek”. Fontos számunkra, hogy Szent Ferenc atyánk szellemében a szegény és megfeszített Krisztust kövessük alázatban és egyszerűségben. A szenvedő Krisztussal találkozva, közelebb kerülhetünk a szenvedő emberhez is. Szűz Mária példája pedig abban segít, hogy mi is Krisztust adjuk az embereknek, ahogyan ő tette, az Isten szeretetét vigyük az emberek közé, mert nem csak testileg, hanem lelkileg is segítenünk kell a ránk bízottakat.
Sok mindenről lehetett volna még írni, de most ennyire volt lehetőség, viszont akit bővebben érdekel az életünk, megtekintheti kiállításunkat Esztergomban, a Keresztény Múzeumban 2018. május 1-ig.

Az elmúlt 90 év minden kegyelméért Istennek legyen hála!

Kóródi M. Veronika