2019. március 18. hétfő

Újraépítve – Kettős ünnep Józsefvárosban

Szent Józsefnek, Mária jegyesének ünnepnapja előtti vasárnapon, illetve abból az alkalomból, hogy 220 éves lett a józsefvárosi Szent József-plébániatemplom, március 17-én a Horváth Mihály téren Erdő Péter bíboros, prímás ünnepi szentmisét mutatott be.

 

A szentmise elején Michels Antal plébános köszöntötte a főpásztort, valamint a kerület polgármesterét, Sára Botondot, illetve két helyettesét; a zenei szolgálatot végző Bárdos Kórus tagjait, és mindazokat, akik eljöttek az ünnepi szentmisére. A plébános hozzátette: különös öröm a mai nap, hiszen a templom renoválása is kezdetét veszi. Kiemelte az önkormányzattal kialakult gyümölcsöző együttműködést, mely a 220 éves templom felújításában is megnyilvánul.

Köszöntőjében Erdő Péter bíboros hangsúlyozta, Szent József nem csupán az Egyház védőszentje, hanem minden nagyobb munka, építkezés megkezdésekor is az ő pártfogását szoktuk kérni, hiszen ő az, aki a földi dolgok tekintetében a Szent Család gondviselője volt. Hozzátette: kérjük tehát ma is segítségét, de nem csupán ennek a plébániának, templomnak a megújulásáért, hanem azért a missziós munkáért is, amelyet egyházmegyénk elkezdett a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület gyanánt.

A főpásztor egy nagysikerű lelkipásztori könyvet ajánlott a jelenlévők figyelmébe, melyet már hasonlóképp javasolt a papoknak, sőt az összes egyházközség világi vezetőjének is. Címe: Újraépítve. Erdő Péter bíboros kiemelte: nem csak a külső feltételeket, hanem a lelkünket, magatartásunkat, az egész közösségi életünket újra kell építeni. A plébánia missziós közösség – küldetésünk van a körülöttünk lévő világgal szemben. Olyannak kell lennünk, hogy felkeltsük mások figyelmét, meg kell hívnunk őket. Ha pedig idejönnek a templomba, a plébániai közösségbe, akkor olyan élménnyel kell találkozniuk, amely megragadja őket, arra biztatja mindannyiukat, hogy itt maradjanak, illeszkedjenek be a közösségbe. Mindehhez tehát kérjük idén Szent József segítségét, pártfogását és a Szentlélek világosságát – mondta köszöntője végén Erdő Péter bíboros.

Homíliájában arról szólt a főpásztor, hogy Isten sokféle kegyelemmel ajándékozza meg Egyházát, az emberiséget, melyek egy-egy szent életében különleges hangsúllyal jelennek meg. Vannak segítő, védelmező, gondoskodó, oltalmazó szentek is. Erdő Péter bíboros Szent Józsefnek három fontos belső tulajdonságát emelte ki: tisztaságát, alázatosságát és a szemlélődést, elmélkedést. Utóbbinál hangsúlyozta: milyen nagyszerű lehetett szemlélnie a felnövekvő Jézust, akiről az evangélium szerint kinyilatkoztatást kapott, vagyis tudta, hogy a gyermek különleges személy.

A bíboros beszélt arról is, hogy Szent Józsefet külső cselekedeteiben is követnünk kell. Igent mondott Isten akaratára, és vállalta, hogy feleségül veszi Máriát – ez bátorságról, bizalomról és az egy életre szóló felelősség vállalásáról tanúskodik. De József éber és gondoskodó is volt, hiszen az álmában kapott figyelmeztetés után azonnal elindult Egyiptomba. Homíliája végén Erdő Péter bíboros hangsúlyozta: kövessük Szent József példáját, kérjük segítségét és tetteinkben bátran kövessük őt.

A szentmise befejező szertartása előtt Michels Antal plébános – aki egykor az elismerés kezdeményezője, alapítója volt – átadta a Szent József-díjat, melyet minden évben az egyházközség egy-egy kiemelkedő munkát végző tagjának adományoznak. Idén Péchy Mária, az Országos Széchenyi Kör elnöke kapta az elismerést, akit másodszor választottak meg a KÉSZ Józsefvárosi Csoport vezetőjének, s szorgalmas munkájának is köszönhetően ez az egyik legszilárdabb csoportja az egyházközségnek. A plébános hozzátette: Péchy Máriához bármikor, bárki fordulhat segítségért, áldozatos munkájára mindig lehet számítani. A Szent József-díjat ebben az esztendőben Erdő Péter bíboros kezéből vehette át a díjazott. A pápai és a magyar Himnusz eléneklésében, illetve a szentmise zenei szolgálatában a Bárdos Kórus vett részt.

***

A józsefvárosi Szent József plébániát Batthyány József hercegprímás alapította 1777-ben. A templom alapkövét 1797-ben tették le, a monumentális épület a magyarországi klasszicizáló késő barokk építészet egyik legjelentősebb emléke. A Tallher József terve alapján készült templomot 1798-ban már használatba veszik. A tornyok 1810-ben készülnek el. Kasselik Fidél (1814), majd Barcza Elek (1891–95) az előzőleg klasszicista stílusú templomnak a millenniumra adja meg gazdag, neobarokk díszes öltözetét, mai alakját (900 m²).

Fotó: Ványi Ákos/Józsefváros újság

Szöveg: Magyar Kurír

Képgaléria

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt