2018. február 23. péntek

Szentmise a CL alapítójára emlékezve

13 éve hunyt el Don Luigi Giussani

Don Luigi Giussani halálának 13. évfordulóján emlékmisét tartanak a budavári Mátyás-templomban, amelyet Erdő Péter bíboros, prímás celebrál. A szertartást követően levetítik a Comunione e Liberazione mozgalom alapítójáról szóló filmet.

Don Giussani 1922-ben született egy Milánó melletti kis faluban, Desioban. A milánói „Berchet” Gimnáziumban , melynek tanára volt, 1954-ben alapította meg egyházi mozgalmát, azzal a célkitűzéssel, hogy tagjai tudatos keresztényként vegyenek részt az egyház küldetésében, az élet különböző területein.

A kezdetben Diák Ifjúság néven működő mozgalom 1969-ben vette fel a Comunione e Liberazione, röviden CL nevet. A lelkiségi mozgalom a világ 90 országában, köztük Magyarországon is jelen van. A Comunione e Liberazione (Közösség és Felszabadulás) olyan katolikus lelkiségi mozgalom, amely az Egyház tanítását vallva, annak céljai megvalósulása érdekében tevékenykedik a társadalomban.

A mozgalom nem szervezetként vagy struktúraként jelenik meg, nincs tagsági igazolvány, és nem szakosodik a hitélet egyetlen konkrét részére vagy tevékenységére sem. A kezdeményezéshez csatlakozók alapvető képzési formája a hetenkénti hitoktatás, amelynek neve „a Közösség Iskolája”. Ennek elemei: ima, lehetőleg közös éneklés, egy szöveg, az azon való személyes elmélkedés és a közösségi találkozás. A Közösség Iskoláját, mely missziós jellegű, nagyrészt a munkahelyeken, iskolákban vagy plébániákon tartják.

A Mozgalom felnőtt tagjai létrehoztak kulturális, karitatív és vállalkozói műveket, az Egyház szociális tanítása szerint és a katolikus mozgalom vonalába illeszkedve. Sokan ezek közül közreműködtek a Compagnia delle Opere (Művek vagy Alkotók Társasága) létrehozásában és növekedésében; ezen társaság több mint 30 000 karitatív és vállalkozói kezdeményezést fog össze, amelyek az Egyház társadalmi tanításának elveit az emberi szükségletekre adott válaszként próbálják megvalósítani.

A Mozgalom karizmájából fakadt az immár több évtizede megrendezésre kerülő kiemelkedő kulturális esemény, a Rimini Meeting, amely minden augusztusban egy héten át kínál kiállításokat, előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket, színielőadásokat, koncerteket. Az előadásokon és koncerteken több tízezer ember vesz részt. A Meetingnek évente 700 000 látogatója van, és közel 4000 önkéntes – többségében olasz és számos külföldi fiatal – segíteti a programok lebonyolítását. 2010-ben a magyar közösség egy nagy sikerű kiállítást készített és mutatott be Szent István életéről, és a magyarországi kereszténység történetéről.

Magyarországon a CL a 80-as évek második felében kezdett gyökeret verni, magyar fiatalok közösségében, olasz barátaik révén. Jelenleg egy 25 főből álló felnőtt (családosok és egyedülállók) és egy 10–12 fős egyetemista közösség működik. A közösség életét ugyanaz jellemzi, mint más közösségekét: egymást segítő barátság, egyéni elmélkedések és annak megosztása a Közösség Iskolájában; lelkigyakorlatok, táborok, ünnepek és erőikhez mért jelenlét a magyar Egyház életében.

NT-EB

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt