2020. május 18. hétfő

Napi homília – 2020. május 18.

Erdő Péter bíboros, prímás elmélkedése

Húsvét VI. hetében a hétfői evangélium Jézus búcsúzkodását tartalmazza a tanítványoktól (Jn 15,26 – 16,4a). János evangéliumának ebben a részében megígéri Jézus a Szentlelket, mégpedig emelkedett szavakkal, azt mondja: „eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök nektek, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő tanúságot tesz rólam” (Jn 15,26). Később pedig a 16. fejezet 13. versében ugyanerről a Szentlélekről azt mondja: „az Igazság Lelke elvezet titeket a teljes igazságra”. Tehát a Szentlélek az, aki a hívő közösségnek megvilágosítja az értelmét, és megmutatja, hogy az ószövetségi jövendölések mind Krisztusról szóltak, egyben tanúságot is tesz arról, hogy valóban Jézus az Isten küldötte.

Ugyanakkor nekünk is tanúságot kell tennünk a történelem végéig Jézus Krisztusról, de ebben mellettünk van a Szentlélek. Úgy vezet el minket minden igazságra, hogy nem új kinyilatkoztatásokat ad, nem felülírja azt, amit Krisztus tanított nekünk, hanem eszünkbe jutott mindent. Azt mondja másutt a János evangélium, hogy „az enyémből kapja, amit kijelent nektek” (Jn 16,14). Krisztus tanítását hűséggel adja tovább az Egyház, és amikor tévedések merülnek fel, akkor a Szentlélek segítségével az eredeti krisztusi hagyomány alapján találja meg ezekre a választ. Tehát nem úgy kísér minket a Szentlélek, hogy minden korban a nulláról kell indulnunk, és valami teljesen mást kell hirdetnünk, hanem Krisztus személyéhez hűségesen, a történelem új és új helyzeteiben kell tovább adnunk az Ő üzenetét.

De ugyanez érvényes a saját életünkre is: mert mi minden pillanatban cselekszünk, és amikor döntenünk kell, akkor az a kérdésünk, hogy mit kíván tőlünk Krisztus, hogy az Ő tanítása most, a mi számunkra mit jelent – és ebben is a Szentlélek segít. Merjük kérni az Ő segítségét, merjük a pünkösd ünnepére készülve különösen is kérni, hogy minden helyzetben meglássuk, mi az Isten akarata, és erőt kapjunk ahhoz, hogy meg is tegyük azt!

Végéhez közeledik a járványügyi zárlattal jellemzett időszak, a hosszú karantén ideje. Örülök annak, hogy a rádió hullámain keresztül együtt elmélkedhettünk a Szentírás szövegeiről. Kívánom azt, hogy imádsággal készüljünk mindannyian a Szentlélek ünnepére! Nyíljunk meg most már lassan, ahogyan a helyzet és az engedélyek lehetővé teszik, a tényleges közösségi élet felé is! Isten áldása kísérjen mindannyiunkat!

Hallgassa meg a homíliát az alábbi linken:


Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

Eseménynaptár

szeptember 6. szerda

további események megtekintése »

Esztergom - Budapest Magazin

Esztergom-Budapest 2020/1. szám
Esztergom-Budapest 2019/4. szám

Összes magazin

Új Ember bolt