2018. június 17. vasárnap

Nagy előrelépés Isten Szolgája Mindszenty József bíboros szenttéavatási ügyében

A Magyarországi Mindszenty Alapítvány közleményét adjuk közre

2018. június 14-én a Szenttéavatási Kongregáció Mindszenty bíboros ügyében megtartotta a teológus tanácsosok ülését, úgynevezett különleges kongresszusát, mely szakmai alapon vizsgálta és értékelte az életszentség megvalósulását a hercegprímás életében. Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány elnöke ezzel kapcsolatban az ülés előtt a Magyar Hírlapnak így nyilatkozott: „Mindszenty bíboros boldoggáavatási eljárása jól halad, hosszas egyházmegyei és római vizsgálat után a 2016. év végére elkészült az ügy szakmai összesítése, az úgynevezett Positio, amit ma a Szenttéavatási Kongregáció teológus szakértői kifejezetten az életszentség megvalósulása szempontjából fognak értékelni. Kedvező elbírálás esetén belátható időn belül a Szentatya elé kerülhet Mindszenty bíboros ügye. Mi nagyon bízunk a minősített többséget igénylő pozitív döntésben, hiszen a hercegprímás életét különleges módon jellemzi az Egyházához és népéhez való hűség, a keresztény hit védelme, a felelősség- és áldozatvállalás, és ez a ragyogó életpélda ma is nagyon sokakat megérint, inspirál. Nagyon sokan várják a döntést és a római eljárás további fontos lépéseit, hiszen egyházunk és népünk lelki gazdagodását szolgálná Mindszenty bíboros mielőbbi boldoggá avatása, imádkozzunk ezért mindnyájan!” Az ügy római posztulátorának tájékoztatása szerint az ülésen egyhangú pozitív döntés született, a teológus tanácsosok nagy elismeréssel szóltak és szavaztak Isten Szolgája Mindszenty József bíboros életszentségéről és személyéről.

Ezt követően kerülhet sor a Szenttéavatási Kongregáció bíborosainak és püspökeinek rendes ülésére, mely a teológus kongresszus szakmai értékeléséra alapozva fogalmazza meg azt a testületi véleményt, melyet a kongregáció bíboros prefektusa terjeszt majd a Szentatya elé, aki elrendelheti a hősies erénygyakorlásról szóló dekrétum kihirdetését. Ezután Isten Szolgáját Tiszteletreméltónak nevezhetjük, és ha elismerésre kerül a közbenjárására történt és egyházmegyei szinten már kivizsgált csodásnak tűnő gyógyulás is, akkor kerülhet sor a boldoggá avatásra. Imádkozzunk erre a közös szándékra:

Istenünk, te Mindszenty József bíborost arra választottad ki, hogy az üldöztetés idején mindhalálig hűséges főpásztor legyen: az igazság és a szeretet tanúságtevője. Hívő néped örömére add meg, kérünk, hogy őt mielőbb Egyházunk szentjei között tisztelhessük. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Kovács Gergely/Magyarországi Mindszenty Alapítvány

Fotó: Magyarországi Mindszenty Alapítvány

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt