2019. november 21. csütörtök

Magyarországon és a Vatikánban egyszerre kezdődik az Eucharisztikus Kongresszusra való készülődés

A budapesti Vörösmarty téren és a Vatikánban egyszerre indul a jövő évi magyarországi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK) előkészítő program - mondta el Erdő Péter bíboros az MTI-nek csütörtökön Rómában.
Kifejtette, hogy a karácsonyra készülő adventi időszakban a NEK standjai megjelennek Budapest közterein és a gyertyagyújtás más helyszínein, köztük a Szent István-bazilikánál. A NEK a Vörösmarty tér színpadán is bemutatkozik december 21-én. Erdő Péter emlékeztetett, hogy a közmédia kulturális televíziócsatornája vasárnap esténként Istenes-verseket sugároz, amelyeknek sora a tervek szerint egészen a szeptemberi kongresszusig folytatódik. A versválogatást könyvben is kiadják.

Ezzel egy időben az idén Magyarország lesz a minden évben megrendezett vatikáni betlehem-kiállítás díszvendége. A december 9-i római megnyitón a Kodály Zoltán budapesti zeneiskola kórusa és zenekara lép fel.


Erdő Péter a római Pápai Magyar Intézetben (PMI) tartott nemzetközi sajtóbeszélgetésen mutatta be a NEK programját és előkészületeit. Úgy vélekedett, a szeptember 13. és 20. közötti kongresszus szabadtéri eseményein elérhetik a milliós részvételt, de a regisztrációval szűkített munkacsoportokra is többezres jelentkezéssel számolnak. A Puskás-stadionban tartandó nyitómisére első áldozókat várnak: erre már 4 ezren jelentkeztek, határon túli szomszédos országokból is.

Az MTI-nek kiemelte, hogy nagy az érdeklődés a világegyház részéről: többek közt Orani Joao Tempesta bíboros Rio de Janeiróból, John O. Onaiyekan bíboros Nigériából, Oswald Gracias bíboros, az ázsiai püspöki konferenciák tanácsa elnöke az indiai Bombayból (Mumbaiból), Angelo Bagnasco bíboros az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnöke, Jean-Claude Hollerich, az EU Püspöki Konferenciáinak Tanácsa (COMECE) elnöke is megerősítette részvételi szándékát, de Szöul bíborosa is Budapestre érkezik népes dél-koreai zarándokcsoporttal. Természetesen a szomszédos országokból is számos bíboros, püspök és hívő jelezte már részvételi szándékát.

Az érkezőket segítő fiatal, nyelveket beszélő önkéntesek felkészítése is megkezdődött, és ebben a Cserkészszövetség is segítséget nyújt.

Erdő Péter kiemelte, hogy a NEK szeretet-ebéddel kezdődik Budapesten és a püspöki városokban, helyszínenként több száz rászoruló vendéglátásával. Célunk, hogy a "szeretetnek az üzenete bejárja az egész országot" - jelentette ki a bíboros. Elmondta, hogy a NEK keretében internetes családtámogatási portált indítanak a problémákkal küzdő családok, válságba jutott párok segítésére.

MTI

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt