2018. szeptember 28. péntek

Harangokba zárt szavakkal

Jékely Zoltán és a szakralitás címmel nyílt tárlat a Petőfi Irodalmi Múzeumban

A már több mint tízéves Ars Sacra fesztiválon minden ősszel a hithez, a transzcendenshez valamilyen módon kötődő, a reményt hirdető alkotásokat, kiállításokat, koncerteket, előadásokat és más művészeti eseményeket kínálnak az ország legnagyobb múzeumai, kulturális központjai és galériái. A programsorozat részeként a Petőfi Irodalmi Múzeumban egy nagyon érdekes kiállítás nyílt, amely a fesztivál idei mottójához („Tekints az égre, és lásd meg!” – Jób 35,5) híven azt mutatja meg, Jékely Zoltán költő, műfordító hogyan tudott elemelkedni a hétköznapoktól, és mik voltak azok a tárgyak, helyek vagy éppen tevékenységek, amelyek közelebb vitték őt a verseiben is sokszor megjelenő égi, transzcendens szférához.

A Jékely Zoltán és a szakralitás című kiállítás központi eleme egy nagyon kifejező és találó installáció: a terem közepén egy kis üvegvitrinben Jékely haranggyűjteménye kapott helyet, felette pedig a kiállítótér üvegmennyezetéről lelógatott üvegharangok láthatók, amelyek a költő egy-egy versét rejtik magukban. Az átlátszó, néma harangokba zárt sorokból csak egy-egy szó olvasható, ez az álomszerű gomolygás azonban jól szemlélteti a szövegekben vissza-visszatérő harang- és templommotívum éteri, mégis nagyon hangsúlyos jelenlétét.

Az üvegharangok alatt található kis vitrinben vannak Jékely Zoltán horgászzsákmányai, a mutábilis gyökérszobrok is („Ez is a Duna ajándéka. Azzal, hogy éppen előttem illegette magát az, alacsony, kövecses vízben egy napon, meggyőzött: hivalkodó szándéka van velem, talán éppen az, hogy másoknak is megmutassa” – „Tárgyaim”, 1974), valamint az az ácsszeg, amelyet a költő a Santa Maria delle Grazie kolostor udvarának kapuja előtt talált.

A kiállítást számtalan archív fotó – gyakran amatőr, családi fénykép – és napló-, valamint versidézet teszi nagyon személyessé. Jékely ugyanis egész életében visszavágyott szülőföldjére, Erdélybe, utazásai során sokszor álmodott a jól ismert otthoni környezetről, mindezeket naplójában is feljegyezte. Mintha ezeken az ismeretlen tájakon is az otthoni tér elemeit kereste volna: mindig is vonzódott a megszentelt helyekhez, a templomokhoz, kolostorokhoz, temetőkhöz, amelyekhez hasonlót otthon is gyakran látogatott. Ezek a motívumok az írásaiban is igen hangsúlyos szerepet kaptak, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai így a fotókhoz vers- vagy naplórészleteket kapcsoltak.

Fontos szerepet kap a kiállításon az apa, Áprily Lajos alakja is. A kiállított fotók között szerepel egy nagyon érdekes felvétel: Schéfer ­László örökítette meg 1928-ban Kolozsváron Áprily Lajost és fiát, Jékely Zoltánt, ahogy hazatérnek az első áprilisi horgászatról. Jékely számára a horgászat később is szinte szakrális tevékenység volt, a természet nyugalmában szinte feloldódott, különleges szabadságot talált: „Magamfajta horgász tehát nem okvetlenül azért ruccan ki, néha távoli vizekre is, hogy vergődő, véres vízilényekkel térjen haza… hanem azért, hogy a horgászat ürügyén fenntarthassa a természettel kötött hajdani szövetségét. Hogy beleolvadjon egy-egy órára, napra a vízmorajba, a nádsuhogásba… És a várva várt, mesebeli csodát már nem a nagy vagy még nagyobb hal partra vonszolásából remélem…” (Leggyakoribb élményeim? Kérdez: Eőry Éva, 1970.)

A kiállítást néhány hangfelvétel is színesíti. Meghallgatható a költő pár verse felesége, Jancsó Adrienne Kossuth-díjas színésznő előadásában, valamint négy nagyon érdekes interjú is elérhető: két 1969 és 1970 között készült felvételen Jékely Zoltán beszél, a két másik, nemrég készült beszélgetés résztvevője pedig a költő unokája, Péterfy Gergely író, valamint Lator ­László költő, műfordító.

A Jékely Zoltán és a szakralitás című kiállítás, amely szokatlan személyességgel mutatja be a költő életművének egyik központi elemét, november 25-ig tekinthető meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Izsó Zita

Fotó: Bach Máté

A cikk a Magyar Idők napilapban jelent meg, és a Szerkesztőség engedélyével közöljük.

Címkék

fesztivál

Kapcsolódó anyagok

  • Megnyílt az Ars Sacra Fesztivál (2018-09-14)
  • Esztergom-Budapest folyóirat

    Esztergom-Budapest 2023/5. szám
    Esztergom-Budapest 2023/4. szám

    Összes folyóirat

    Keresés

    Az oldalon

     

    Főegyházmegyei papok

    Plébánia keresése

    A főegyházmegye intézményei

     


     







    Adó 1%-a, Katolikus Egyház
    Partnereink:




    Új Ember bolt