2018. május 27. vasárnap

Ferenc pápa is köszöntötte a 25 éves kaposvári egyházmegyét

Szentmisével koronázta meg fennállásának 25. évét a Kaposvári Egyházmegye. Ferenc pápa üdvözletét és apostoli áldását küldte ebből az alkalomból. Az ünnepnapon színes és változatos, a fiataloknak és a családoknak szóló programokkal várták az érdeklődőket.

Megtelt a Kossuth tér, mert azok közül, akik nem fértek be a székesegyházba, százak figyelték a kivetítőn a szentmisét, melyet Erdő Péter bíboros, prímás celebrált. A templom padsoraiban foglalt helyet Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya, Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője, Neszményi Zsolt kormánymegbízott, Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, Huszti Gábor alelnök, valamint Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

A szentmise előtt felolvasták a vatikáni levelet, melyben Ferenc pápa üdvözletét, apostoli áldását és imádságos jókívánságait küldte az egyházmegye papsága, szerzetesei és hívei számára erre az évfordulóra. Ferenc pápa azt írta: imádkozik, hogy újuljunk meg hitben, reményben és szeretetben, és a plébániák a közösségek, valamint a missziós tevékenység központjai legyenek.
– Az egész magyar egyház ünnepe ez a mai nap – mondta a misén Erdő Péter. – A 25 év ajándék, és Isten minden ajándék atyja, mert mindenünk, ami van, tőle származik. Isten adjon erőt ahhoz, hogy ezt felismerjük, és ennek megfelelően cselekedjünk.

II. János Pál pápa 1993 május 30-án alapította a Kaposvári Egyházmegyét. Erdő Péter kitért arra is, hogy ekkortájt a Szentatya Lengyelországban kezdve sorra új püspökségeket alapított Kelet-Európában: Szlovákiában, Ukrajnában és a Baltikumban is. Hozzátette: a katolikus egyház a történelem folyamán mindig kísérte és segítette a nemzetek kialakulását és fejlődését. Erdő Péter méltatta az egyházmegye első püspökét, Balás Bélát, aki sajátos stílust és lelkiséget adott az egyházmegyének.

A délután programok közül Oberfrank Pál és Kéri Kitty színművészek műsora előtt Szita Károly, Kaposvár polgármestere mondott köszöntőt az évfordulón, ezután Varga László megyéspüspök tett hitet a 25 év folytatása mellett.

Az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó program a nagyszínpadon Hodász András katolikus pap műsora volt, aki életvezetési és bibliaértelmezési tanácsokat adott a közönségnek. Az interneten is népszerű, fiatal káplán arra biztatta a jelenlévőket, hogy bátran „szóljanak be a papnak”, hiszen számára nincs rossz vagy illetlen kérdés. Érdemes tudatosan élni! – intette a jelenlévőket.

– Nem azért vagyunk keresztények, mert betartunk bizonyos szabályokat, hanem azért, mert szeretjük a Jóistent, és ebből következik, hogy betartjuk a szabályokat – felelte az egyik kérdésre Hodász András.

Forrás: www.sonline.hu/Kovács Gábor

Képgaléria

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

Eseménynaptár

szeptember 6. szerda

további események megtekintése »

Esztergom - Budapest Magazin

Esztergom-Budapest 2018/2. szám
Esztergom-Budapest 2018/1. szám

Összes magazin

Új Ember bolt