Olyan életet kell élnünk, hogy rajtunk ismerje meg az Isten a világban jelenlévő Krisztust

A főpásztor elsőszombati homíliájában – a sóról és a világosságról szóló evangélium után – arról beszélt: sóként kell jelen lennünk a világban, segíteni kell, hogy Jézusnak a mindenkit eligazító bölcsessége eljusson az emberekhez, ízt, értelmet adjon mindenki életének.

Erdő Péter bíboros, prímás szentbeszéde az alábbiakban teljes terjedelmében olvasható.

Krisztusban Kedves Testvérek!
A sóról és a világosságról hallottunk a mai evangéliumban. Mit jelentett Jézus hallgatói számára ez a só? Elsősorban a bölcsességet jelentette, annak volt a jelképe. Ismerjük a „bölcsesség sója” elnevezést még a szent énekeinkből is. Igen, a só mint a bölcsesség jelképe, arra utal, hogy Jézus a saját tanítványainak megadta a tanítást és ez a legnagyobb bölcsesség. Ez igazítja el az embert az életben.

Tehát sóként kell jelen lennünk a világban, segíteni kell, hogy Jézusnak a mindenkit eligazító bölcsessége eljusson az emberekhez, ízt, értelmet adjon mindenki életének.

De van a sónak még egy, nagyon erőteljes jelentése is. Ez pedig az a szerepe, hogy megóv a romlástól. Annak idején, Jézus korában, hogyan tudták az élelmiszereket konzerválni? Elsősorban úgy, hogy lesózták azokat. Az elrothadástól, az elpusztulástól óvta meg az ételt a só. A „ti vagytok a föld sója” mondás ezek szerint beilleszkedik abba a gondolatkörbe, amit másutt is sokszor látunk a kinyilatkoztatás történetében. Mert Lót történetében is azt látjuk, hogy Ábrahám alkudozik az Úrral: „ha tíz igazat találok, megkímélem a várost” – mondja az Úr. Ez a végső alku.

És később is, egészen a XX. századig elő-előbukkan a hagyományban az a motívum, hogy néhány igaz ember tartja erkölcsileg a vállán a földet.

De talán tapasztaljuk is ezt egy kicsit. Tapasztaljuk akkor, amikor egy munkahelyen azt látjuk, hogy nem a fele, hanem talán az egytized része, ha igazán ért a munkájához és komolyan dolgozik is, és az ő fáradságukon, gyakran az ő tönkremenésükön épül, annak alapján működik az egész tevékenység. És a többiek, akarva akaratlanul, felelőtlenségből vagy képtelenségből sokszor csak teherként vagy szemlélőként kísérik azt, ami történik.

„Ti vagytok a föld sója” – Krisztus tanítványainak kell lenniük a föld sójának. Nekik kell lenniük azoknak, akiknek a kedvéért – Krisztus érdemeire tekintettel – Isten megkegyelmez a világnak. Akik megóvják a világot attól, hogy Isten szemében haszontalannak tűnjék. „Ti vagytok a föld sója” – borzalmas felelősséget jelentő szó és mondat ez.

Olyan életet kell élnünk, hogy rajtunk ismerje meg az Isten a világban jelenlévő Krisztust, és ezért szeretettel nézzen a világra, megkegyelmezzen a világnak.

Ez azt is jelenti, hogy nekünk magunknak nem szabad kritikátlanul a világhoz hasonulnunk. Ez jelentené azt, hogy „a só ízét veszti". Hanem Krisztushoz kell egyre jobban, újra meg újra minden gyöngeségünk ellenére hasonlítanunk, hogy mi adhassuk meg – az ő erejéből – azt, ami a világból hiányzik. Azt, ami a világot megőrzi a pusztulástól, és megtartja az üdvösség felé vezető úton.

Elsőszombati szentmisére jöttünk össze. Emlékezzünk arra, hogy 1925. december 10-én a fatimai látnokok egyikének, Lúcia nővérnek a Szűzanya ezt az üzenetet adta: „Hirdesd nevemben a világnak, hogy megígérem: ott leszek az üdvösséghez szükséges kegyelmekkel mindazok halálos ágyánál, akik 5 egymást követő hónap első szombatján meggyónnak, megáldoznak, s elimádkozzák a rózsafűzért és egy negyed órára társamul szegődnek az elmélkedésben.” A gyónás és a szentáldozás feltételéről folyamatosan vallotta az egyház, hogy az áldozásnak ugyan ilyenkor kell történnie, de a gyónásra sor kerülhet korábban is. Fontos az, hogy ki-ki a kegyelem állapotában járuljon a szentáldozáshoz. De kérdés az is, hogyan szegődünk a Szűzanya társául az elmélkedésben. 

A hónap első szombatját Szűz Mária tiszteletének és az engesztelő imádságnak szentelni már a francia forradalom óta szokásban volt. Külön közösségek alakultak az istentagadás és az Istent és Krisztust érő gyalázkodás és sérelmek engesztelésére. A fatimai jelenések pedig már az elsőszombati engesztelő szentáldozásra szólítanak fel. Az elmélkedés tárgya lehet tehát Isten irgalmának kérése saját bűneinkért és mindazért, ami Isten szerető terve ellenére az önzés és a gonoszság műveként történik a minket körülvevő világban.

Különösen fontos a békéért való könyörgés, hiszen a béke az igazságosság műve (vö. Iz 32,17), és így Isten ajándéka az emberek között. Elsőszombati engesztelésünk tehát annak a krisztusi megbízásnak a teljesítése, hogy mi is a föld sója legyünk.

Kérjük a mai szentmisében mindannyian, akik keresztények vagyunk, hogy a föld sója lehessünk, Krisztus megőrző szeretetét sugározzuk az emberek felé! Ámen.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye