2019. február 15. péntek

Erdő Péter: nagyszerű lenne, ha az Eucharisztikus Kongresszust boldoggá avatás is kísérhetné

Bizakodni lehet, hogy Mindszenty József bíboros boldoggá avatási eljárása újabb lépést tesz a 2020-as magyarországi Eucharisztikus Kongresszusig

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szerint, aki vatikáni tanácskozásai végén Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról is nyilatkozott az MTI-nek pénteken.

 

Erdő Péter elmondta, vatikáni tartózkodása során köszönetét fejezte ki Ferenc pápának, hogy szerdán engedélyezte a Szentté Avatási Kongregációnak, hogy dekrétumban tegye közzé Mindszenty József hősies erényeinek elismerését.    

 

A bíboros beszámolója szerint Ferenc pápa örömmel reagált és kijelentette, hogy Mindszenty bíboros boldoggá avatási eljárása "nagyon jól elő volt készítve". Erdő Péter szerint ez arra utal, hogy az eljárás szentszéki szakasza hosszú, de minden tekintetben kimerítő volt. Az illetékes kongregáció rengeteg dokumentumot, írást, amerikai diplomáciai jelentéseket is átvizsgált.

 

 "A Szentszék elismerte Mindszenty József hősies erényeit, ami lényegében annak elismerése, hogy nincs kétség, a bíboros Istent, egyházát, hazáját, népét nagyon szerette, az alapvető emberi jogokért akkor is felemelte szavát, amikor ez számára veszélyesnek ígérkezett" - mondta Erdő Péter.

 

Hozzátette: "nagyszerű lenne, ha az Eucharisztikus Kongresszust boldoggá avatás is kísérhetné". Azt mondta, ebben "bizakodni lehet", bár Mindszenty József boldoggá avatásához még egy csodát is el kell ismerni és ennek megállapítása orvosi bizottságra vár, de "ne szabjunk határt a kegyelemnek".

 

Erdő Péter elmondta, vatikáni látogatása alatt számos bíboros és egyházi vezető is jelezte már, hogy a magyarországi Eucharisztikus Kongresszusra készül, és szívesen tart majd katekézist is a nagy nemzetközi közönség számára.

 

Erdő Péter a magyarországi püspöki kar nevében Ferenc pápának örömét fejezte ki a csíksomlyói látogatás miatt. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) korábbi nyilatkozatát idézte, miszerint a magyar püspökök is jelen lesznek, és részvételre szólítják a hívőket is, hogy Csíksomlyón "együtt imádkozzunk népünk és az egész régió javára".

 

Erdő Péter a Vatikánban az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció plenáris ülésén vett részt. A kongregáció feladata a liturgia fejlődésének elősegítése, vagyis hogy a misék szertartásában és a prédikációjában a teológiai mélység és a hívők tevékeny részvétele egyaránt jelen legyen.       

 

Kiemelte, a szentmise nem elsősorban látványosság, de jelentősége van a szertartást kísérő zenének, öltözéknek, még a templom berendezésének is. A papképzés szerves része a liturgikus ünneplés művészetének (ars celebrandi) megtanítása a hívők különböző korosztályai megszólítására.        

 

"Rengeteg katolikusnak keresztelt ember van, aki nem jár templomba, ezért úgy kellene az egész templomi programot, benne a liturgiát is megkomponálni, mindjárt a templomba érkezők fogadásától kezdve, hogy mindig azt tartsuk szem előtt, mit szól ehhez az, aki most jön ide először. Tehát meghívó, befogadó, az egyes emberre ráfigyelő közösségként kellene fogadnunk mindenkit" - mondta Erdő Péter.

 

Fontosnak nevezte, hogy a misén mondott beszéd koncentrált legyen, jól fel legyen készülve a szónok, és két kérdésre eleve tudjon válaszolni, még mielőtt a mikrofonhoz lép: mire akarja tanítani az egybegyűlteket, és milyen cselekvésre akarja őket felszólítani a szentírási szakaszokhoz kapcsolódva.           

 

Erdő Péter hozzátette, a homília célja az evangélium üzenetének közvetítése a hallgatóság felé, ezért szólhat családról, munkáról, betegségről, egyes életkorok problémáiról, és a nagyobb helyi közösség aktuális kérdéseiről is.

 

Forrás: MTI, Fotó: L'Osservatore Romano

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt