2018. március 20. kedd

Főpásztorunk látogatása Kassán

Hétfőn délelőtt a kassai egyetem teológiai fakultásának dísztermében konferenciabeszédet tartott, majd a Szent Erzsébet-dómban misézett Erdő Péter.

 

 

Bernard Bober kassai érsek-metropolita meghívására március 18-án Kassára érkezett Erdő Péter, bíboros. Másnap, hétfőn délelőtt a kassai egyetem teológiai fakultásának dísztermében „Családpasztoráció és kihívásai a XXI. században” címmel olasz nyelvű konferenciabeszédet tartott. Az esemény társelőadói voltak még Juraj Jurica, Anton Fabian és Richard Kucharčík is.

 

Az előadáson megjelent Ján Baják eperjesi görögkatolikus érsek, Stanislav Stolárik rozsnyói, Štefan Sečka szepesváraljai, Milan Chautur kassai görögkatolikus megyéspüspök, Alojz Tkáč, nyugalmazott kassai érsek, Marek Forgáč kassai segédpüspök, és Haraszti Attila kassai főkonzul, valamint az egyetem teológiai karának tanárai és hallgatói, a környék és a főegyházmegye két magyar esperességének papjai és hívei.

A találkozó kezdetén a bíboros megköszönte a kedves meghívást és a bensőséges fogadtatást. Mint mondta: örömmel jött Kassára, mivel ebben a városban született Boldog Salkaházi Sára testvér, akit XVI. Benedek megbízásából Budapesten ő emelhetett az oltár dicsőségére; és mert itt született Slachta Margit is, a szociális testvérek alapítója, akinek hatására formálódott Sára testvér egyénisége, aki később a szociálisan gyengék szolgálata során egykor ezek között a falak között is tevékenykedett. Ezért Bober érsek kérésére, örömmel hozta ajándékba Boldog Sára Testvér másodlagos ereklyéjét, akinek közbenjárását kérte a konferencia sikeréért, megvalósítva életmottóját: Alleluja, íme, itt vagyok, engem küldj.

Koradélután a bíboros meglátogatta Sára testvér egykori rendházát, ami jelenleg a főegyházmegye karitászközpontja, és amelynek kápolnájában boldogunk annyit imádkozott a saját maga és környezete megszentelődéséért. Itt helyezte el a hozott ereklyét. A bíboros a karitász dolgozóitól egy festményt kapott emlékül - Michal Tóth alkotását - Sára testvérről és édesanyjáról, amint egykor meglátogatta leányát az intézetben. Ezután a bíboros a Szent Gellért pasztorációs központot kereste fel, ahol papi rekollekció keretében találkozott a magyar nyelvű lelkipásztorkodásban szolgáló papokkal.

 

Este hat órakor a Szent Erzsébet székesegyházban latin nyelvű szentmisét mutatott be a főegyházmegye püspökeivel és papjaival. Magyar nyelven elmondott homíliáját Pásztor Zoltán, püspöki helynök tolmácsolta szlovák nyelvre.

A szentmise záró áldása előtt Bernard Bober érsek-főpásztor kérésére a bíboros átadta a Szepsiben rövidesen épülni kezdő Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont komplexumának - a két éve Bodollóban általa megáldott - alapkövét a Jövőért Alapítvány két kuratóriumi tagjának, ünnepélyes elhelyezésre.

Az érsek-főpásztor – megköszönve a bíboros egésznapi aktív tevékenységét – arra buzdította a nagyszámú együtt imádkozót, hogy mindkét nyelven fohászkodjanak a Budapesten a 2020-ban megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eredményességéért. Emlékül egy festményt – Szabó Ottó, a Sára testvér kassai dómban található szobrának alkotója által készített művet: a szenvedő Krisztust, a három szent kassai vértanút és Boldog Salkaházi Sára testvért ábrázoló képkompozíciót – ajándékozott a bíborosnak.

Gábor Bertalan / EB

Képgaléria

Címkék

Erdő Péter

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt