2018. október 7. vasárnap

Elöljárót választott a Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációja

Október 6-án, szombaton elöljárót választott Esztergomban a Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációja, Kóródi M. Veronika általános főnöknőt megerősítették korábbi tisztségében. A rend a mai napig aktív hazánk három városában, bár a nővérek száma erősen megfogyatkozott. A választáson részt vett, és a káptalan tagjainak szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros.

Egy rövid történettel elevenítsük fel, hogy milyen áldozatos munkát végeztek egykoron a nővérek Budapesten: „A zugligeti épületünket 1941-ben vásároltuk, ez lett a lelkigyakorlatos házunk, itt laktak azok a nővérek, akik a budapesti szegénygondozást végezték” – elevenítette fel a múltat 2011-ben Takács Etelka M. Klarissza, a villaépületet visszakapó rend tagja. Amikor 1945 májusában 48 óra alatt ki kellett üríteni a Szövetségesek Ellenőrző Bizottsága részére a rend zuglói, Ida utcai házát, a kilakoltatott nővérek a szegényekkel, idős gondozottakkal együtt szintén ide költöztek.

A Kultuszminisztérium 1947-ben kívül-belül felújította az épületet, ám nem sokáig örülhettek a rendezettebbé váló körülményeknek, a szerzetesrend-feloszlatási hullám hamarosan őket is utolérte. Igaz, csak némi késéssel: hivatalosan 1950-ben kellett volna megszűnniük, három nővér azonban úgy döntött, amíg lehet, folytatják gondozómunkájukat.

Klarissza nővér elmesélte: az „ottfelejtett nővérek” egy éven át fizetés nélkül gondoztak húsz idős embert. Úgy tudták fenntartani magukat és az intézményt, hogy közülük ketten cselédként dolgoztak ismerősöknél, harmadik társuk pedig közben vigyázott az otthon lakóira. A hatóságok illetékesei nagyon meglepődtek, amikor kiderült, hogy a rend tagjai saját elhatározásból, önkéntes munkával tovább működtették a szeretetotthont. Bár az épületet 1951-ben államosították, a nővérek iránt érzett tisztelet jeléül mindhármuknak kiutaltak egy lakást.

A Zugligeti út 73. alatti díszes, tornyos villaépületet eredetileg Fürst Mór budapesti lakos építette 1891-ben. Nem tudni, hogy mennyi ideig volt az ingatlan birtokosa, mindenesetre egy 1925-ből származó építésiengedély-kérelmen – amelyben egy vasbeton híd és betonkerítés létesítésére kérték a hatóság hozzájárulását – már dr. Gál Jenő és neje szerepel tulajdonosként. A Ferences Szegénygondozó Nővérek 1941 márciusában vásárolták meg az épületet.

2011-ben visszakapta zugligeti ingatlanát a Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációja, amely a Chemin Neuf katolikus közösségnek adta használatba a villaépületet.

hivatas.blogspot

Képgaléria

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

Eseménynaptár

szeptember 6. szerda

további események megtekintése »

Esztergom - Budapest Magazin

Esztergom-Budapest 2018/3. szám
Esztergom-Budapest 2018/2. szám

Összes magazin

Új Ember bolt