2019. március 28. csütörtök

Divatba jött a szentségimádás

Erdő Péter bíboros március 26-án a Vatikánban a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága tagjaival tanácskozott a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról. Az esztergom-budapesti érsek a megbeszélésekről a Vatikáni Rádió magyar adásának nyilatkozott.

– Bíboros úr, nagyjából fél úton tart az előkészület a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Már vissza lehet tekinteni, már van mit kiértékelni, és még sokat lehet tenni. Például Rómában, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságával tárgyalni, mint éppen most…

– Több is már, mint a fele eltelt időnek, majdnem a háromnegyedénél tartunk. Kétségtelen, hogy a pápai bizottság, amelynek az ülésére most jöttünk, nagy érdeklődéssel hallgatja, hogy milyen lépéseket tettünk eddig, hogy milyen teológiai és lelkipásztori koncepció mentén haladunk és mik lesznek a konkrét programok, mert most már ez is kezd kirajzolódni. Örömmel nyugtázzák a kulturális és a lelkipásztori ajánlatok sokféleségét. Nagy figyelemmel készülnek a kongresszust megelőző héten a teológiai konferenciára, mert ezt is nagyon fontosnak tartják. Örülnek nagyon, hogy olyan pasztorális kezdeményezések is vannak most az előkészítés során, mint a missziós keresztnek a körútja nemcsak Magyarországon, hanem a szomszédos országokban is.

Azt hiszem, hogy igen fontos kezdeményezés az, ami most a plébániáinkon halad. A mi egyházmegyénkben például meghirdettük az Újraépítve című amerikai könyv alapján a plébániáknak egyfajta újragondolását, ami nem azt jelenti, hogy átszervezzük a plébánia hálózatot, hanem elsősorban azt, hogy az egyes plébániák életét abból a szempontból gondoljuk át, hogy mennyire tudnak missziós jellegűek lenni, mennyire tudnak a vallástól eltávolodott vagy a többé-kevésbé érdektelenné vált emberek felé vonzó meghívó erővel fellépni. Ebben a tekintetben pedig döntő fontosságú a vasárnapi eucharisztia, a szentmise kérdése. Vagyis hogy ne csak azt keressük, hogy mi mikor érezzük jól magunkat egy-egy szentmisén, hanem azt, hogy ha valakit behívunk – aki rég nem volt már, vagy nem szokott járni –, azt milyen élmény fogadja. Ne az legyen az első benyomása, hogy „ide pedig többet nem jövök el”, hanem közeledjen a közösség felé, találja meg a kapcsolatot, érezze magát otthon, de ehhez az egyházi zenétől a liturgia előkészítésén keresztül a külső körülményekig nagyon sok mindennek változnia kell. Persze plébániánként más és más az adottság, de teendő az van mindenütt. Ezért gondoltuk most, hogy a papi továbbképzések, az egyházközségi világi vezetőséggel való találkozások témájául is ezt választjuk a következő évre. Ez meg is kezdődött már az előző papi rekollekciós találkozó során Esztergomban és Budapesten.

A másik fontos dolog, hogy a szentségimádás gyakorlata terjed. Ez bizonyos tekintetben új jelenség, egy posztmodern jelenség. Gyerekkoromban azt hittük, hogy ez egy nagyon szép régi ájtatossági forma. Később arra is gondoltunk, hogy talán majd kimegy a divatból. Ehelyett ma megint azt kell hangsúlyozni, amit a II. vatikáni zsinat tett, hogy az elsődleges mégis csak az eucharisztikus ünneplés, tehát maga a szentmise, hiszen ebből fakad a szent jelenlét és ebből fakad, hogy tudunk Eucharisztiát őrizni a tabernákulumainkban is. Azonban a fiatalok és nem csak a legfiatalabbak körében terjed egy olyanfajta lelki szomjúság, amire a válasz az, hogy az Oltáriszentség előtt töltenek időt, ott imádkoznak, énekelnek, vagy akár csöndben szemlélik a kitett Oltáriszentséget. Egy olyan audiovizuális és érzelmi kultúrában, ami itt kezd kialakulni, egészen különleges vonzereje lehet a szentségimádásnak. És ezzel találkozunk most mint korjelenséggel.

– Ezek a fiatalok azért a személyes Krisztus-élményt keresik…

– Természetesen, de milyen módon keresik az élményt? Úgy tűnik, hogy kevésbé racionális úton és inkább az érzelmi tapasztalásnak a síkján. Krisztus azonban univerzális és Ő az egész emberhez szól. Tehát itt az észnek, a szívnek, az esztétikumnak, a közösségi érzésnek, a zenének, a művészetnek, mindennek meglehet a szerepe.

– Az eucharisztikus kongresszusok római szervezőbizottsága tud-e hasznos tanácsokat adni a maga gazdag tapasztalatából merítve?

– Nyilvánvalóan tud és folyamatosan ad is ilyen tanácsokat, most is elhangzott néhány dolog, például a teológiai konferenciával kapcsolatban, hogy ellentétben egyes tapasztalatokkal, fontos, hogy legyenek műhelymegbeszélések is, tehát a résztvevők is be tudjanak kapcsolódni és így ne csak az előadók szerepeljenek. Egy előadó lehetőleg csak egy előadást tartson, mert így ki tudjuk bővíteni az előadók körét is. Azt hiszem, nem árt, ha a különböző kontinensek teológiai értékei megjelennek. Európából lehet, hogy többen jönnek, de más kontinensekről is szükséges előadót hívni. Ez is egy fontos szempont. Jó volt hallani azt is, hogy az adott térségből érkező bíborosok azokat a teológusokat, akikre mi meghívottként gondoltunk nagyra értékelik, egyetértenek azzal, hogy ők jól képviselik a színvonalas teológiát abban a régióban. Aztán hallottuk annak a hírét, hogy milyen – nagyobb és kisebb – nyelveken készült már el a teológiai dokumentum fordítása. Nagy érdeklődéssel várjuk, hogy megjelenjen a magyar fordítás, hiszen már le van adva a Szent István Társulatnál és reméljük, hogy hamarosan kézbe vehetjük.

– A papság és az elkötelezett hívek érzik-e az Eucharisztiában rejlő páratlan lehetőséget?

– A lehetőséget mindenki érzi, hiszen az Eucharisztia nemcsak elméletileg az egész keresztény küldetésnek és vallási életnek a csúcsa és forrása, hanem ténylegesen is az. Ebben a tekintetben például most az elsőáldozás szervezése jelentős ösztönzést adott ahhoz, hogy gondoljuk át, miként készülünk az elsőáldozásra, hogyan készítjük fel a gyerekeket és a fiatalokat, mi van azokkal, akik felnőtt korukban jutnak el ide, egy differenciált felkészítés jegyében. Azt hiszem, hogy jó lendületet ad ez is.

– Mire a legfogékonyabb az Isten népe az Eucharisztiával kapcsolatban és mi hiányzik egy teljesebb tiszteletből?

– Azt gondolom, hogy elsősorban a vasárnapi szentmiséknek a kialakítására, a szentmise bemutatásának egyrészt erőteljesen vallásos jellegére, másrészt azért az esztétikai és egyéb színvonalra. Itt olyan kérdések is fölmerülnek, hogy milyen a hangosítás, hogy valóban lehet-e hallani, amikor felolvassuk a szent szöveget. Hogy aki felolvassa, felkészült-e vagy pedig csak akkor keresi a szavakat. Nagyon fontos dolog az is, hogy ha esetleg betéved olyan valaki a szentmisére, aki nem jár minden vasárnap, akkor érezze azt, hogy szeretettel fogadják. Lehetőleg már a templom előcsarnokában legyenek olyan önkéntesek, akik megszólítják, üdvözlik az embereket. Legyen egyfajta kapcsolatépítés. Fontos, továbbá, hogy az Eucharisztia vétele, az áldoztatás méltó módon történjék. Ehhez lehet, hogy újra meg újra ismételten el kell ezt mondani az embereknek, de nem türelmetlenül vagy kioktató módon, hanem szeretettel azt, hogy hogyan vesszük méltó módon az Urat. Ma reggel például a Szent Péter-bazilikában a magyar kápolnában nagyon örültem, hogy a zarándokok mind szépen áldoztak, ki ajakáldozással, ki a kezét tartva, de mindenki méltó módon. (Hagyományosan minden kedden reggel 8 órakor szentmise van a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában. – a szerk.)

– Az Eucharisztia tisztelete és benne az Úr Jézus imádása sajátosan katolikus vonás. Hogyan lehet valamilyen módon az eucharisztikus kongresszust a keresztények közös ünnepévé tenni?

– Mindenekelőtt tudni kell, hogy az ortodoxia ugyanúgy hisz az eucharisztikus jelenlétben, mint a katolikusok. Már az ókeresztény irodalomban azt olvassuk, hogy az átváltoztatáskor, tehát a szentmise központi részében először imádjuk Krisztust, aztán magunkhoz vesszük. Tehát az imádásnak mindenütt, ahol érvényes szentmisét végeznek, megvan a helye és a tudata. Ebben a tekintetben az ortodoxia is azonos hitet vall a katolikusokkal. Más kérdés, hogy a történelmi formák, az Eucharisztia megőrzésének a módja eltérhetnek természetesen.

Nagyon fontos, hogy ha őrizzük az Eucharisztiát, akkor a templom jól kiemelt helyén legyen a tabernákulum. A legújabb római misekönyvnek a szertartási utasításai is hangsúlyozzák, hogy lehet ugyan külön szentségi kápolnában, de a legjobb, ha a tabernákulum a főhajóban, ékes helyen van. Fontos lenne, hogy az örökmécses tényleg erőteljes lánggal égjen, akár elektromos, akár nem, de közel a tabernákulumhoz, ahol tényleg ott van az Oltáriszentség. Hiszen sokan, ha a templom ajtajából ránéznek és látják, akkor még ha az üvegajtó be is van zárva napközben, akkor is tudnak ott imádkozni. Ez nagyon fontos. Nagyon jó kezdeményezés, hogy egyre több plébánián napközben, a templom nyitvatartás idejében van szentségimádás. Esetleg lehet egy külön kápolnában vagy a templom egy meghatározott helyén.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

Eseménynaptár

szeptember 6. szerda

további események megtekintése »

Esztergom - Budapest Magazin

Esztergom-Budapest 2018/4. szám
Esztergom-Budapest 2018/3. szám

Összes magazin

Új Ember bolt