A sok virtuális kapcsolat után nagy az igény a személyességre

Ausztria fővárosában is elkezdték oldani a szigorú járványügyi korlátozásokat. Az osztrák helyzetről és az ausztriai magyarok karanténidejéről Varga Jánossal, a bécsi Pázmáneum rektorával beszélgettünk, aki a magyar egyházi intézmény vezetőjeként egyszerre lát rá mindkét ország életére.

A sok virtuális kapcsolat után nagy az igény a személyességre
Abban bízom, hogy lelassul, leegyszerűsödik az élet. Erre a tudatosságra azonban leginkább a józan és megfontolt, kiegyensúlyozott személyek részéről lehet számítani – mondta lapunknak a bécsi Pázmáneum rektora

– A Pázmáneumról a legtöbb emlékem elég nyüzsgő, aktív. Miben változott meg az intézmény élete akkor, azzal, hogy kihirdették Ausztriában a járványügyi korlátozásokat?

– Hirtelen nagy csönd lett a környékünkön és természetesen a házban is. A diákok, a Kőrösi Csoma Program ösztöndíjasai hazamentek, a személyes látogatások elmaradtak. A Pázmáneum kicsit kolostorrá vált – ami egyfelől jó, másfelől viszont több lett a számítógép és íróasztal mellett végzett munka, ami most még egyhangúbbnak tűnik. A munkatársak ügyeleti rendszerben járnak be. Segítenek, mindenem megvan, ami szükséges, a kellő testmozgáson kívül.

– És a városban mit tapasztalt?

– Kint megindult egy bizonyos vásárlási roham az üzletekben, de ez is fegyelmezett éstúlzásoktól mentes volt. Áruhiányt általánosságban nem lehetett tapasztalni, csak néha, kismértékben. Az emberek bíztak egyrészt abban, hogy az áruellátást megoldják, ezért nem estek pánikba, másrészt eleinte még sokaktól lehetett hallani, hogy a korlátozás mindössze egy-két hét lesz, aztán minden megy tovább. Fegyelmezetlenségek voltak, és ezekkel a rendőrség nagyon szigorúan és következetesen járt el.

– Milyennek látja az osztrák kormányzat koronavírus-helyzet kezelését?

– Óvatos, higgadt, de határozott intézkedések jellemezték a kormányzati munkát. Az első időkben az ellenzék is igen konstruktív volt, félretettek minden politikai szembenállást, a közös célt tartották szem előtt. A parlamentben higgadt, tisztelettudó légkör uralkodott, mindenki tudatában volt annak, hogy a kormányzó politikusok és a közérdeket védő személyek mekkora felelősséget hordoznak.

– Hogyan reagált az osztrák egyház?

– Teljes mértékig partnerként tudott együttműködni, előzetes és folyamatos egyeztetés volt az egyházat érintő kérdésekben: ennek megfelelően harmonikusan és konfliktusmentesen vezették be a kormányzati intézkedéseknek megfelelő – akár szigorító, akár most, május elejétől már enyhítő – szabályozásokat. A papság fegyelmezetten és engedelmesen hajtotta végre az előírásokat. Mindenki tudatában van annak, hogy a könnyelműség most komoly veszélybe sodorhat másokat. Egyébként vannak, akik itt is a vallásszabadság – az Eucharisztia vételének lehetősége –, illetve az emberi jogok – szabad önrendelkezés, gyülekezés, helyváltoztatás – megsértéséről beszélnek a korlátozó intézkedések kapcsán. És vannak olyanok is, akik az egész járványkérdést nem veszik komolyan, nagy átverésnek tartják, mások összeesküvést látnak a háttérben, de összességében ők vannak kisebbségben.

– A Pázmáneum az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye része, és nem a bécsi érsekség alá tartozik. Be kellett tartania így is a szabályokat?

– Az egyházban a területi elv érvényesül, ezért ilyen tekintetben a helyi főpásztornak tartozom engedelmességgel. A hatvanöt év feletti, valamint rizikócsoportba tartozó papokat fölszólították, hogy vonuljanak szigorú, önvédelmi karanténba. Már csak azért is, hogy ne vegyük el a kórházi helyeket és a lélegeztetőgépeket mások elől… Krónikus betegségem miatt magam is az utóbbi csoportba tartozom.

– A Pázmáneum rektoraként több körlevelet is küldött az elmúlt hetekben. Hogyan tért át online felületekre?

– Eddig is küldtem hírleveleket azoknak, akikkel rendszeres kapcsolatban állok. Most, amikor nem volt már lehetséges nyilvános misét tartani, szükségét éreztem annak, hogy szóljak a testvérekhez, megírjak néhány információt, megosszak néhány online tartalmat, amelyekre talán nem találtak volna rá. Emellett igyekeztem értelmezni a helyzetet, vigaszt, biztatást adni, és olyan értékekre felhívni a figyelmet, amelyek bezártság idején is gazdagíthatnak bennünket, amelyek által megéljük a közösséget, amelyeket nem ronthat le semmiféle vészhelyzet.

– Mit tapasztalt a hívek részéről, hogyan viselik a karantént? Kik és miben kértek segítséget?

– Fegyelmezetten és jól viselik. Tartalékokkal rendelkeznek, vannak segítőik, vagy segítséget tudnak kérni, akár egyházi vagy világi karitász szervezetektől is. Többen megkerestek engem is telefonon: volt, aki lelki segítséget kért, de sokan csak azért jelentkeztek, hogy megkérdezzék, hogy vagyok, és elmesélhessék, hogy ők hogyan élik meg a helyzetet. Ez utóbbinak is komoly szerepe van. És persze többeket én hívtam, főleg egyedülálló szépkorúakat, akiknek nincs internetük, nem használnak számítógépet, jobban el vannak zárva a világtól. Előfordult az is, hogy hivatalos ügyintézés, csomagátvétel vagy más napi feladatok elintézésében kértek segítséget. Egy alkalommal nekem is segítségre volt szükségem, hogy az akut betegségemre szedendő gyógyszerem eljuthasson hozzám. A nagykövetséghez fordultam, ahol Zöld Orsolya főkonzul asszony megszervezte a megoldást, és végül maga Nagy Andor nagykövet úr hozta házhoz az egészségügyi küldeményt – a csomagban egy barátaim által küldött tortával és részéről egy üveg jó vörösborral kiegészítve, amelyek szebbé tették
az idei karantén-születésnapomat.

– Mire számít a korlátozások feloldását követően?

– A korlátozások feloldását követően a hívők körében fölerősödött lelkesedésben reménykedem, abban, hogy mindenki jobban értékeli majd a hosszú hiány után a személyes találkozást, a közös ima, a közös ünneplés jelentőségét. Úgy látom, hogy már most is nagy az igény a sok virtuális kapcsolat után a személyességre. Arra is számítok, hogy sokan anyagi szempontból nehéz helyzetbe fognak kerülni, de bízom benne, hogy rajtuk a közösségi szolidaritás jegyében segíteni tudunk majd. Talán remélhetem, hogy a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” elvet minél többen megértik, és komolyan veszik majd. Reménykeltő, hogy többektől hallottam már, hogy nagyobb utazások helyett szeretnének azokra a szép és közeli helyekre eljutni, ahová esetleg évek óta nem sikerült. Szóval összességében abban bízom, hogy lelassul, leegyszerűsödik az élet. Erre a tudatosságra azonban szerintem leginkább a józan és megfontolt, kiegyensúlyozott személyek részéről lehet számítani.

– Az önvédelmi karanténnal sikerült megúsznia a fertőzést?

– Hála Istennek, tudtommal nem vagyok érintett, és nem is ismerek senkit itt Ausztriában, aki megfertőződött volna. Magyarországi barátaim között vannak fertőzöttek, ők többségükben enyhébb tünetekkel vészelik vagy vészelték át a betegséget.

– Hogyan fog újraindulni az élet a Pázmáneumban? Mit tervez? Mire számít?

– Még nem tudom, ezért nagyon óvatosan tervezek. Az idei programokat nyárig már mind le kellett mondani, de amint lehetőség adódik az összejövetelekre, ünnepekre, szeretnék néhány napos, maximum egyhetes átfutással programot szervezni. Egy-egy programot megszervezni sem könnyű, lemondani pedig kimondottan fájdalmas. Viszont ha újraindul az élet, akkor lendületben, lelkesedésben nem lesz hiány. Részemről – ha a Jóisten erőt és lehetőséget ad – semmiképpen sem.

– A bécsi magyar közösségeket hogyan érintette a járvány?

– Tudtommal mind a korlátozásoknak megfelelően szüneteltetik a programokat. A magyar iskolákban viszont a közoktatáshoz hasonlóan folyik az online tanítás. A KCSP-ösztöndíjasok által szervezett Bécsi Kvízest is online folytatódik, hétről hétre sokakat összefog. A Collegium Hungaricum, a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom hetente küld körlevelet online elérhető, magyar vonatkozású művészeti, tudományos tartalommal, utóbbi nemrég hírt adott a Pázmáneum szervezésében létrejött virtuális Mindszenty-megemlékezésről is.

– Mit vár a legjobban?

– Közös ünnepléseket, imádságokat, rendezvényeket, ahol láthatom a résztvevők arcát, ahol kölcsönös a visszajelzés a programról, az elhangzottakról, ahol élő kapcsolat van embertől emberig, személytől személyig, szívtől szívig.

– Lelkipásztorként a saját bécsi tapasztalatai alapján mit üzen az embereknek?

– Nagyon várom én is, hogy normalizálódjon az élet, de meggyőződésem, hogy nem szabad elkapkodni. Reménykedünk, mert a járványügyi értékek biztatóak, de nincs vége a pandémiának, és az engedmények az embereket felelőtlenebbé tehetik. Sokakat érzések vezérelnek: erős érzés, hogy „elegünk van”, „legyen vége már”, de vigyázni kell vele, mert oldja az elővigyázatosságot, pedig arra még mindig nagy szükség van. Bízzunk abban, hogy minél kisebb áldozatok árán
és minél nagyobb lelki haszonnal mielőbb vége lesz a járványnak! Bízunk abban, hogy hamarosan lehet találkozni, örvendezni, ünnepelni, közös programokon részt venni és szentmiséket tartani. Tartsunk ki az imában és a szeretetben, mindenki vigyázzon magára, és maradjon egészséges!

Vitéz Anita/Magyar Hírlap