Szentbeszéd halottak napján

Esztergomban, 2017. november 2.

Erdő Péter
bíboros, prímás
esztergom-budapesti érsek

(2Makk 12,43-46; Jn 6,37-40)

Krisztusban Kedves Testvérek!

Ma elhunyt főpásztorainkért imádkozunk. Értük ajánljuk fel ezt a szentmisét. Aranyszájú Szent János szerint maguk az apostolok rendelték el, hogy a halottakról megemlékezzünk, amikor az Eucharisztiát ünnepeljük[1]. Tudták ugyanis, hogy a holtaknak ebből nagy hasznuk származik. Ezért végzünk szentmisét az elhunyt hívőkért haláluk vagy temetésük napján, de az évfordulókon is. A keresztény közösség kezdettől átérezte, hogy Krisztus utolsó vacsorájának és az azt megújító szentmisének az örökkévalóságba nyíló távlata van. Már maga az a tény, hogy Jézus a bűnök bocsánatára áldozatul adott testét és vérét a tanítványokért (Lk 22,19-20), sőt sokakért adja az utolsó vacsorán (Mt 26,28; Mk 14,24), már ez a tény is áttöri az idő korlátait, hiszen a földi idő szerint ekkor Jézus még nem halt meg, ekkor még nem ontották ki a vérét. Mégis ezt az áldoztai vért, a szövetség vérét (Mt 26,28; Mk 14,24; Kiv 24,8) adja tanítványainak.

A halottakért imádkozni, a halottakért áldozatot bemutatni pedig elismert, hasznos és tiszteletreméltó dolog volt már a Makkabeusok korában, a Krisztus előtti második században is (vö. 2Makk 12,43-46). Olyan halottakról volt szó, akik a nép szabadságáért vívott harcban hunytak el, de zsidó létükre pogány amulettet viseltek. Jó ügyért haltak meg, de nem voltak tökéletesek. Ezért teszi hozzá a Szentírás, hogy üdvös dolog a halottakért imádkozni, hogy „feloldozást nyerjenek bűneiktől” (2Makk 12,46). Ezek szerint a halál pillanatában az ember sorsa nem csupán az örök üdvösség vagy az örök kárhozat lehet, hanem előfordulhat, hogy valaki – mai szóval élve – a kegyelem állapotában van, de még büntetést érdemel. Ne feledjük azonban, hogy az Egyház hite ebben a tekintetben sem elméleti spekulációkon alapszik. Hanem élő volt a hagyomány, hogy érdemes és szent dolog áldozatot bemutatni a halottakért. Maga Jézus pedig a saját halálát áldozatnak fogta fel. Az Eucharisztiában ezt tette jelenvalóvá. Ezért végeztek Eucharisztiát, vagy imádkoztak a halottakért a korai keresztények. De ezért említették meg igen korán a szentmisében a szentek nevét is. Ezért kezdtek el Eucharisztiát végezni a vértanúk sírja fölött is. Mert az eucharisztikus lakoma már itt, a földön megjeleníti azt a királyi menyegzőt, amiről Jézus beszél. Márpedig az Isten országa asztalánál ott ülnek a szentek, s oda vagyunk hivatalosak mi is és kedves halottaink is, akikért imádkozunk.
Sokan vannak azonban, akiket már elfelejtettek, vagy akikért a rokonaik nem imádkoznak. Hogy értük is imádkozzanak a hívők, értük is felajánlják jócselekedeteiket, az Egyház a halottak emlékének külön napot rendelt. Először Szent Odiló clunyi apát írta elő a X. században, hogy november 2-át szenteljék a megholt hívek üdvösségéért való imának. Hamarosan elterjedt ez a szokás az egész Egyházban.
A szenvedő lelkek pedig, ha imáinkkal és jócselekedeteinkkel is támogatva eljutnak az üdvösségre, közbenjáróinkká válnak Isten előtt, az ő irgalmát és kegyelmét kérik számunkra. Ezért mondja Szent Ágoston: „Imádkozzatok a megholtakért, hogy ők is imádkozzanak értetek, ha majd az Isten színe elé jutottak. Ők várják, hogy általunk segítséghez jussanak, és kínjaik közepette nem szűnnek meg kérni minket erre. Akarjuk, hogy Isten megkönyörüljön rajtunk? Akkor könyörüljünk mi is a tisztítóhelyen lévő lelkeken!”[2]
A mai szentmisét minden elhunyt esztergomi érsekért ajánljuk fel, különösen azokért imádkozunk, akiket név szerint nem is ismerünk, hiszen a magyar kereszténység első évszázadában minden egyházmegye főpásztorainak jegyzéke hiányos. Sokszor kérdéses a személyek azonossága is. Domonkos, Anasztáziusz, Sebestyén és a többiek a korai Árpád-korban fontos személyiségek voltak, de kevés forrás maradt fenn róluk. Meggyőződésem szerint vannak közöttük szentek is. De lehetnek olyanok, akik a tisztulás állapotában várják az üdvösséget. Imádkozzunk most értük, az üdvözültektől pedig kérjük, hogy járjanak közben egyházmegyénk egész hívő közösségéért!

Ámen.

[1] Vö. DEDEK CRESCENS LAJOS Szentek élete különös tekintettel a magyar szentekre és azokra, kik Magyarországban ősrégi időktől fogva kiváló tiszteletnek örvendenek, valamint a különböző védőszentekre, Budapest 1900, II. 338.
[2] Idézi: DEDEK CRESCENS LAJOS Szentek élete különös tekintettel a magyar szentekre és azokra, kik Magyarországban ősrégi időktől fogva kiváló tiszteletnek örvendenek, valamint a különböző védőszentekre, Budapest 1900, II. 339.