2017. november 10. péntek

Papi rekollekció Esztergomban az Eucharisztia jegyében

Papi rekollekciót tartottak Esztergomban november 8–9-én 270 szerzetes, pap és szeminarista részvételével. Jelen volt és beszédet mondott mások mellett Erdő Péter bíboros, prímás és Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának elnöke.

A két nap a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés jegyében zajlott, hazánk egész területéről, valamint a határokon túlról is érkeztek résztvevők.

November 8-án, szerdán Fábry Kornél köszöntő szavai után Kocsis Imre foglalta össze az eucharisztikus kongresszus jelmondatának – „Minden forrásom belőled fakad” – biblikus teológiáját.

Ezt követően Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának elnöke beszélt a kongresszusok hagyományáról és történetéről, valamint azokról az eucharisztikus felismerésekről, melyekhez a kongresszusok tematikái vagy épp jelmondatai vezettek.

A 19. század közepe táján az európai országokban – és főként Franciaországban – rendkívüli fejlődésnek indultak az Eucharisztia tiszteletének előmozdítását célzó kezdeményezések. Az eucharisztikus lelkiség megújulása az ipari forradalmat követő társadalmi változások ellenhatásaként a szentségimádást és a Jézus Krisztussal, az Oltáriszentségben elrejtőző Istennel való kiengesztelődést helyezte a középpontba. Marini érsek hangsúlyozta, ez mit sem veszített aktualitásából, erre a kiengesztelődésre, erre a kapcsolatra Istennel ma is szükségünk van.


A délutáni első előadásban Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora a szentségi üdvrend központjaként beszélt az Eucharisztiáról, majd Varga László kaposvári megyéspüspök hívta fel a figyelmet a szentségimádás teológiájára, lelkiségére, de mindenekelőtt gyakorlatára. Felrázó és kijózanító szavait – melyekkel Krisztus radikális követése és a vele való kapcsolat mélyítésének fontossága mellett érvelt – vastapssal köszönték meg a résztvevők. Az előadások sorát a budapesti Örökimádás-templom igazgatója, Szeidel Péter zárta, aki az „örökimádás” magyarországi történetéről szólva a jelenlegi helyzetről és az új kezdeményezésekről is beszámolt a hallgatóságnak.

A résztvevők ezt követően ünnepi szentmisét mutattak be az esztergomi bazilikában, a főcelebráns Piero Marini érsek volt.

Az előadások mellett jutott idő a kötetlen beszélgetésekre, a csendes elmélkedésre, szentségimádásra és volt gyónási lehetőség is.

A második napon a reggeli szentmisén Erdő Péter bíboros, prímás szólt az egybegyűltekhez.


A szentmisét követően Keresztes Szilárd nyugalmazott görögkatolikus megyéspüspök a keleti egyháznak az Eucharisztiával kapcsolatos tanítását foglalta össze, majd Török Csaba Az Eucharisztia mint a lelkipásztorkodás forrása című előadását hallgathatták meg a jelenlévők.

A rekollekció résztvevőivel Erdő Péter bíboros osztotta meg azt a rendkívüli hírt, miszerint a Szentszék elismerte Brenner János vértanúságát, így már nem késik soká boldoggá avatása. A bejelentést kitörő öröm és lelkesedés fogadta. A főpásztor a rekollekció záró előadásában szintén az Eucharisztiáról mint az Egyház létének forrásáról beszélt.

Az elhangzott szentbeszéd elolvasható IDE KATTINTVA!

További képek érhetők el IDE KATTINTVA!

Fotó: Tóth János
Forrás: NEK média

Keresés

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

Eseménynaptár

szeptember 6. szerda

további események megtekintése »

Esztergom - Budapest Magazin

Esztergom-Budapest 2017/2. szám
Esztergom-Budapest 2017/1. szám

Összes magazin