Isten hozta weblapunkon!
 

Szentbeszéd Mátraverebély–Szentkúton

Elhangzott 2006. augusztus 12-én


Erdő Péter
bíboros, prímás
esztergom-budapesti érsek

(Jel 11,19a; 12, 1-6a. 10ab)


Krisztusban Kedves Testvérek!



  Nagyboldogasszony ünnepének szentmiséjét mondjuk. A Boldogságos Szűz testestől-lelkestől való mennybevételének dogmáját XII. Piusz pápa hirdette ki 1950. november 1-én, Munificentissimus Deus kezdetű apostoli rendelkezésében (Denzinger-Hünermann 3902). Ám Szűz Mária mennybevételének ünnepe az Egyház legősibb hagyományai közé tartozik. Még az ünnep dátuma, augusztus 15-e is ősi hagyományt hordoz: Maurikiosz bizánci császár idejében (582-602), vagyis a VI. század végén helyezték a koimészisz tész Theotoku, vagyis az Istenszülő elszenderedése még sokkal régibb ünnepét erre a napra. Maga az ünnep a Jeruzsálemben lévő, getszemáni-kerti Dormitio templomban tartott ünnepre megy vissza. Ez az ősi történet tükrözi tételesen megfogalmazódó hitünk hagyományának folytonosságát és az Egyház hívő gyakorlatának erejét.

  A mai szentmise első olvasmányában a Jelenések könyvének részletét hallottuk. „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, akinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején pedig tizenkét csillagból álló korona. Áldott állapotban volt.” A napba öltözött asszony képe titokzatos jelentésben gazdag. Említése előtt a Jelenések könyvében az Úr templomáról és a szövetség ládájáról van szó. Ez a sugárzó nőalak kifejezi Isten hűségét szövetségéhez. Ahogyan az Ószövetség gyakran az egész népről szólva Sion leányát említette, mint jelképes alakot, ugyanúgy a keresztények is többször egy nőalakban, egy édesanya képében ábrázolták az Egyházat. A napba öltözött asszony, feje körül a tizenkét csillagból álló koronával, képe a választott nép üdvtörténeti hivatása beteljesülésének, képe és ígérete az Egyháznak, mely a tizenkét apostol szilárd alapjára épül, és amely a végső időkben mint Krisztus szeplőtelen jegyese részesedik a mennyei dicsőségben. De képe a mennyekbe felvett Szűzanyának is, aki máris részesül ebben a dicsőségben, a mennyország királynőjeként Szent Fiának jobbján (DH 3902). Szűz Mária megdicsőült alakja a teljes dicsőségre hivatott Egyháznak képe és kezdete. Ebben a világban, a történelem útjain járva, Isten vándorló népe feltekint az ő alakjára, mert ő a biztos remény és vigasztalás jele, Isten szeretete győzelmének bizonysága (vö. LG 68).

  A dicsőségbe érkezett Szűz Mária tehát erő és remény forrása a történelem útjain zarándokló Egyház számára. Amikor pedig zarándokok indulnak meg újra és újra, hittel és reménységgel a Boldogasszony tiszteletére, ezek az ünnepi zarándokmenetek mintegy megjelenítik az egész Egyház állapotát itt, a földön. Lehet-e hát szebb búcsúnapja egy kegyhelynek, mint Nagyboldogasszony ünnepe? Ez az ünnep szorosan összetartozik Mátraverebély–Szentkút ősi kegyhelyével is, hiszen IX. Bonifác pápa 1400-ban már különleges búcsút engedélyezett ennek a szentélynek a számára Szűz Mária mennybevételének ünnepére. A szentkúti zarándokhelyet azonban nem ez a pápai engedély teremtette. A hagyomány szerint a kegyhely Szent László király korából ered, aki egyébként az általa épített templomoknak Nagyboldogasszony címét szokta adni. Az 1200-as évek közepén már búcsúkiváltságok fűződtek ehhez a szent helyhez, és több oklevél szól az ide látogató hívők nagy számáról is. Ennek az eleven hitéletnek tanúbizonysága, hogy Mátraverebély községben már a középkorban jelentős gótikus templom épült. 1400-ban pedig a pápa különleges kiváltságként 12 gyóntatópapot engedélyezett ezen a kegyhelyen, ami igen nagy dolog volt, ha számításba vesszük, hogy még Esztergomban is csak 8 gyóntató működött. Ez az apró részlet bepillantást enged a zarándoklatok lelkiségébe is. Nem csupán bajaikban, betegségeikben kérjukk a hívők Isten segítségét és a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását, hanem tiszta lélekkel akarunk Isten elé járulni, bűneikből megtérve életüket is meg akarjuk jobbítani. Szép kifejezés a keresztény zarándokhelyekre a kegyhely szó, hiszen a hittel ide járuló ember kegyelmeket kap az Istentől. Kegyelmeket a szentségekben, a szentgyónásban és a szentáldozásban, ha hozzájuk járul, a megtérés, az Istenbe vetett bizalom kegyelmét, de nagyon sokszor különleges, váratlan, Isten gondoskodását és a Szent Szűz anyai pártfogását kifejező megoldásokat is életének nagy problémáira és bajaira.

  Mátraverebély–Szentkút ma is eleven, üzenete, kisugárzása ma is erős, ma is időszerű. Mivel hazánk területén talán a legrégibb búcsújáróhely, melynek látogatottsága is kiemelkedő, Püspöki Konferenciánk Mátraverebély–Szentkutat az idén nemzeti szentélynek nyilvánította. Ez a kifejezés egyrészt a hely országos jelentőségére utal, másrészt eszünkbe juttatja, hogy Szűz Mária nekünk, magyaroknak különösen is pártfogónk és édesanyánk, hogy a hagyomány szerint országát már Szent István király a Boldogasszonynak ajánlotta fel. Az idén október 17-e és 20-a között Fatimában tartunk nemzeti zarándoklatot és ott felajánljuk hazánkat és népünket a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. Gyönyörű egybeesés tehát, hogy az idei évben, mint nemzeti kegyhelyen, itt Mátraverebély-Szentkúton imádkozhatunk népünk lelki megújulásáért, hiszen mindnyájunknak szüksége van erre a megújulásra, akárcsak minden egyes zarándoknak, aki erre a szent helyre látogat.

  Mert hogyan is újul meg lelkében az egyes zarándokló ember? Először is kitűzi a célt, elszánja magát és elindul. Bizalom és remény vezeti, hogy a szentélyhez érkezve könyörgései meghallgatásra találnak, gondjaiban, betegségében, nyomorúságában segítséget kap Istentől. Vállalja a zarándokút fáradalmait. Biztosan érzi, hogy a maga erejéből, pusztán emberi eszközökkel nem tudja minden baját megoldani, ezért könyörög Isten irgalmáért, ezért kéri a Szent Szűz anyai közbenjárását. Mert a zarándoklat nem fejeződik be a kegytemplomban, hanem maga az élet a folytatása. Az Isten akaratát bizalommal elfogadó ember kérése sokszor különleges, nem várt, megrendítő módon meghallgatásra talál. Ennek a megrendülésnek az emlékét őrzik a kegyhelyeken található fogadalmi ajándékok és a „Hálából” feliratot viselő márványtáblák. Magam is ismerek olyan családot, aki most faragtatja hálatábláját a szentkúti Szűzanyának, mert tavalyi közös imádsága rendkívüli meghallgatásra talált. De néha a gondviselő Isten nem ilyen feltűnő, csodás módon segít rajtunk, hanem diszkréten, szinte észrevétlenül. Felszítja bennünk a nagylelkű szeretetet és a segítőkészséget egymás iránt. Mi magunk is eszközei lehetünk Isten gyógyító és megmentő szeretetének. Ez pedig szintén nagyon időszerű napjainkban. Sok nehézség között élünk. Sok aggodalom vesz körül minket. De magam is emlékszem rá, hogy gyermekkoromban szüleim micsoda aggodalommal és micsoda nehézségek között neveltek minket. Volt idő, hogy édesanyám elveszítette állását és édesapám szerény fizetéséből kellett volna eltartani az egész népes családot. És keresztapám, aki akkor szintén nem gyakorolhatta tanult hivatását, amikor végre valamilyen álláshoz jutott, nőtlen ember lévén minden hónapban gyerekenként száz forinttal támogatta a családunkat. Ez akkor nagy pénznek számított, és sohasem felejtem el a szemérmes mozdulatát, ahogyan ezt a szüleimnek hónapról hónapra átadta. Később is, amikor házasságkötés, családalapítás, önálló lakás megteremtése volt testvéreim nagy életproblémája, ugyanő volt az, aki erejéhez és az igazi, jogos emberi szükséghez mérten segített. Ha a jövő és a remény letéteményese a család, akkor mindannyiunknak elszántan, személyesen és közvetlenül kell segítenünk azokat, akik vállalják a gyermekek nevelésének csodálatos feladatát. Ugyanilyen szeretettel kell állnunk idős és beteg hozzátartozóink, ismerőseink mellett, vagy segítenünk akár a rászoruló idegeneket is. Mert mindebben az áldozatvállalásban remény és ragyogás van, mert ezekben az apró helyzetekben máris felcsillan a megdicsőült Egyháznak az a fényessége, ahová a Boldogságos Szűz Mária már eljutott.

  Mennyekbe felvett Királyné, könyörögj érettünk! Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!

  Ámen.

Forrás: Magyar Kurír


Levél a lapgazdának!