Isten hozta weblapunkon!
 

Szentbeszéd a Kelenföldi Szent Gellért templom búcsúja alkalmából

2017. szeptember 24-én

Erdő Péter
bíboros, prímás
esztergom-budapesti érsek

(Mt 10,28-33)

Főtisztelendő Plébános úr! Tisztelt Alpolgármester úr! Kedves Vendégeink az erdélyi Csíkszentkirályról! Krisztusban Kedves Testvérek!

  Az idén Szent Gellért napja vasárnapra esik, ma ünnepeljük őt. Huszonöt évvel ezelőtt, 1992 karácsonyán tartották itt az első szentmisét. Így templomunk búcsúját és egyben kerek évfordulóját ünnepeljük.

  Amikor a Velencéből érkezett Gellért szerzetest, az első Magyarországon írt és fennmaradt teológiai munka szerzőjét[1], Szent Imre nevelőjét, a későbbi csanádi püspököt a lázadó pogány magyarok letaszították a Duna partján emelkedő magas hegyről, 1046-ot írtak. Hol volt már akkor Szent István, az ihletett alapító, az őszintén hívő realista uralkodó? És hol voltak rövidebb-hosszabb uralmukért mindent – még az ország függetlenségét is kockára tevő első utódai, Péter és Aba Sámuel? Zűrzavar uralkodott az országban, pogány lázadás akarta megsemmisíteni Szent István művét. Pusztították a templomokat, gyilkolták az idegeneket és a papokat[2]. És közeledett már András herceg, aki majd I. András királyként visszavezeti az országot a Szent Istvántól megkezdett útra. A Nagyobb legenda szerint Gellért társaival éppen azért igyekezett Pest felé, hogy ünnepélyesen fogadja az érkező András herceget[3]. Eközben érte a támadás. Élve dobták le a Duna partján álló meredek hegyről, de még a zuhanást is túlélte. Végül a víz partján gyilkolták meg. Talán csak száz vagy kétszáz lépésnyire a mai tabáni templomtól. Szetté avatása már 1083-ban megtörtént Szent Istvánnal és Imrével együtt, akik pártfogói, szinte családtagjai voltak.

  De Gellért püspököt nem csak hivatalosan avatták szentté. A régi ember, főként egy olyan korban, amikor még ritka kincs volt az írás, makacsul emlékezett az események helyére. Még az is szokásban volt, hogy a földbirtokok határánál gyerekeket vertek meg, hogy öregkorukban is tanúsítani tudják, hol húzódott a mezsgye az egyik és a másik család földjei között. A szent helyek, a vértanúk szenvedésének színhelyei megmaradtak a hívőközösség emlékezetében. Javában a középkorban vagyunk még, amikor Szent Gellért tiszteletére a hely közelében templom emelkedik. Szent Margit legendája pedig tanúsítja, hogy a magaslatot, ahonnan a vértanú püspököt a Dunába taszították, már több mint hétszáz évvel ezelőtt Szent Gellért hegyének nevezték[4].

  Mindenesetre már 1234-ben oklevélben olvasható, hogy Szent Gellért tiszteletére a kisebbik Pesten (Pest minor), vagyis a mai Közép- és Dél-Budán Szent Gellért temploma állt. A Képes Krónikában pedig azt olvassuk, hogy ugyanott emelkedik a Gellért tiszteletére emelt templom, ahol koponyáját betörték[5].

  A török korban azonban olyan pusztulás szakadt az országra, hogy eltűnt erről a vidékről nemcsak a katolikus templom, de katolikus magyar lakosság is. A török kiűzése után pedig Európa minden tájáról érkeztek telepesek: németek, franciák, szerbek is, akik nem ismerték a régi történetet. De a hajdani vértanúk öröksége újjá éledt és a Gondviselés csodája folytán fővárosunk területe nemcsak benépesült, de többségében magyar és katolikus lett. Gellért püspököt pedig később egész Budapest védőszentjeként kezdték el tisztelni.

  Amikor ez a templom épült, véletlenül éppen itt laktam a frissen elkészült plébánián. Tanítottam a Hittudományi Karon és segítettem a lelkipásztori munkában. Bizony, az ablakunk alatt reggeltől estig csikorogtak a gépek, öntötték a betont. Őrizni kellett az építőanyagokat és a munkaterületet. De Krichenbaum József plébános atya az elsők közt érezte meg, hogy az urnatemetkezés szokása, amelyet már az egyház is lehetővé tett, egyre inkább terjed. Nagy volt az igény az olyan urnatemetők iránt, amelyek jól elérhető helyen, a városon belül voltak, lehetőleg templomhoz kapcsolódva, hogy a temetési szertartás és később az elhunytért végzett ima is méltó helyen történjék. Így aztán jó szívvel viseltük az építkezéssel járó kellemetlenségeket. József atya nagy lelki erőről tett tanúságot akkor is, amikor éjszakai rablótámadás érte a plébániát. Arra riadtam álmomból, hogy valaki kopog az ajtón. József atya állt a küszöb előtt pizsamásan. Egész fejét elborította a vér. Bekísértem a lakásába, hívtuk a mentőt, a rendőrséget. Ő pedig szinte csodálkozva mondta: „Miért? Nincs értelme!” Azután ez is elmúlt. És József atya alázattal és szeretettel építette tovább a templomot és a közösséget, igazi papi lelkesedéssel.

  Amikor ma az évfordulóra emlékezünk, újra felidézzük magunkban küldetésünk lényegét. Minden templom és minden plébánia rendeltetése, hogy Isten dicsőségét és az emberek üdvösségét szolgálja. Ezt a hivatását a kelenföldi Szent Gellért plébániatemplom mostantól új módon is teljesíti. Külön kápolnában őrzi az Oltáriszentséget, előtte pedig egész nap biztosítja a szentségimádás lehetőségét. A Szentségi Jézushoz való fizikai közelségnek különleges hatása van az emberre. Isten akart megtestesülni, ő akart táplálékunkká válni, hogy így kerüljön közel hozzánk. Ha az Oltáriszentségen imádjuk őt, ezt az ajándékot fogadjuk. Ennek ereje válik részévé egész életünknek.

  Isten áldja meg ennek a közösségnek, lelkipásztorainak, felelős munkatársainak életét és szolgálatát! Legyenek áldás egész fővárosunk számára.

  Szent Gellért püspök és vértanú, könyörögj érettünk!

Amen.

[1] Deliberatio supra hymnum trium puerorum (Corpus Christainorum, Continuatio Mediaevalis 49), Turnholti 1978; vö. SZENNAY András, Szent Gellért lelkisége és teológiája, in Emlékkönyv Szent Gellért püspök halálának 950. évfordulóján, A kelenföldi Szent Gellért egyházközség értesítőjének jubileumi száma, szerk. Horánszky Nándor, Budapest 1996, 91-93.
[2] Szent Gellért püspök nagy legendája, in Árpád-kori legendák és intelmek, szerk. Érszegi Géza, Budapest 1983, 90.
[3] Uo.
[4] Szent Margit legendája, in Árpád-kori legendák és intelmek 155, vö. CSAPODY Csaba, Néhány gondolat a Szent Gellért-tisztelethez, in Emlékkönyv 111-112.
[5] Vö. MEZŐ András, Patrocíniumok a középkori Magyarországon (METEM könyvek 40.), Budapest 2003, 89.

Vissza a listához!


Levél a lapgazdának!