Isten hozta weblapunkon!
 

Szentbeszéd a Boldog Özséb templom megáldásának 30. évfordulóján

Pünkösdfürdő, 2017. szeptember 17-én

Erdő Péter
bíboros, prímás
esztergom-budapesti érsek

(Mt 18,21-35)

Krisztusban Kedves Testvérek!

  Templomunk búcsúnapját ünnepeljük. A védőszentre, Boldog Özsébre emlékezünk. Egyben hálát adunk az elmúlt harminc évért, ami ennek a templomnak a megáldása óta annyi kegyelmet és áldást hozott az itteni plébánia közösségének és mindazoknak, akik nyitott szívvel, imádkozó lélekkel tértek be ebbe a templomba.

  Lékai bíboros úr annak idején példaképeket keresett. Fel akarta lendíteni a magyar szentek tiszteletét. Csakhogy egy szenttéavatási eljárás elkezdése igen bonyolult feladat volt. Az evangélium mai tanúinak boldoggáavatása pedig az állami hatóságok rosszallásába ütközött. Ezért hát a történelmet kellett vallatni. Így került a középpontba az egyetlen magyar eredetű szerzetesrend, a pálos rend alapítója, Esztergomi Özséb, akit már ősi idők óta boldognak neveztek, hivatalosan azonban nem iktatták a boldogok sorába. Az ügy érdekében megindult a római tájékozódás, itthon pedig újult erővel tanulmányoztuk a szentéletű rendalapító történetét.

  Lékai bíboros úrnak akkor az ünnepélyes boldoggáavatást nem sikerült elérnie. Viszont időközben az Apostoli Szentszék a régi hagyományt elismerve, liturgikus szövegeket hagyott jóvá Boldog Özséb tiszteletére. Az ő esetében tehát, mint maga a Pálos Rend is hangsúlyozza, újabb boldoggáavatási eljárásra már nincs szükség. Méltán lehet névadó szentje templomunknak is.

  Boldog Özséb a virágzó középkor nagyszerű alakja: hivatást kapott a remeteéletre, majd a közösségi szerzetesi életre. De már azt megelőzően is pap volt, mégpedig kiválóan művelt és odaadó lelkületű pap. A Pálos Rend nagy krónikása, Gyöngyösi Gergely Boldog Özséb hivatásának történetéről hitelesen ír[1]. Ifjúságáról már azt olvassuk, hogy „rendkívül értelmes ifjú” volt, hogy könyvet írt, de közben „nem hanyagolta el az Isten parancsa szerinti életet sem”[2]. Fiatalon lett esztergomi kanonok, éppen ezekre a kiváló tulajdonságaira tekintettel. Gyöngyösi megjegyzi róla, hogy „kiváltképpen a jogban volt jártas”[3], és éppen ezért az 1140 körül keletkezett nagy joggyűjtemény, a Decretum Gratiani bizonyos szövegei mutatták neki az irányt papi élete számára. Való igaz, hogy Gratianus mester művében[4] számos olyan szöveg található, amely az eszményi papi életre vonatkozik. Elsősorban azt a problémát vizsgálja a szerző, hogy végrendelkezhetnek-e a klerikusok a saját javaikon kívül a rájuk bízott egyház (például plébániájuk) javairól is. Ennek eldöntéséhez tovább kérdez és azt vizsgálja, hogy egyáltalán lehet-e saját vagyona a klérus tagjainak. Azután arra tér ki, hogy nem mindegy, hogy valaki már a szentelés előtt rendelkezett saját javakkal, vagy csak később szerezte azokat[5]. Gratianus tekintélyes szövegrészletekkel bizonyítja, hogy egyetlen klerikusnak sem szabad saját tulajdonnal rendelkeznie, ezt azonban a szerzetes klerikusokra kell érteni, akik lemondtak tulajdonukról[6].

  Özséb a papi élet nagylelkűségét, a szabadság és az állandó rendelkezésre állás eszményét, a másokért élő és Krisztushoz életformájának részleteiben is szeretettel ragaszkodó pap képét állította maga elé. És valóban, az ilyen élet a papszenteléssel járó kegyelmi küldetés alapján is különösen megfelel az Egyház papja számára. Vagyis a papi hivatásban rejlő, a végsőkig elmenni kész pásztori nagylelkűség könnyen elvezetheti az embert akár az evangéliumi tanácsok vállalására is.

  Ezért a latin egyházban minden pap számára érvényes a cölibátus, a tisztaság eszményének nagylelkű megvalósítása (CIC 277. k. 1.§), de ugyanígy erősen ajánlja ma is az Egyház, hogy a klerikusok valamilyen közösségben éljenek (CIC 280. k.). Ezt az eszményt követte Boldog Özséb, és mivel a tökéletességet kereste, lemondott mindenéről és vállalta a remeteéletet. Ezután pedig nem felejtette el, amit korábban tanult, hanem képességeit társai javára fordította. Közösséggé szervezte őket, szabályzatot készített számukra. Kiválóan ismerte az egyházjogot és a latin nyelvet. Ezek segítségével fáradhatatlanul szervezte rendjét. Szabályzatuk jóváhagyásának ügyében még Rómában is tárgyalásokat folytatott. Hiba lenne tehát alakjában valamilyen táltost, vagy kereszténység előtti varázslót keresni, hiszen éppen nyugatias egyházi műveltsége tette számára lehetővé a rendalapítás művét. Mindezt pedig egy olyan korban vitte végbe, az 1200-as évek második felében, amikor a világegyházban a szent tudományok művelése már igen magas szintre jutott. Esztergomi Boldog Özséb Aquinói Szent Tamás kortársa volt. Igen művelt környezetben kellett tehát helytállnia szerzetesi közössége és a magyar kereszténység érdekében.

  Adja Isten, hogy bennünk, mai magyar katolikusokban is erősödjön hivatásunk érzése, a nagylelkűség és a komolyság szelleme, hogy Isten szeretetének eszközei lehessünk egész népünk számára! Ha a Gondviselés a tatárjárás után lehetővé tette a fizikai és lelki újjászületést, ma is bizalommal kérhetjük, hogy minden nehézség ellenére áldja meg, újítsa meg családjaink, papjaink, szerzeteseink és egész népünk életét.

  Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk! Esztergomi Boldog Özséb, könyörögj érettünk!

Ámen.

[1] GYÖNGYÖSI G., I. Remete Szent Pál Remetetestvéreinek Élete, Frater György Alapítvány, Pilisszántó 1998, 32.
[2] Uo., 31.
[3] Uo., 32.
[4] C. XII. q. 1.
[5] C. XII. pr.)
[6] Glossa Ordinaria, C. XII. q. 1 pr. ad v. Clericos: ed. Decretum Gratiani emendatum et notationibus illustratum una cum glossis, Venetiis 1584, col. 1275.

Vissza a listához!


Levél a lapgazdának!