Isten hozta weblapunkon!
 

Homília Joachim Meisner bíboros temetésén

Köln, 2017. július 15.

Erdő Péter
bíboros, prímás
esztergom-budapesti érsek

Főtisztelendő Bíboros Urak!
Kedves Testvéreim a Püspöki és az Áldozópapi Rendben!
A közélet Tisztelt Képviselői!
Kedves Gyászoló Közösség!

  A mai evangéliumban Jézus szíve mélyéről beszél. Öröm tölti el, mert az egyszerű és alázatos emberek elfogadják személyét és tanítását. Elfogadják őt, mert nem a maguk tudásában bíznak. Nem tartják magukat sem okosnak, sem bölcsnek. Ám egy másik összefüggésben is találkozunk az örömmel ebben az evangéliumi szakaszban. A tanítványok azért örülnek, mert elfogadták Jézus tanítását, mert Jézus Atyjának nevezi a Mindenható Istent, és azt mondja, hogy ismeri az Atyát, és hogy mindent tőle kapott. Jézus mindezeket ki akarja nyilatkoztatni nekünk, embereknek. Az Atya szeretete nyilvánul meg számunkra, ha alázattal elfogadjuk Jézus tanítását.

  Igen, Atyám“ – hangzik Jézus imádságában. E szavak hasonlóan csengenek, mint Mária igenje, és azt fejezik ki, hogy Jézus egész földi életét annak szenteli, hogy betöltse az Atya akaratát. Emberi szíve teljes szeretetével az Atyának adja magát. Hűséges ahhoz a titokzatos tervhez, amely az emberek számára mint Isten akaratának misztériuma jelenik meg.

  Meisner bíborost még az egykori Német Demokratikus Köztársaságban ismertem meg. A hetvenes évek elején a magyar papnövendékek még nem utazhattak Nyugatra. Szabadságunkat azonban Kelet-Németországban tölthettük, ahol nemcsak nyugati teológiai könyveket ismerhettünk meg, de egy olyan katolikus egyházat is, amely ugyan diaszpórában élt, ám sokkal több lehetőséggel rendelkezett, mint magyar egyházunk. A szerzetesközösségek például, amelyeket hazánkban szigorúan betiltottak – például a jezsuiták és sok más szerzetesrend –, ott legálisan működhettek. Így volt ez Kelet-Berlinben is, a Pappelalleen, ahol a kármelita szerzetesnővérek éltek. Azt mondták, hogy egy magyar szerzetesnővér is van a közösségben. Ez a magyar apáca, akit a háború után harminc évvel is még így emlegettek, Cherubina Brümmer volt, akit 1946-ban – jellegzetes közép-európai abszurditásként – mint „német nőt” telepítették ki Magyarországról. Ettől a szerzetesnővértől hallottam először a szimpatikus papról, Joachim Meisnerről, aki Sziléziában született, Kelet-Németországban banktisztviselőként dolgozott, majd késői hivatásúként pappá szentelték. 1975-ben, amikor újmisét mondtam Kelet-Berlinben, bemutattak az újonnan felszentelt Meisner segédpüspöknek. Később arról értesültem, hogy Berlin érsekévé nevezték ki. Olyan feladattal bízták meg, amely abban az időszakban egészen rendkívüli volt: egy olyan főegyházmegyét vezetett, amely Kelet- és Nyugat-Berlinben egyaránt illetékes volt – egy olyan érsek, aki pasztorális tevékenységét a város mindkét részében gyakorolhatta. Igen kényes pozíció volt, amely megfelelő belátást és diplomáciai érzéket követelt. Meisner érseket hamarosan bíborossá kreálták, és a berlini püspöki konferencia elnökévé választották. E felelősségteljes hivatal betöltésével vitathatlanul jelentős mértékben hozzájárult Németország újraegyesítéséhez.

  1988-ban II. János Pál pápa Köln érsekévé nevezte ki. A Renovabis szolidaritási akció elnökévé választották, és püspökségének határain túl is jelentős szolgálatot nyújtott a világegyház számára.

  Püspökeink hálásan tanúskodhatnak arról, milyen sokat tett Meisner bíboros Közép- és Kelet-Európa országaiért. Családi emlék is összekötötte őt ezekkel az országokkal, hiszen édesapja e régióban esett el a háborúban.

  Meisner bíboros a kölni érsekség főpászoraként szerzett érdemeit a jelenlévők sokkal hitelesebben tudnák igazolni, mint én, aki csak távolról kísérhettem figyelemmel alkotó tevékenységét. Keresztény és szociális tanúságtételének hatása a kölni érsekség határain túl is érezhető volt.

  Pasztorális magatartását közvetlenség; a gyermekek, a fiatalok, a szegények és az idegenek felé való nyitottság jellemezte. Már áldozópapi szolgálata idején a Caritas vezetője volt. A szegények és a rászorulók iránti szociális elköteleződése egész életét végigkísérte. Gyakorlatias érzékkel megáldott, dinamikus, nyílt szívű pásztor volt.

  Szenvedélyesen kereste és szerette a krisztusi tanítást és az igazságot. Sok örömet talált a hitben és a pasztorális tevékenységben. Ebből a szempontból azt is mondhatjuk, hogy Ferenc pápával volt kongeniális. Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdításában így fogalmaz Ferenc pápa: „Az evangelizáció minden válfajában mindig Istené az elsőség, aki meg akar hívni bennünket a vele való együttműködésre, és Lelkének erejével ösztönöz minket. Az igazi újdonság az, amit maga Isten akar titokzatosan létrehozni, amit ő sugall, amire ő késztet, amit ő irányít és ezerféleképpen kísér. Az Egyház egész életében szüntelenül meg kell nyilvánulnia annak, hogy a kezdeményezés Istené, hogy „ő az, aki előbb szeretett minket” (1Jn 4,10)... Ez a meggyőződés teszi lehetővé, hogy megőrizhessük az örömöt egy egész életünket kitöltő, sokat követelő s oly nagy kihívást jelentő feladat közepette.” (12).

  Mit jelent tehát kereszténynek lenni? Személyes kapcsolatban lenni Jézus Krisztussal, aki Mesterünk és Urunk. Nem mitológiai alak ő, hanem történelmi személy, valóságos Isten és valóságos ember. Tanításához és egész tevékenységéhez történelmi út vezet tehát – ezen az úton nem egyedül járunk, hanem az Egyház közösségében, amely Krisztussal kapcsol össze minket.

  Részvéttáviratában Ferenc pápa Meisner bíborosnak a hitért való fellépését emelte ki: „Meisner bíboros mély hittel és az Egyház iránti őszinte szeretettel szentelte magát az örömhír hirdetésének.”

  Krisztus barátainak nevezte a tanítványokat. Ez minden hívőre érvényes, különösen a papokra és a püspökökre, akik az eucharisztikus közösségben Krisztus személyében cselekszenek. A Krisztussal való kapcsolat különleges formáját éljük át az imádságban is. Mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy Meisner bíborost a zsolozsma imádkozása közben szólította magához az Úr. Személyében korunk egyik nagy apostolutóda távozott közülünk. Köszönjük Meisner bíborosnak, hogy hitével és életével olyan tanúságot tett, amely értékes örökség mindannyiunk számára.

  Meisner bíboros nagy Mária-tisztelő volt. Értékelte a szentépeket, és Isten anyját mint az egyes nemzetek és az egész kereszténység pártfogóját tisztelte. Máriás lelkületéből megőrizzük az isteni gondviselésbe és a Boldogságos Szűz Mária közbenjárásába vetett bizalmat, hiszen a Szent Szűz pártfogása a nehézségek és a bűnök ellenére kíséri útján az emberiséget. Kérjük a mindenható és irgalmas Istent, hogy elhunyt testvérünket részesítse Szűz Mária és a szentek közösségében.

Ámen.

Vissza a listához!


Levél a lapgazdának!