Isten hozta weblapunkon!
 

Homília Kerényi Lajos atya vasmiséjén

Budapest, Szent Kereszt templom 2017. június 25-én

Erdő Péter
bíboros, prímás
esztergom-budapesti érsek

(Mt 10,26-33)

Főtisztelendő Kerényi Lajos atya, kedves jubiláló paptestvérem!
Kedves Paptestvérek! Krisztusban Kedves Testvérek!

  A mai vasárnapi szentmisében úgy ünnepeljük Krisztus egyetlen és végtelen értékű áldozatát, hogy különösen is hálát adunk Kerényi Lajos atya életének 90 esztendejéért és 65 éves papi szolgálatáért. „Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Mennyei Atyám előtt” (Mt 10,32) – ezt olvastuk a mai evangéliumban. A kijelentés Jézusnak egy olyan beszédében foglal helyet, amelyet apostolaihoz intéz. Azokhoz szól tehát, akik meghallgatták tanítását, akik a követői, akikre a saját küldetésének a folytatását akarja bízni. Jézus tanítványa nem csodálkozhat, ha nem érti meg, ha akadályozza vagy akár üldözi is a világ. Ez volt a Mester sorsa, a tanítvány pedig nem lehet különb mesterénél. De tanítványai számára Jézus nem csak mester, nem csak professzora az igaz tanításnak, hanem Úr is. Ez pedig új kapcsolatot jelent. Olyan felismerés, amely az első keresztények hitvallásában így fogalmazódott meg: Jézus Krisztus az Úr (vö. Fil 2,11). Ha pedig Urunk, akkor el kell ismernünk szuverén méltóságát, és vállalnunk kell, hogy teljesítjük parancsait.

  De a tanítvány osztozik a Mester sorsában. Jézus élete itt, a földön szolgálat volt (vö. Jn 13,16). Nekünk is szolgálnunk kell embertársainkat. De a tanítványok osztozása Mesterük sorsában valami titokzatos, fenyegető jelentést is hordoz. Ha nem értették meg, ha üldözték a Mestert, lehet-e más a sorsa a tanítványoknak?

  Ugyanakkor osztozunk Krisztus igazságának titokzatos történetében is. Ami rejtve van, napfényre kerül. Közmondásként hangzik ez a súlyos kijelentés. Ám nemcsak a rejtett hibákra vagy bűnökre vonatkozik, hanem éppen ellenkezőleg, Jézus itt az Evangéliumra, a rejtőző igazságra utal. Amit eleinte kevesen ismernek, esetleg a környezettől való félelmükben csak fülbe súgva adnak tovább, azt egyszer majd mindenkinek fogják hirdetni a háztetőkről. Az Evangélium örömhíre: Krisztus feltámadása, megváltó szeretete az emberiség iránt és minden emberhez szóló meghívása az örök boldogságra – ez az az örömhír, ami lassan, minden történelmi vihar és keserű tapasztalat ellenére átjárja a világot.

  Megrendítő korban élünk. Olyan korban, amikor a tömegtájékoztatás eszközei, köztük egyre inkább a világháló, képesek hangulatokat, érzelmeket, félelmet, gyűlöletet, igaz vagy hamis híreket pillanatok alatt eljuttatni az egész emberiséghez. De ugyanez megnyitja a lehetőséget az igazság, a szeretet, sőt Krisztus örömhíre számára is.

  Kerényi Lajos atya a piarista rendben tett örök fogadalmat. Vácott szentelték pappá 1952. június 22-én. Papi szolgálatának hosszú évei alatt a mi Főegyházmegyénkben működött, mégpedig számos állomáshelyen, gyakran távoli, vidéki plébániákon. 1976-ban került ide, a Külső-Ferencvárosba, ahol 1995 óta vezette a plébániát. Dinamikus lelkipásztori egyénisége sok területen megmutatkozott az ifjúságpasztorációban és a hitoktatásban, de egészen sajátos módon a kórházi lelkipásztori munkában is. Ezt a nehéz években is nagylelkűen vállalta. Megtalálta az utat sok ember szívéhez. Egyes megrendítő találkozásairól legendák születtek. Amikor a politikai körülmények már lehetővé tették, rendre megjelentek írásai különböző katolikus újságokban, folyóiratokban, de hirdette az evangélium tanítását a rádió műsoraiban is. Amikor tavaly nyugállományba került, az volt a kérése, hogy még egy évig szeretett plébániáján maradhasson, együtt ünnepelhessük meg a kettős évfordulót. Ezért bár akkor nyugállományba helyezése megtörtént, ez csak az idei év nyarától lép hatályba. De ez a párját ritkító kitartása is a tényleges szolgálatban mutatta, hogy milyen sokat jelent számára, hogy Krisztust képviseli és a rábízott közösségért él. Apostoli lelkesedése, bátor helytállása a nehéz körülmények között is, az evangélium ügye és az emberek iránti hűséges szeretete, az ifjúsági találkozók, a hittanórák, a táborok maradjanak meg nemzedékeken át mindnyájunk legszebb emlékei között.

  Lajos atya élményszerűen megtapasztalta, hogy milyen csodálatos átalakulást hoz az Oltáriszentség az ember életében. Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve idézzük fel Lajos atya felejthetetlen sorait erről a témáról:
„Az Oltáriszetnség tisztelet mindig növekszik. Milliók és milliók veszik magukhoz, hogy értelmesebb legyen az életük, hiszen Jézus az ’őt evőknek’ több életet ígért. Kívánják a gyengék. Egy féllábú, 24 év körüli leány a minap magához hívott a kórházi ágyon, kérve, hogy áldozni szeretne. Áldozás után közölte velem, hogy érszűkület miatt amputálták a lábát. Kérdésemre, hogyan bírja elviselni, hogy nem táncolhat, nem szaladhat úgy, mint fiatal társai, azt válaszolta: csak az Oltáriszentségnek köszönheti, mert őt arra ihleti, hogy megcsonkult életét ajánlja fel engesztelésül a magyar ifjúságért”[1].

  Azt kérjük Krisztus urunktól, aki gazdánk és mesterünk, hogy jutalmazza meg Lajos atyát minden áldozatáért, adjon neki kegyelmet és erőt, hogy nyugdíjas éveit áldozatként ajánlhassa fel egyházunkért és a magyar ifjúágért.

Amen!

[1] KERÉNYI LAJOS, Akire várunk, eljön, Budapest 2014, 97.

Vissza a listához!


Levél a lapgazdának!