Isten hozta weblapunkon!
 

Pünkösdhétfői homília a Karizmák ünnepén

Budapest-Máriaremete, 2017. június 5-én

Erdő Péter
bíboros, prímás
esztergom-budapesti érsek

(Jn 14,15-16.23b-26)

Krisztusban Kedves Testvérek!

  A mai evangéliumban Jézus búcsúbeszédéből hallottunk egy részletet. Megígéri tanítványainak a vigasztaló Szentlelket, aki örökre velünk marad. Azért imádkozik, hogy szeressük őt és megtartsuk tanítását. Megígéri, hogy aki őt szereti, azt az Atya is szeretni fogja. Többes számban, titokzatosan beszélve kijelenti: „Hozzá megyünk és lakóhelyet veszünk nála”. Tehát az Atya, Jézus és a Szentlélek bennünk lakását ígéri, ha szeretjük őt. Pünkösd ünnepe a Szentháromság titkát ragyogtatja fel előttünk.

  Istennek ezt a titokzatos közösségi valóságát a választott nép nagy misztikus gondolkodói valamiképpen már megérezték. A Teremtés könyvében előkép gyanánt szerepel a három vándor látogatása Ábrahámnál. Erről, mint isteni misztériumról írja a nagy zsidó teológus, Alexandriai Philón: „Isten, akit legfőbb hatalma, függetlensége és jósága kísér, és ezek között ő maga egyetlen, három képet rajzol fel a látni tudó lélek előtt”[1]. Mintha a Szentháromság valóságának titokzatos megérzése sugározna ezekből a sorokból. A krisztusi kinyilatkoztatás különös fénnyel ragyogtatja fel előttünk a Szentháromság isteni valóságát.

  Egyházmegyénkben ilyenkor, pünkösdhétfőn egész napos találkozóra jövünk össze ide, Máriaremetére, a Boldogságos Szűz Mária kegyhelyére, hogy ünnepeljük a Szentlelket és kérjük segítségét egyházmegyénk élete számára. Az egyházmegye tevékenysége nagy, közös eseményeken és szervezett munkán kívül a helyi közösségek, plébániák, intézmények, szerzetesrendek, lelkiségi mozgalmak életében valósul meg. De megjelenik az egyes személyek és családok mindennapjaiban is. Ezért olyan szép az, hogy itt, Máriaremetén bemutatkoznak ilyenkor a közösségek, megosztják eredményeiket, örömeiket velünk. De kijönnek ide a családok és az érdeklődő hívő emberek is. Ők is hozzák magukkal a Szentlélektől vezetett élet tapasztalatát. Végül pedig a szentmisében találkozunk össze mindannyian: püspökök, papság, diakónusok, szerzetesek, világi hívek. Megjelenik Krisztus körül maga az Egyház. Hiszen minden szentmise, különösen a helyi egyház egészét népes közösségben egybegyűjtő szentmise az egész Egyház arcát ragyogtatja fel.

  A karizmák olyan kegyelmi ajándékok, amelyeket azért kapunk, hogy az Egyházat építsük, az Egyház küldetését segítsük általuk. Az evangéliumban arról olvastunk, hogy Jézus megígéri a Szentlelket. Szorosan kapcsolódik ez a szeretet parancsához: „Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat” – mondja. Ehhez segítségül és mintegy a viszontszeretet jeleként ígéri meg a Szentlelket. Ő egyszerre vigasztaló, mert erőt, örömet ad, de ő az igazság lelke is, aki megtanít minket mindenre, és eszünkbe juttat mindent, amit Krisztus tanított nekünk. Jézus tanítását az Egyházra bízta. Az Egyház adja kezünkbe a Szentírást, és válaszol azokra a kérdésekre, amelyeket az új meg új történelmi korok vetnek fel a hívő ember számára.

  A Szentlélek tanít az igazságra lelkünk mélyét megérintő kegyelmével, de tanít az Egyházon keresztül is, mert az Egyház kapta Krisztustól a küldetést, hogy folytassa az Örömhír hirdetését az idők végezetéig. Nem természetes vallás tehát a miénk, nem pusztán az általános emberi józanészre és megérzésre hagyatkozhatunk. Ez kevés lenne a teljességhez. A Második Isteni Személy éppen azért testesült meg, mert Isten Jézus Krisztus személyében, életében, halálában és föltámadásában mondta ki hozzánk szóló teljes üzenetét. Isten ugyanis az ősi időkben már párbeszédet kezdett az emberiséggel, majd szeretetében közvetlenül is szól hozzánk. Krisztusban pedig megadta a kinyilatkoztatás teljességét. Ezért kell hitünket elmélyíteni, komolysággal és igyekezettel tanulmányozni a hagyományt, amely Jézus Krisztussal és az apostolokkal összeköt minket.

  Pünkösdkor különösen aktuális, hogy felidézzük a II. Vatikáni Zsinatnak az Egyházról szóló hittani rendelkezését. Hiszen az Egyház „a világtól elszenvedett üldözések és az Istentől kapott vigasztalások közepette járja zarándokútját” (vö. 1Kor 11,26)[2] az Úr keresztjét és halálát hirdeti, amíg el nem jön. „Megerősíti azonban a feltámadott Úr ereje, hogy külső-belső bajait és nehézségeit türelemmel és szeretettel legyőzze, és [Krisztus] misztériumát, bár árnyékszerűen, mégis hűségesen kinyilvánítsa a világnak”[3].

  Az idei év különleges alkalmat kínál missziós küldetésünk teljesítésére. Megkezdjük a 2020-as Eucharisztikus Világkongresszus előkészítésének három éves programját. Felhívás ez mindannyiunk számára, hogy mélyítsük el hitünket és belső közösségünket az Eucharisztiában jelenlévő Krisztussal. Elsősorban maga a szentmise az Eucharisztia ünneplése, mely jelenvalóvá teszi Krisztus megváltó áldozatát. Az Oltáriszentség táplálékunk. Benne az isteni jelenlét fizikai valóság lesz az életünkben. De az Oltáriszentség szent jelenlét is. Minden templomunk tabernákuluma előtt különösen is imádhatjuk őt. Ereje, sugárzása átalakítja közösségeinket, megnyitja szívünket a rászorulók felé. Kezdjük el tehát a mai naptól missziós felkészülésünket az Eucharisztikus Kongresszusra. Kérjük hozzá a Szentlélek Úristen világosságát és erejét!

Ámen.

[1] PHILON, De sacrificiis, XV (59-60): Filone di Alessandria. Tutti i trattati del commentario allegorico alla Bibbia, testo greco a fonte, a cura di Roberto Radice, Milano 2012, 408-411.
[2] Vö. AUGUSTINUS, De civitate Dei, I, 18, 51.
[3] LG 8.

Vissza a listához!


Levél a lapgazdának!