Isten hozta weblapunkon!
 

Homília az irgalmasság szent kapujának megnyitásakor

Szent István-bazilika, 2015. december 13-án

Erdő Péter
bíboros, prímás
esztergom-budapesti érsek

(Lk 3,10-18)

Krisztusban Kedves Testvéreim!

  Advent harmadik vasárnapja van. Az Egyház az öröm színét vegyíti a várakozás sötétjébe. A mai evangéliumból is érezzük, hogy van okunk örülni. Mert készül a megígért Megváltóval, Istennel való találkozásunk. Ez az előkészület úgy is nevezhető: megtérés. Ennek a megtérésnek pedig az Evangélium fényében két nagy mozzanata van.

  Az első az ember megtérése, megváltozása, igyekezete. Ennek mintegy összefoglaló képviselője Keresztelő Szent János a maga bűnbánatra hívó prédikációjával.

  Keresztelő először is azt hirdeti, hogy mindenkinek szüksége van megtérésre. Még a vallásos előírásokat megtartó embereknek, még a farizeusoknak is. Mert senki sem tökéletesen kész a maga igyekezetéből az Istennel való találkozásra.

  De hirdeti azt is, hogy ez a megtérés mindenki számára lehetséges is. Még a vámosok és a katonák is megtérhetnek. Nincs olyan reménytelen élethelyzet, amelyben már ne volna lehetséges a megtérés.

  Hirdeti végül Keresztelő Szent János azt is, hogy ez a megtérés kihat az emberekkel való viszonyunkra: odafordulást kíván a másik emberhez, igazságosságot a másik ember iránt.

  Mindez nagyon aktuális mai életünkben is. Sok igazságtalanságot és szenvedést látunk magunk körül. Nem véletlen, hogy épp az advent bűnbánati, készületi idejében olyan gyakoriak a karitatív és segítő akciók. De ne csak ilyenkor gondoljunk másokra: legyen az igazságosság, a másra való tekintet életünk alapvető magatartása!

  A megtérés másik nagy mozzanata a mai evangélium szerint nem embertől való. Eljön valaki, aki hatalmasabb. Ő maga az igazságot tevő Isten, aki a bűnös emberiség pelyváját olthatatlan tűzben égeti el, aki tűzzel és Szentlélekkel keresztel. Az ószövetségi apokalipszis Keresztelő Szent János-i képében a keresztény hit a Krisztusban közénk érkező Isten megváltó jelenlétét ismeri fel. Mert a Mindenhatóval való találkozásunk másik nagy feltétele az Isten tisztító, erőt adó, átformáló kegyelmi jelenléte. Ez teszi lehetővé és teljessé a megtérésünket, ez hozza meg várakozásunk beteljesedését.

  És ez az az isteni kegyelem, amit méltán nevezünk irgalmasságnak. Ezt jelképezi számunkra az idei szentévben az Irgalmasság Kapuja, amit ma itt, a bazilikában is megnyitottunk éppúgy, mint az esztergomi főszékesegyházban és a máriaremetei kegytemplomban. Gyönyörű és beszédes bibliai jelkép a kapu! A nyitott kapun beléphetünk. Kifejezi a fogadást (Jób 31,32) és a felajánlott lehetőséget (1Kor 16,9). A becsukott kapu viszont védelmezi a falakon belül lévőket (Jn 20,19) de kifejezi annak elutasítását is, aki kívül rekedt (Mt 25,10). Eszünkbe juttatja Jézus példabeszédét a menyegzőről, ahol a vendégsereg megérkezése után a kapukat bezárják (vö. Mt 25,10; Lk 13,25). Akinek pedig elfogyott lámpájából az olaj, életéből a hit és a szeretet, az hiába kopogtat a zárt ajtón és kéri: „Uram, Uram, nyiss ki nekünk!”. Tehát a kapu a különbségtétel, a megrostálás gondolatát is érzékelteti. Amikor pedig Jézus a Mennyország kulcsait Péternek adja, szintén erre utal. Már az Ószövetségben sokszor úgy jelenik meg a kapu, mint a belépés lehetősége Isten környezetébe, a boldogság országába. Amikor a próféták az új Jeruzsálemről beszélnek, költői látomásban fogalmazzák meg, hogy annak kapuja nyitva lesz, és hogy az a város békében és igazságban épül fel (vö. Iz 60,11; Ez 48,30-35; Zak 2,8-9). És erről a kapuról mondja a zsoltár: „Az Úr kapuja, íme, itt van, az igazak lépnek be rajta” (Zsolt 118/117,19-20). Erről írja Izaiás próféta: „Nyissátok ki a kapukat! Hadd vonuljon be az igaz nemzet, amely mindvégig hűséges, amelynek szíve állhatatos és megőrzi a békét, mert benned van bizalma” (Iz 26,2-3). Isten hűséges és ajándékozó szeretete meghívott minket az örök életbe és az örök boldogságba. Jézus az üdvösségre vezető ajtót szűk kapunak nevezi. A belépés feltétele a megtérés (Mt 7,13-14; Lk 13,24), a hit (ApCSel 14,27; Ef 3,22). A Jelenések könyve szerint Jézus az, akinél a halál és az alvilág kulcsa van (Jel 1,18). Ő bízza a kulcsokat egyházára és megígéri, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt rajta (Mt 16,18). Mert a kapu a hatalomnak is a jelképe: akié a kapu, azé a város.

  Az egyház kulcsai most a szentévben látható, jelképes formában is megjelennek. Hiszen küldetésünk arra szól, hogy Isten kegyelméből megnyissuk az irgalom és a bocsánat kapuját és hirdessük, hogy aki a bűnbánat szentségében megtisztul és az Eucharisztia által megerősödik, az már itt, a földön szabad szívvel tartozik az Istenhez. Már itt az önzéstől való megszabadulás, az öröm és az újrakezdés forrásává válhat a többi ember számára.

  Ilyen lélekkel és gondolatokkal lépjünk át idén a szentévi kapun, fogadjuk el és adjuk tovább a világnak Isten irgalmasságának ajándékát!

Amen.

Vissza a listához!


Levél a lapgazdának!