Isten hozta weblapunkon!
 

Esztergom-Budapest   2012/2

YEAR OF FAITH

  XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a Hit évét, melynek programját június 21-én, csütörtökön a Szentszék sajtótermében mutatta be Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke, valamint Graham Bell prelátus, a dikasztérium altitkára.
  Beszédében Fisichella érsek rámutatott, hogy a Hit évére az általános válság korszakában kerül sor, amely egyúttal antropológiai válság is. Az emberi magárahagyatottság és célnélküliség közepette a hit éve olyan útvonalat mutat, amelyet a keresztény közösség kínál fel az Istennel találkozni vágyóknak.
  A sajtótájékoztatón bemutatták a Hit évének logóját, valamint az esemény hivatalos, latin nyelvű himnuszát is. Szintén ezen a napon indították el a Hit éve többnyelvű honlapját: www.annusfidei.va. Itt megtalálhatók az év fontos eseményei, a Szentatya programja, az egyes püspöki konferenciák, egyházmegyék, mozgalmak és társulások kezdeményezései.
  Fisichella érsek felsorolta az év főbb időpontjait. Október 11-én, csütörtökön a Szent Péter téren tartják az ünnepélyes megnyitót, amely egyben megemlékezés a II. Vatikáni Zsinat 50 évvel ezelőtti megnyitásáról. Ugyanebben a hónapban a Szentatya hat vértanút, illetve hitvalló boldogot iktat a szentek sorába. 2013. január 25-én, a Római Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában szokásos ökumenikus szertartáson azért imádkoznak majd, hogy a keresztények a közös hit megvallása révén tartsák szem előtt az egység útját, mint látható jelet a világ számára. A vallási eseményeken kívül számos kulturális programmal is készülnek Rómában.

Fritzné Tőkés Éva




RÖVIDEN

  Június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén az Esztergomi Érseki Palota mellett a Vízivárosi Plébániatemplomban Alberto Bottari de Castello érsek, apostoli nuncius, Paskai László bíboros, nyugalmazott érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, a Főszékesegyházi Káptalan, az esperesek és Esztergom város lelkipásztorai Erdő Péter bíborossal közösen bemutatott szentmisében adtak hálát Istennek főpásztorunk 60. születésnapja alkalmából. A szentmisén, amelynek homíliáját Futó Károly protonotárius, kanonok mondta, jelen voltak az esztergomi intézmények munkatársai és a plébánia hívei is. A szentmisét követően Ternyák Csaba egri érsek, az MKPK alelnöke köszöntötte az 1952. június 25-én született főpásztort.

  ***

  2012 júniusában Európai Polgár Díjjal tünteti ki az Európai Parlament Székely János püspököt, akit romapasztorációs tevékenysége miatt Gál Kinga fideszes EP-képviselő jelölt a kitüntetésre.

  ***

  Az evangélikus püspökök meghívására a Déli Evangélikus Egyházkerület székházában találkoztak 2012. június 11-én a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának tagjai, valamint a Magyarországi Református, és az Evangélikus Egyház püspökei. A beszélgetés alkalmával áttekintették egyházuk belső életének és társadalmi szolgálatuknak időszerű kérdéseit. Az egyházi vezetők megerősítették a 2006-ban közösen aláírt megállapodást, amelyben az általuk fenntartott iskolákban biztosítják a másik két felekezetből jövő gyermekek részére saját egyházuk hitoktatásának lehetőségét. Az egyházak – válaszolva a kormányzat megkeresésére – készséggel kapcsolódnak a totalitárius rendszerek áldozatainak az idén először megtartásra kerülő, augusztus 23-i emléknapjának szervezéséhez.

  ***

  Június 9-én, szombaton, katonai tiszteletadás mellett Erdő Péter bíboros áldotta meg Mádl Ferenc volt köztársasági elnök síremlékét a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A síremléket Mádl Dalma asszony és Áder János köztársasági elnök leplezte le.

  ***

  Erdő Péter bíboros az Egyház missziós küldetéséről beszélt a 40. Nagymarosi Ifjúsági Találkozó záró szentmiséjén, május 19-én. Az új evangelizáció évében megrendezett tavaszi találkozó témája önmagunk evangelizálása volt.

  ***

  Május 7-én, idén 183. alkalommal nyitották meg a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlését, melyen megjelent Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, Réthelyi Miklós leköszönő nemzeti erőforrás miniszter, valamint Erdő Péter bíboros, az MTA tagja.

  ***

  XVI. Benedek pápa megerősítette Erdő Péter bíboros kinevezését a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció tagjaként, amiről 2012. április 30-án kelt levelében Zenon Grocholewski bíboros, a testület prefektusa értesítette a főpásztort. A kinevezés a bíboros eddig betöltött feladatait nem érinti.

  ***

  Április 19-én Alberto Bottari de Castello érsek, apostoli nuncius a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival szentmisét mutatott be a Szentatya megválasztásának hetedik évfordulója alkalmából. A Szent István-bazilikában a politikai és közélet képviselői mellett jelen voltak a diplomáciai testület tagjai is.

Neumayer Katalin




AZ EGYHÁZ JÖVŐJE ÉS REMÉNYE A CSALÁD

  A család: munka és ünnep mottóval rendezték meg a családok hetedik világtalálkozóját május 30. és június 3. között Milánóban. Az esemény csúcspontját XVI. Benedek pápa háromnapos lelkipásztori látogatása jelentette. A találkozón negyvenkét fős hazai küldöttség is részt vett, de érkeztek magyarok Bánátból, Erdélyből, Szatmárnémetiből, és jelen voltak a Milánó környékén élők is. Köztudott, hogy a város szalézi kápolnájában minden hónap első vasárnapján magyar nyelvű szentmisét tartanak. A zarándokok tiszteletére ezúttal június 2-a, szombat délelőttre került át a liturgia, amelyet Bíró László családreferens püspök vezetett.
  A világtalálkozó megnyitásaként Angelo Scola milánói bíboros pünkösdvasárnap ünnepi szentmisét mutatott be a dómban, amelyen a rendezvény ötezer önkéntese vett részt. A találkozó jelentőségére utal, hogy közel 1500 újságíró akkreditáltatta magát rá. Negyven tévéállomás közvetítette élőben a Szentatya milánói látogatásának eseményeit és tájékoztatott az öt földrész nyolcvan országából érkező családok találkozójáról.
  XVI. Benedek pápa érkezését megelőzően, a háromnapos, nemzetközi teológia-kongresszuson Dionigi Tettamanzi bíboros, az egyházmegye korábbi érseke A család és a munka a hit távlatában témáról szólva megállapította: a munkalehetőség hiánya gyakran fenyegeti a családokat, márpedig munka nélkül nincs méltósága a családnak. Kifejtette, hogy a családok szolgálatában működő gazdaságra van szükség. Angelo Bagnasco bíboros, genovai érsek, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke is felszólalt. Beszédében kiemelte: nemcsak támogatást, de méltóságot is kell adni a család intézményének. Olyan kultúrára van szükség, amely különleges megbecsüléssel tekint a házasságon alapuló családra.
  A világtalálkozóra jelent meg az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának új kötete is Európai püspökök: demográfia és család Európában címmel. A könyvbemutatóra küldött üzenetében a szervezet elnöke, Erdő Péter bíboros kifejtette: az Egyházat aggodalommal tölti el az európai demográfiai helyzet, ugyanakkor azt is hangoztatta, hogy reménykedik a változásban.
  A Szentatya június 1-jén késő délután érkezett meg Milánóba, majd a Dóm téren köszöntötte a város lakóit. Este részt vett a világtalálkozó keretében a tiszteletére rendezett hangversenyen a Scalában, a város világhírű operaházában, ahol Beethoven IX. szimfóniáját adták elő. Másnap a lelkesedés már egész Milánóban érezhető volt, bérmálkozók, fiatalok tömege lepte el délelőtt a metrót, hogy az AC Milan szurkolói helyett ezúttal ők töltsék meg a San Siro stadiont.
  Szombat este a tanúságtételek ünnepére 300 ezer embert vártak a szervezők, amelynek keretében zenés ünneplés hangolta rá a világ minden részéből összesereglett családokat a Szentatyával való találkozásra.
  Szentháromság vasárnapján a Benedek pápa által mondott szentmisére már egymillió zarándok gyűlt össze a hatalmas szabadtéri templommá átalakított bressói kifutópályán. A pápai nagy találkozóknak helyet adó katonai repülőtér környékén mindenfelé vatikáni sárga-fehér színű díszeket kaptak a házak.
  Milánótól való búcsúzása előtt a Szentatya közösen étkezett száz meghívott családdal, akik között volt bagdadi, kinshasai, mexikóvárosi, spanyol, ausztrál, milánói és philadelphiai is. A szolidaritási ebédet a milánói karitász szervezte meg a katolikus egyetem épületében. Scola és Tettamanzi bíborosok köszöntötték a Szentatyát az ebéd végén. XVI. Benedek rövid rögtönzött beszéddel válaszolt. Köszönetet mondott a milánói világtalálkozón megélt tapasztalatokért, amely során az élő Egyházat tapasztalta meg. „Időnként érezhetjük úgy, hogy Péter hajóját veszélyes, ellenséges szelek veszik körül, ugyanakkor azt is látjuk, hogy az Úr jelen van, él, a Feltámadott valóban él és a kezében tartja a világ és az emberek szívének irányítását. Ezeknek a napoknak az ajándéka, hogy megtapasztalhattuk: az Egyház él, Isten, a feltámadt Krisztus élteti” – tette hozzá.
  Tarcisio Bertone bíboros-államtitkár másnap az olasz televízió esti híradójában exkluzív interjút adott a családok hetedik világtalálkozójáról. „A pápa és magisztériuma iránti szeretet és támogatás csodálatos megnyilvánulása volt ez az esemény. A Szentatyát boldogság és meghatódottság töltötte el az őt körülvevő öröm és lelkesedés láttán. Benedek pápa, amint hallhattuk is, az egyetemes Egyház nagy csapatának ’kiváló edzője’ a harmadik évezred bajnokságának küszöbén” – fogalmazott a vatikáni bíboros-államtitkár.

Somogyi Viktória

* * *

  A Család Éve összegzéseként és a sikeres folytatás érdekében a főegyházmegye Családreferatúrája kiadványt jelentetett meg, amelyben 40 plébánia és 3 lelkiségi mozgalom beszámolója olvasható. Az írások a helyi közösségek emlékezetes család évi eseményeit adják közre. A beszámolókból kitűnik, hogy a plébániákon zajló rendszeres programok témájában külön hangsúlyt kapott a család. Ezen kívül számos új kezdeményezésről is olvashatunk a gyűjteményben




BÚCSÚJÁRÓ NÉPRAJZTUDÓS

  Így hívom Barna Gábor szakrális néprajzkutatót, egyetemi tanárt, aki az idén vette át Erdő Péter bíboros-érsektől a Stephanus-díjat. „Zarándokút az élet” – nyilatkozta közel tizenkét esztendeje, amikor Búcsújárók című könyve megjelent. Kunszentmártonban született, s amint elmondta, ott járt általános iskolába, és magyartanára hatására írta az első néprajzi dolgozatát. A karmelitákhoz járt templomba, a kármel légkör mélyítette el hitét. Családjuk intenzív vallásos életet élt. Nagyszülei elbeszéléséből ismerte meg Kunszentmárton gazdag vallási múltját.
  Egyetemi diplomadolgozatát Néphit és népszokások a Hortobágy vidékén címmel írta meg, amely az Akadémiai Kiadónál jelent meg 1979-ben. Ekkor lépett az életébe a boldog emlékű Bálint Sándor, aki felkérte, legyen munkájának folytatója. Ez végleg meghatározta a kutatásait. Tudta, az idő haladtával új módszerek, szempontok jelentkeznek, hogy a vallásos néprajz (is) olyan terület, amely több tudományág eredményeit tartalmazza.
  Az egyetemen megszervezett egy speciális néprajzi képzést, amely 1998 óta folyik. Ma a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének vezetőjeként a tanszék keretében működő vallásos néprajzot is irányítja, valamint a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán megalakult Bálint Sándor Valláskutató Intézetet – magasan képzett, fiatal munkatársakkal.
  Neve is-mert a nemzetközi tudományos életben, a finn akadémia külső tagja. Mindig közösségi munkáról beszél, ha könyvekről van szó – közel ötvenről (!), –, amelyek törekvéseinek intenzitásáról vallanak. Sorolhatnánk a köteteket, amelyek az említett módszertan továbblépésének tanúi. Például: Vallások, határok, kölcsönhatások; Kép, képmás kultusz, de a tévében a Zarándokutakon című, búcsújáró helyeket bemutató 40 részes műsort sem felejthetjük el, amelyeknek Barna Gábor volt a szakértője, közreműködője.
  Legutóbb Az élő rózsafüzér társulata című könyve jelent meg a Szent István Társulatnál, amelyről e sorok írójának ekként nyilatkozott: „A hallgatókkal együtt gyűjtöttük e rendkívül népszerű társulat jámborsági szokásainak szinte minden részletét. Nem csupán nálunk, hanem Közép-Európában is. Tudomásul kell vennünk: a katolikusok körében Európában a rózsafüzér a legnagyobb vallási tömegmozgalom. Ez nagyon fontos. Magyarországon 1920-ban több mint egymillió tagja volt. Változatos, gazdag kultúrája alakult ki a rózsafüzér-imádságnak.”
  Egyszerűség, szakmai alázat, a Gondviselésbe vetett erős hit jellemzi Barna Gábort. Érzi, nem elég fiatal ahhoz, hogy mindent tudjon...

Tóth Sándor




MUNKÁSSÁGA NYOMÁN ÉLET FAKADT

  Gyászmisén búcsúztatták Kopp Máriát május 1-jén a Zugligeti Szent Család-templomban. A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgató-helyettese, a Magyar Tudományos Akadémia doktora 2012. április 3-án hunyt el, életének 71. évében. A Népesedési Kerekasztal szervezője volt, a nevéhez csaknem 180 tudományos közlemény fűződik.
  A gyászolók nem fértek be a templomba, sokan a lépcsőn hallgatták az emlékezőket. Réthelyi Miklós miniszter, az egyetem korábbi rektora Kopp Mária munkásságát méltatta. „Élete hihetetlenül tevékeny, aktív és egyben boldog élet volt, mert tudta, hogy az emberi lét mindig túlmutat önmagán.
  Valamire irányul, amit érdemes beteljesíteni. Kopp Mária nagyívű, teljes életet élt. A szeretet parancsa szerint élve kereste a nemzet és az egyének felemelkedésének módját. Nyitott volt a jövőre, új és szokatlan feladatokra, nyitott volt a szeretetre. Akkor is, ha a társadalom szolgálatáról volt szó, és akkor is, ha a családban vagy baráti körben kellett helytállnia” – fogalmazott Réthelyi Miklós.
  Kopp Mária munkáját 1988-ban és 2002-ben Nyírő Gyula-díjjal, 2004-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal, 2008-ban Polgári Magyarországért Díjjal, 2009-ben Prima-díjjal ismerték el. 2010-ben a magyarság egészségéért folytatott küzdelmükért – férjével, a 2009-ben elhunyt Skrabski Árpáddal együtt – Magyar Örökség Díjjal, valamint Stephanus-díjjal tüntették ki. 2011-ben Budapest díszpolgára lett.
  Idén március 15-én a legnagyobb népegészségügyi jelentőségű megbetegedések pszichoszociális, társadalmi, gazdasági és demográfiai háttértényezői kutatásában elért tudományos eredményeiért, több évtizedes, a magyar társadalom és a család érdekében végzett sokoldalú munkássága elismeréseként a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal polgári tagozata kitüntetésben részesült.
  „Első gondolatom a köszöneté és a háláé” – írta Kopp Mária halálhíre hallatán Bíró László, a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke. Majd így folytatta: „Köszönöm, hogy olyan kitartóan és reménykedve küzdött a családért, a gyermekáldásért, a jobb, szebb, emberibb jövőért, és hálát adok Istennek azért, hogy egy ilyen kiváló személyiséget állított a magyar tudomány, oktatás és közélet szolgálatába. Kopp Mária nemcsak tudós volt, hanem az emberi értékek tisztánlátó szószólója is. A családban látta azoknak az erőknek a forrását, amelyek a társadalmat előbbre viszik, amelyek az élet fennmaradását és gazdagabbá válását lehetővé teszik... Munkássága nyomán élet fakadt, kérjük tehát az Élet Urát, akiben ő is hitt, hogy részesítse őt az örök élet örömében. Bízunk abban, hogy Isten áldásával folytatni tudjuk megkezdett munkáit, szolgálva az életet és a magyar családokat.”

EB





Levél a lapgazdának!