REMÉNYT ÉS JÖVŐT ADOK NEKTEK

  Jézus Krisztus meghalt értünk emberekért, a mi bűneinkért, amelyet Ádámtól örököltünk és magunk is halmoztunk, egyéni életünkben és emberi kapcsolatainkban. Ő feltámadott, hogy nekünk lehetőségünk legyen a Tőle kapott kegyelem erejében arra, hogy egy megújult életre jussunk ezen a földön és az élet teljességét elnyerjük ott, ahova Ő minket el nem hagyva, felment a mennybe és ül az Atyjának jobbján. Reményt és jövőt adott nekünk. Így Krisztus feltámadása az öröm magasztos ünnepe. Ebben az évben megannyiszor átelmélkedjük azt a boldogító erőt, hogy reményre hivatott emberek vagyunk Krisztusban. Jézus földi élete a szenvedésben teljesedett ki az Atya akaratából, és a Szentlélek erejében. A szenvedésből tanult engedelmességet az Atya iránt, akinek akaratát mindig követte. A keresztfán eltörölte az ellenünk szóló adóslevelet és feltámadásával bennünket az Istenfiúság méltóságára hívott meg, hogy testvéreivé legyünk. A feltámadás a keresztény remény alapja, ahogy Szent Pál apostol mondotta: ha Krisztus nem támadott volna fel, hiábavaló a mi hitünk. A feltámadás tényét nem látta senki. A Krisztus szeretetéhez kötődő asszonyok látták először az üres sírt. Mint mondják, még a mai irodalom is idézi, hogy a rokonai ellopták. Az alvó katonákat ennek érdekében le akarták fizetni. De a Feltámadott jelet adott arról, hogy él. A kenetvivő asszonyoknak fényes angyal hirdette, a sír üres, és a rajongásig szeretett Mester él.
  Az Esztergomi Keresztény Múzeum gazdag anyagából kevésbé közismert, de értékes kincse Johann Georg Trautmann képe az üres sír jelenetéről. Fényes és aranysarus angyal áll a sír fölött és a drága keneteket hozó asszonyok hódolattal tekintenek rá. A kép jobb és bal sarkában katonák riadtan, mintha valaki földre lökte volna őket, fekszenek. Pajzsot tartanak a tündöklő angyal felé, mintegy a szemük világát védve a természetfölötti fénytől. Csodálatos jelenség, hogy a kép alsó részének közepén a katona lándzsája van, jelezve azt, hogy ezzel szúrták át Őt, akire feltekintenek még azok is, akik átszúrták.
  Nem elég számukra az üres sír, de még a fényes angyal tanúsága sem, hanem találkozni kellett Vele. Találkozni kellett a Hozzá hűségeseknek. Krisztus nem jelent meg azoknak, akik nem hittek benne. Nem bizonygatta feltámadását, bár egyes apokrifek így jelenítik meg, hogy elment az Őt kiszolgáltató főpapokhoz.
  Találkozott szeretteivel, Loyolai Szent Ignác szerint először édesanyjával, amit a Szentírás nem tanúsít, de kegyes hagyomány. Találkozott elsősorban az apostolok között a mindig elsőként említett Péterrel és a szeretett tanítvánnyal, akit mi Jánosnak ismerünk. Feltámadásának napján a tizeneggyel, mert Júdás már nem tartozott közösségükbe. Pünkösd öröme hozta meg azt a reményt, hogy az apostolok teljessége újra megvalósuljon.
  Krisztus kínhalált halt szenvedése reményt és jövőt adott nekünk. Nemcsak ebben az évben, hanem minden időkre. Ebben az esztendőben kiemelt hangsúllyal imádkozunk, hogy a jövő záloga az értünk megfeszített, de üdvösségünkre feltámadott Krisztusban legyen.

Ladocsi Gáspár

DOBOGÓKŐI KONFERENCIA

  Március 23–25 között Dobogókőn rendezte meg találkozóját a Nemzetközi Katolikus Bizottság a Cigányokért (CCIT). A konferencia témája: „Evangelizáció: a cigányság szabadságának és méltóságának jövője” volt. A szokásos éves találkozón részt vett Stephen Fumio Hamao bíboros, a Vándorlók és Utazók Lelkigondozása Pápai Tanácsának volt elnöke, Keresztes Szilárd, Majnek Antal és Djuro Hranic püspökök és mintegy húsz ország közel száz cigánypasztorációs referense. A konferencián szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros. A tanácskozást levélben köszöntötte Renato Raffaele Martino bíboros, a Vándorlók és Utazók Lelkigondozása Pápai Tanácsának elnöke.
  Andre Fossion belga jezsuita szerzetes „Evangelizálás az Evangélium szellemében” című előadásában arra kívánt rávilágítani, hogy korunk a hit átadása tekintetében súlyos válságba került, ám ugyanebből a tényből következően a hit újragondolásának, a kezdésnek és újrakezdésnek ideje is eljött. A konferencia résztvevői műhelymunkában számoltak be a cigányok lelkigondozása terén szerzett tapasztalataikról. „A szabadság mint emberi méltóság” címmel három tanúságtétel hangzott el: Francisco Monteiro (Portugália), Jakob Pfeifer (Vajdaság, Szerbia) és Colette Lacombe (Franciaország) részéről.
  Erdő Péter bíboros Hamao bíborossal és mintegy 20 paptestvérével bemutatott szentmiséjében az isteni igazságosság és irgalom elválaszthatatlan egységéről beszélt. „Az egyháznak, amikor a vándorlók és a társadalom által elutasítottak szolgálatában végzi küldetését, Ura példáját kell követnie, s tanúságot kell tennie az isteni és emberi irgalmasságról, és a legnagyobb fokú megértésről, vagyis a szó hiteles értelmében vett toleranciáról. Ugyanakkor azonban Krisztus teljes üzenetét kell hirdetnie, amely mindannyiunkat arra kötelez, hogy megváltoztassuk az életünket, és válaszoljunk Krisztus önzetlen szeretetére. Csak ezzel az alázattal, a bunbánat, az önzetlenség, s egyben a közös emberi értékek iránti komoly-ság magatartásával nézhetünk szembe a különböző etnikai csoportok, így a cigányok lelkipásztori szolgálatával is Európában. Valóban meg kell értenünk az ezen közösségekben lévő társadalmi és emberi viszonyokat, és segítenünk kell mindenkit, aki az Egyházban megismerte Krisztus világosságát, hogy szabadon közeledhessen a hithez és a szentségekhez, mindenféle szociológiai akadályok nélkül, akár a saját közössége, akár azon katolikusok részéről, akik külső és másodlagos dolgok alapján ítélnek, nem pedig úgy, mint Krisztus, a szív valódi szándéka szerint.”
  A szentmisén az evangéliumot lovari nyelven is felolvasták. Kodály Zoltán Stabat Matere és Bach: Máté passiójának egy korálja hangzott el cigány fiatalok közreműködésével.

M. K.

CIGÁNYPASZTORÁCIÓS TANULMÁNY

  Érzékelhetően felerősödött az utóbbi években a cigányok lelki gondozása iránti igény s e ténynek számos oka lehet. Azt tapasztaljuk, hogy máig ható társadalmi kirekesztettségük és az egyre nehezebbé váló megélhetésük miatt, testi és lelki bajaik orvoslása céljából maguk is gyakrabban keresik fel plébániáinkat és karitatív szervezeteinket, másfelől pedig – szociális tanításából és elkötelezettségéből adódóan – az Egyház is fokozott figyelemmel fordul feléjük.
  Az egyházmegyék közül elsőként főegyházmegyénk részéről mutatkozott igény egy olyan átfogó elemzés elkészítésére, amely egyfelől alkalmas lehet a civil társadalomban elfoglalt helyük, szerepük, kapcsolataik bemutatására, másfelől pedig konkrét lelkipásztori tapasztalatokból kiindulva útmutatással szolgálhatna a pasztorációs tevékenységhez, mind a papság, mind az elkötelezett laikusok számára. Alapos előkészületek után került sor egy kérdőív megszövegezésére, amelyet minden plébániának megküldtek. A beérkezett válaszok, valamint a jelenlegi pasztorációs gyakorlat összegzését egy napjainkban kiadásra került tanulmány ismertette.
  Ennek készítése közben, magunk is meglepődve tapasztaltuk, hogy mennyire sokrétű az egyházmegyében folyó tevékenység, amelyet röviden csak cigánypasztorációként szoktunk említeni. A cigány társadalom rétegződéséből, sokszínűségéből, a helyi szinten felmerülő problémák összetettségéből adódóan a plébániák feladatai is jelentős eltéréseket mutatnak. Láthatóan jól érvényesül a szubszidiaritás elve s a papság nagy önállósággal képes választ adni a kihívásokra.
  A cigányság Egyházzal szemben tanúsított, sokszor tartózkodó magatartása mellett számos pozitívumról is említést tesz a tanulmány. Örvendetes tény, hogy főként a hitoktatásban jók az eredmények, hiszen ez jelenti a jövő zálogát. Hasonlóan jónak tartjuk, hogy változatlanul népszerűek a nyári táborok és zarándoklatok is, melyeken a többségi társadalom gádzsóival együtt vesznek részt. Helyenként a plébániai tanácsadó testületekben is találni cigány származású képviselőt.
  A plébániák többsége felismerte, hogy fel kell keresnünk őket ahhoz, hogy életükben részt tudjunk venni, hogy a kulturális értékek velük való megosztása a kölcsönös gazdagodás lehetőségét adja. A legutóbbi cigánypasztorációval foglalkozó vatikáni dokumentum egyenesen úgy fogalmaz, hogy az Egyháznak bizonyos értelemben magának is cigánnyá kell válnia ahhoz, hogy ez a kölcsönösség jobban kifejezésre juthasson. Valószínűleg hosszú idő telik még el mindennek gyakorlatba való átültetéséig, de úgy érezzük, időszerű volt e megállapítás és új kezdeményezések alapjául szolgálhat.
  Ne feledjük el, hogy hosszú idő telt el addig is, amíg II. János Pál pápa 1997. május 4-én a római Szent Péter–bazilikában boldoggáavatta az első cigányt, a spanyol Ceferino Jiménez Mallát. Talán nem is olyan véletlen, hogy éppen ennek tizedik évfordulóján jelent meg a cigánypasztorációról szóló tanulmányunk.

Gyorgyovich Gábor

A SZENTENDREI SZENT ANDRÁS ISKOLA ÉLETÉRŐL

  Ha belegondolunk, hogy 15 éve milyen időszakban jött létre iskolánk, és hány kitartó ember munkájának eredménye, akkor mérhetjük fel igazán az elmúlt évek szellemi, erkölcsi és hitbeli súlyát. A rendszerváltás után egy maréknyi jószándékú ember Kiss György plébános, és Écsy Gábor káplán vezetésével néhány hívő családra támaszkodva indította el iskolánkat. 1992 augusztusától már Blanckenstein György plébános irányításával bővült iskolánk. Amikor a keresztény tagozat elérte az 5. évfolyamot, akkor vette át az egyházközség a korábban állami iskola teljes irányítását. Egy kis közösségből kétszáz fős iskola született meg egy új, felelős tantestülettel.
  Iskolánk aktív tagja lett a város oktatási intézményeinek. Az egyházmegyének, az egyházközségnek, a szülőknek is köszönhetően épülete folyamatosan bővült. Elkészült a kápolna, méltó helyet kapott a tanári szoba, és szaktantermek is létesültek. Hihetetlennek tűnő álmunk, a nagy tornaterem is valósággá vált. György atya a közelmúltban felszentelhette a harangunkat is.
  A kezdeti nehézségek ellenére mára a város egyik legszebb, legkeresettebb iskolája lettünk. Tanáraink és a gyerekek családjainak küzdelme, kitartása, embersége, szeretete és hite van emögött. Ez kötelez minket, hogy a tőlünk telhető legjobban igyekezzünk megfelelni a ránk bízott gyerekek szellemi, testi és lelki fejlődésének.
  Kiemelten kezeljük az ének-zenét és az idegennyelvoktatást. Sikeres koncertek mellett, sok kiállításon és pályázaton, valamint tantárgyi, illetve sportversenyeken szerepelnek sikeresen gyermekeink. A tanév végi Te Deumon azokkal a fiatalokkal telik meg az oltár körüli tér, akik különböző megyei és országos versenyeken nyertek díjakat. Ehhez rengeteg időt kell tölteni közöttük. Ám nincs nagyobb elismerés, mint amikor egy versenyeredményt megköszön a szülő a pedagógusnak, mert hisz tőle kapta meg gyermeke az alapokat.
  Olyan szeretetteljes közösség alakult ki, amiért jó itt tanulni és tanítani. Büszkék vagyunk az iskolánkra!

Az iskola tantestülete

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a 2006/2007-es tanévben 7 óvodát 570 gyermekkel, 13 általános iskolát 3272 tanulóval, 5 középiskolát 1017 diákkal, továbbá egy szakiskolát félszáz növendékkel, és egy kollégiumot tart fenn. Az intézményekben tanító pedagógusok létszáma 442 fő, ebből 51 fő óvodapedagógus.
  A rendszerváltást követően életre kelt iskolák egy része már megünnepelte, vagy ez évben ünnepli megalakulásának 15., illetve 10. évfordulóját. A főegyházmegye a területén levő katolikus iskolák felújítását segíti, a 2006. évben az iskolákért végzett gyűjtés eredményeként kapott tizenkilencmillió forintot is az intézmények felújítási támogatásához használta fel. A 2007. évi gyűjtés eredménye lapzártánkkor még összegzés alatt áll.