Isten hozta weblapunkon!

Átadták a Prímás Pincét

(Frissítve: 2010. július 2.)
  A magyar borkultúra és borturizmus központjává alakították át az esztergomi bazilika feljárója alatt lévő 3700 négyzetméteres pincerendszert, amelyet 772 millió forintos uniós támogatással újítottak fel. A létesítményt Erdő Péter bíboros adta át ünnepélyes keretek között július 1-jén.

  „Évtizedek óta először eredeti rendeltetéséhez hasonlóan használhatjuk a létesítményt” - mondta a csütörtöki átadáson a főpásztor, emlékeztetve arra, hogy az 1824-ben elkészült pincerendszert élelmiszerek és borok tárolására alakították ki. Az egyház még az első világháború után is foglalkozott borforgalmazással, majd a szocializmus évtizedeiben létesítmény közterületről megközelíthetetlenné vált, katonai terület, illetve állami vállalatok raktára lett.

  A Prímás Pincének a Nagyszeminárium és az előtte lévő tér 2006-os felújítása után alakult ki a koncepciója. Mára a 11 méter belmagasságú, téglaboltívekkel kirakott pincerendszerben turisztikai fogadóközpontot alakítottak ki Esztergom és a régió bemutatására. A pince alagútszakaszán a látogatók megismerhetik a történelmi Magyarország borvidékeit, de számos válogatott magyar bor kóstolható és vásárolható is a pincében. A létesítmény másik szárnyában interaktív borászati kiállítást rendeztek be egy badacsonyi gyűjtő tárgyaiból. Itt a látogatók kipróbálhatják a szőlődarálást, a préselést és megtanulhatják a lopózást.

  A Prímás Pince Vinum Primatis, azaz a Prímás bora néven olyan válogatást is forgalmaz, amely a magyar borászat legnívósabb termékeiből kerül ki. A központhoz étterem is tartozik.

Galéria rovatunkban megtekinthetők a rendezvényen készült felvételek!

Kép: Mudrák Attila



Levél a lapgazdának!