Isten hozta weblapunkon!

Segítség Haitinek

Százharmincmillió forint adomány Haitinak

(Frissítve: 2010. március 12.)
  Több mint 130 millió forintnyi adománnyal járultak hozzá a Katolikus Egyház hívei a Haitit januárban sújtó természeti katasztrófa áldozatainak megsegítéséhez. Az összeg túlnyomó részét a februári országos gyűjtés során adták össze templomainkban.

  A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hálásan köszöni a hívek nagylelkű adományait, amelyekkel – a családokat is sújtó gazdasági válság okozta nehéz helyzet ellenére – támogatták katasztrófát szenvedett embertársaikat.

  A püspöki konferencia már a földrengést követően 100 ezer dollár gyorssegélyt utalt át a terület támogatására, a Katolikus Karitász pedig külön bankszámlát nyitott, amelyre folyamatosan érkeztek a hívek nagylelkű adományai.

  Az országos gyűjtés eredményét – mintegy 120 millió forintot – a konferencia a Dominikai Köztársaság nunciatúrájára juttatja el. A Katolikus Egyház ebből a szomszédos országból irányítja a haiti újjáépítést, amelynek előkészületei már folynak. A magyar adományokból a jelenlegi tervek szerint új, földrengésbiztos épületek, többek között iskola is épülhet majd. A Karitász bankszámlájára összesen 13 millió forint folyt be, amely a Caritas Internationalis támogatói akcióin keresztül jut el Haitire.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat/Magyar Kurír
Kép: www.caritas.org


Beszámoló Haitiről

(Frissítve: 2010. február 5.)
  Kurian Mathew Vayalunkal, a magyarországi nunciatúra titkára, aki most ideiglenesen Santo Domingóban lát el szolgálatot, Benito Angel, a Dominikai Köztársaság Püspöki Konferenciájának korábbi titkára, Eric Soviguidi, Haiti nunciatúrájának új titkára társaságában indult el Haitira.

Az ő tapasztalatait olvashatják el ide kattintva!

Forrás: MKPK Sajtószolgálat/Magyar Kurír


A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele

(Frissítve: 2010. február 1.)

Kedves Testvérek!

  Mindannyian értesültünk a sajtóból arról a rendkívüli pusztító erejű földrengésről, amely január 12-én és azt követő napokban Haiti szigetét sújtotta. Emberek százezrei haltak meg és milliók váltak nincstelenné az amerikai földrész egyébként is legszegényebb országában. A katasztrófa méreteit nehéz szavakba önteni, a főváros szinte teljes egészében megsemmisült.

  A Katolikus Egyház kezdettől fogva nagy erőkkel sietett a szerencsétlenül járt lakosság megsegítésére. A Nemzetközi Karitász családok tízezreit látta már el élelmiszerrel, ivóvízzel, sátrakkal. Ugyanakkor nagy szükség van a további segítségre is, ezért február 7-én, vasárnap minden katolikus templomban gyűjtést rendezünk a haiti földrengés károsultjainak támogatására. Kérjük a hívek nagylelkű adományait, hogy minél több embernek tudjunk segíteni.

  Az összegyűlt adományokat a Vatikánnak a szomszédos Dominikai Köztársaságban található nagykövetségére utaljuk át, ahol a segélyek megszervezése történik.

Budapest, 2010. február 1.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Országos gyűjtés Haiti megsegítésére

(Frissítve: 2010. február 1.)
  A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia február 7-re országos gyűjtést hirdet hazánk templomaiban, amellyel a katasztrófa sújtotta Haitinak kíván segítséget nyújtani.

  A Haitit sújtó természeti katasztrófát követően világszerte összefognak az egyházak és karitatív szervezetek, hogy segítséget nyújtsanak a földrengés áldozatainak.

  A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia korábban százezer dollár gyorssegélyt utalt át a szigetország megsegítésére. A Katolikus Karitász bankszámlát nyitott, hogy összegyűjtse a bajbajutottaknak szánt adományokat. Az adománygyűjtő számlán eddig több mint 2 millió forint gyűlt össze.

  Számlaszám: 12011148-00124534-00900004

  A püspökök testülete február 7-re országos gyűjtést hirdet hazánk templomaiban, amellyel szintén a katasztrófa sújtotta országnak kíván segítséget nyújtani.

  A püspöki konferencia kéri a hívek nagylelkű adományait az országos gyűjtés alkalmával, hogy minél több embert tudjon támogatni élete újrakezdésében.

Forrás: MKPK


Beszámoló a haiti helyzetről - Kurian Mathew Vayalunkal hírei Santo Domingóból

(Frissítve: 2010. január 27.)
  A hétvégén a Dominikai Köztársaság apostoli nunciatúrájára utazott Kurian Mathew Vayalunkal pápai káplán, tanácsos, aki korábban a magyarországi nunciatúrán szolgált titkárként. Vayalunkal atya, aki több hónapra utazott Santo Domingóba, hogy onnan segítse a nemzetközi segélyek helyszínre juttatását, az alábbi beszámolót juttatta el hozzánk.

  A január 12-én bekövetkezett súlyos földrengésben elhunyt Joseph Serge Miot, Port-au-Prince érseke is, aki a haiti katolikus közösség egyik legnépszerűbb személyisége volt. Holttestét az érseki palota romjai közt találták meg több nappal a katasztrófa után. Az általános helynök és több eltűnt pap holtteste még nem került elő a romok alól.

  Miot érsek temetésén több ezer ember vett részt január 23-án, köztük René Préval, Haiti elnöke. A temetési szertartást a teljesen megsemmisült székesegyház előtt végezték el, amelynek most csupán homlokzata emlékeztet egykori szépségére.

  A haiti kormány által január 22-én kiadott közlemény szerint immár 111 499-re nőtt a halottak száma. 193 891 sebesültet tartanak nyilván, mintegy 55 000 családot érintett a katasztrófa és 500 táborban eddig 609 621 személyt helyeztek el. A kormány ingyen szállítja el az embereket a romokban álló városból az egyenként tízezer férőhelyes táborokba.

  A főváros újjáépítése gyakorlatilag lehetetlen, így a kormány tervei szerint az egész várost áttelepítik egy másik helyre. A főváros egyes részeiben eközben megindulni látszik az élet: néhány bolt és bank újra megnyitott, de az árak már négyszeresére nőttek.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat


Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke felhívást intézett a haiti lakosság megsegítésére

(Frissítve: 2010. január 24.)
  Minden nap aggodalommal és szomorúsággal tapasztalhatjuk meg a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül a Haiti nagy részét megrázó földrengés pusztító erejét emberi és anyagi értelemben egyaránt – olvassuk Erdő Péter bíboros levelében. Lelki közelségéről és imáiról biztosítja a tragikus esemény által sújtott embereket. Háláját fejezi ki a különböző országoknak, továbbá az európai és a világ más részein működő humanitárius szervezeteknek az azonnali közbelépésért és a haiti nép támogatása terén végzett munkájukért.

  Gyászának ad hangot Joseph Serge Miot, Port-au-Prince-i érsek és számos pap, szerzetes és szerzetesnő, valamint szeminarista és világi hívő halála miatt. A fájdalom és a szenvedés e körülményei között Európa arra kapott meghívást, hogy a remény jele legyen azok számára, akik egy pillanat alatt nemcsak egy élet erőfeszítéseit vesztették el, de családtagjaik, barátaik, szomszédaik és kollégáik szeretetét is.

  Most minél gyorsabban meg kell kezdeni a megrongálódott épületek helyreállítását. El kell kerülni, hogy a természeti pusztítás humanitárius katasztrófává váljon, hiszen néhány hónapon belül megérkezik a tájfun időszaka. Otthonokat, kórházi felszereléseket, menhelyeket kell biztosítani mindamellett, amire még szükség van ahhoz, hogy a megpróbáltatásnak kitett emberek teljes méltósággal kezdhessék újra életüket. Ennek érdekében Erdő Péter bíboros arra buzdítja az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának tagjait, hogy folytassák segélynyújtásukat a haiti lakosság érdekében. Arra bíztat mindenkit Európában, hogy aki a támogatás konkrét jelét tudja adni, tegye meg habozás nélkül, beleértve a pénzügyi hozzájárulást az egyház és a polgári intézmények által erre a célra felállított eszközökön keresztül.

Forrás: Vatikáni Rádió


Százezer dollár adomány Haitinak

(Frissítve: 2010. január 22.)
  „A katolikus egyház késedelem nélkül, azonnal mozgósítja karitatív intézményeit, hogy kielégítse a lakosság elsődleges szükségleteit” – hangzott XVI. Benedek pápa felhívása a Haitiban kialakult drámai helyzet miatt. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia gyorssegélyként 100 000 dollár adományt utalt át a terület megsegítésére.

  Vatikáni utasításra a Dominikai Köztársaságban található Apostoli Nunciatúrára utazik a magyarországi nunciatúrán titkárként szolgálatot teljesítő Kurian Mathew Vayalunkal pápai káplán, tanácsos, hogy a szomszédos országból segítsen a nemzetközi segélyek helyszínre juttatásában és az ország újjáépítésének előmozdításában. Vayalunkal magával viszi a püspöki konferencia együttérzését kifejező üzenetet is.


***

  Január 12-én helyi idő szerint 16 óra 53 perckor újabb természeti katasztrófa pusztított Haitin, s annak több mint kétmilliós fővárosában, Port-au-Prince-ben. A Richter skála szerinti 7,3 erősségű földrengés több tízezer ember halálát okozta, pontos adatok még nem állnak rendelkezésre. A főváros romokban áll: összedőlt az elnöki palota, a székesegyház, a parlament épülete, és a repülőtér is működésképtelenné vált. A földrengés során sok egyházi személy vesztette életét, köztük a Port-au-Prince-i érsek, az általános helynök, valamint papok, szerzetesek és papnövendékek.

  Iskolák és kórházak, életek teljes munkája dőlt romba egy pillanat alatt. A magyar Katolikus Karitász késedelem nélkül akcióba kezdett, hogy kifejezze szolidaritását az életben maradottak és a nincstelenné váltak megsegítésére. Az emberi élet és a súlyos károk felmérésére válságstábot alakított az Európai Karitász elnökségével. A Karitász elkülönített bankszámlaszámot nyitott, amelyre a legkisebb adományt is várja, hogy a nagy bajban segíteni lehessen. A számlán eddig kétmillió forint gyűlt össze.

  Számlaszám: 12011148–00124534–00900004

  A Katolikus Egyház karitászszervezetei világszerte összefogtak Haiti megsegítésére. Jelenleg több mint 500 karitászmunkatárs tevékenykedik a szigetországban. 11 központban eddig háromezer család részére osztottak ki főzéshez szükséges eszközöket, egészségügyi és fertőtlenítő szereket, takarókat. 30 ezer liter ivóvizet bocsátottak a lakosság rendelkezésére, valamint sátrakat szállítottak a térségbe, amelyek 50 ezer személy számára biztosítanak ideiglenes hajlékot.

  A Karitász munkatársai már ismét működtetik a főváros központjában lévő, 60%-ban megrongálódott Szalézi Szent Ferenc kórházat. A következő hetekben több tízezer családnak osztanak szét élelmiszercsomagokat, amelyek konzervdobozokat, ivóvizet, haiti kreol nyelvű feliratokkal ellátott gyógyszereket, főzéshez szükséges kellékeket tartalmaznak.

  Segélyszállítmányok és adományok indultak útra a Caritas Internationalis szervezésében több mint száz országból, hazánk mellett többek között Angliából, Ausztriából, Belgiumból, az Egyesült Államokból, Franciaországból, Mexikóból, Németországból, Olaszországból, Romániából és Spanyolországból. A következő hetekben világszerte számos országban tartanak országos gyűjtést a templomokban Haiti lakosságának megsegítésére.

  Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke levelet intézett a haiti egyháznak az országot ért földrengés kapcsán. A levél a következő cikkünkben olvasható.

Forrás: MKPK Sajtó/Magyar Kurír


Erdő Péter bíboros levele a Haitiban történt földrengés kapcsán

(Frissítve: 2010. január 22.)
  Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke levelet intézett a haiti egyháznak az országot ért földrengés kapcsán.

  A január 22-én kelt levél a Haiti Köztársaság püspökeit, papjait, szerzeteseit, papnövendékeit, híveit és minden polgárát szólítja meg. A levél szövege így hangzik:

A Haiti Köztársaság Püspökeinek, Papjainak, Szerzeteseinek, Papnövendékeinek,
Híveinek és Minden Polgárának

Kedves Püspök- és Paptestvérek! A Haiti Katolikus Egyház Kedves Hívei!

  „Mély megdöbbenéssel fogadtuk a földrengés hírét, mely Haiti országát sújtotta, követve az eseményeket. Megrendült szívvel értesültünk Joseph Serge Miot érsek úr, valamint számos pap, szerzetes, papnövendék és igen sok hívő haláláról. Lélekben közel állunk Hozzátok, és imádságunkkal kísérünk Benneteket. Az Úr áldását kérem az egész országra, hogy erősítse meg mindazok hitét, akik ebben a szerencsétlenségben elveszítették szeretteiket, adjon gyógyulást a sebesülteknek és testi-lelki erőt a romba dőlt épületek és a megrongálódott magán- és közintézmények újjáépítéséhez. A magyar hívek szolidaritásának és segítségének jeleként szeretettel küldöm a Haiti szenvedő népének megsegítésére szánt összegyűjtött adományt.

Őszinte együttérzéssel és imával

Erdő Péter
bíboros, prímás, érsek
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke
az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke

Forrás: Esztergom–Budapesti Főegyházmegye/Magyar Kurír


Segítség Haitinek!

(Frissítve: 2010. január 21.)
  „ A katolikus egyház késedelem nélkül, azonnal mozgósítja karitatív intézményeit, hogy kielégítse a lakosság elsődleges szükségleteit" - hangzott XVI. Benedek felhívása a Haitiben kialakult drámai helyzet miatt.

  Iskolák és kórházak, életek teljes munkája dőlt romba egy szempillantás alatt. A magyar Katolikus Karitász késedelem nélkül akcióba kezdett, hogy kifejezze szolidaritását az életben maradottak és a nincstelenné váltak megsegítésére. Az emberi élet és a súlyos károk felmérésére válságstábot alakított az Európai Karitász elnökségével.

  A Karitász elkülönített bankszámlaszámot nyitott, melyen a legkisebb adományt is szeretettel várja, hogy a nagy bajban segíteni lehessen.

  Számlaszám: 12011148 - 00124534 - 00900004

  Haiti helyzete drámai

  2010. január 12-én helyi idő szerint 16 óra 53 perckor újabb természeti katasztrófa pusztított Haitin, s annak több, mint 2 millió lakosú fővárosában, Port-au-Prince-ben. A Richter skála szerinti 7,3 erősségű földrengés több tízezer ember halálát okozta, melyről pontos adatokat még nem lehet mondani. A főváros romokban áll: összedőlt az elnöki palota, a katedrális, a parlament épülete és a repülőtér is működésképtelenné vált.

  Az országban már a földrengés pusztítása előtt sem működtek jól a telefonvonalak, az utak nagy része használhatatlan állapotban volt. A nyomor hatalmas méreteket öltött, melyet az is jól mutat, hogy Haiti a legszegényebb ország Latin-Amerika területén: a 9 milliós lakosság 80%-a kevesebb, mint 2 dollárból, illetve 56%-a kevesebb, mint 1 dollárból él naponta. A világ 229 országának gazdasági sorrendjében a 203. helyet foglalja el Haiti. Még az alfabétizmus is csak kevesek kiváltsága, ugyanis a felmérések szerint a lakosság 52,9%-a tud írni és olvasni. A lakosok 95%-a afrikai származású sötét bőrű, a maradék 5%-ot pedig a valamivel világosabb bőrű mulattok és a fehérek teszik ki.

  A legsúlyosabb problémát a társadalmi igazságtalanság jelenti, amely szerint az ország gazdagságát képező erőforrások fele a mulatt lakosság 1%-ának kezében van. Haiti történelmét a folyamatos politikai ingatagság határozza meg, melyet elnyomó diktatúrák, államcsínyek sorozata, és a nehéz gazdasági helyzet jellemez.

  Ehhez párosulnak az ország kedvezőtlen földrajzi fekvéséből adódó problémák, melyből kifolyólag Haiti egyike a természeti katasztrófák által legtöbbet sújtott országoknak. Csak 2008-ban négy pusztító hurrikán söpört végig a karibi szigetország területén, melyek többszáz ember halálát követelték.



Levél a lapgazdának!