Isten hozta weblapunkon!

Magyarországra érkezik Petru Ghergel jászvásári püspök

(Frissítve: 2010. február 4.)
  Erdő Péter bíboros meghívására a hétvégén Magyarországra érkezik Petru Ghergel jászvásári püspök, hogy február 7-én, vasárnap 10 órakor részt vegyen a Batthyány téri Szent Anna-templomban közösen tartandó szentmisén.

  Az ünnepi liturgiára meghívást kapott Ireny Comaroschi, Románia budapesti nagykövete és Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester. A szentmisén jelen lesznek a Jászvásári (Iaşi) és a Bukaresti Egyházmegye Budapesten tanuló papjai, továbbá a fővárosunkban szolgálatot teljesítő lelkipásztorok, akik mindkét nép nyelvét jól ismerik.

  A magyar és a román püspöki konferenciák állandó tanácsai közötti párbeszéd, amely 2008-ban kezdődött Budapesten, a jászvásári találkozón folytatódott tavaly november végén. A magyar delegációt akkor Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vezette, a román küldöttség tagjai Ioan Robu bukaresti érsek, a Román Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, valamint Petru Gherghel jászvásári és Anton Coşa kisinyovi püspökök voltak.

  A találkozón a Jászvásári Egyházmegye katolikus híveinek helyzete is szóba került, közülük többen kifejezték a magyar nyelvű szentmise iránti igényüket. A román püspökök – akik ennek a népnek ténylegesen a pásztorai – úgy tartják, hogy mindenkinek joga van az anyanyelvén bemutatott szentmisén részt venni. A találkozón minden püspök egyetértett abban, hogy a Katolikus Egyházhoz való tartozás olyan alapvető tény, amely megvilágítja etnikai azonosságunkat, ezért közösségben kell élnünk.

  A novemberi találkozó végén a jászvásári püspök meghívta Erdő Péter bíborost, hogy vegyen részt a kacsikai (Cacica) búcsún, és mutasson be szentmisét a magyar nyelvű zarándokoknak.

Forrás: Esztergom Budapesti Főegyházmegye/Magyar Kurír


Közlemény a Magyar és a Román Katolikus Püspöki Konferenciák állandó tanácsainak találkozójáról

(Frissítve: 2009. november 25.)
  A Magyar és a Román Katolikus Püspöki Konferenciák állandó tanácsai közti párbeszéd, amely 2008-ban kezdődött Budapesten, azon a találkozón folytatódott, amelyet 2009. november 23. és 25. között tartottak Jászvásáron (Iaşi), Romániában.

  A magyar delegációt Erdő Péter bíboros, az Európai Püspökkari Konferenciák Tanácsa és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vezette, Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek, Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi megyéspüspök,Kiss-Rigó László szeged–csanádi megyéspüspök és Mohos Gábor, az MKPK titkára részvételével. A román delegáció tagjai Ioan Robu, Bukarest metropolita érseke, a Román Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Petru Gherghel jászvásári püspök, Aurel Percă jászvásári segédpüspök és Cazimir Budău püspökkari titkár voltak. A találkozón részt vett még Anton Coşa, Kisinyov püspöke is.

  A szentmise közös ünneplése mellett a találkozó két megbeszélésből állt. Az első alkalmon a két delegáció tagjai bemutatták egyházmegyéjüket, felelősségi területeiket, örömeiket, nehézségeiket, a hivatások helyzetét, az elkövetkezendő év kezdeményezéseit, reményeiket.
  Az első tárgyaláson futólag érintett néhány problémát a második megbeszélésen fejtették ki bővebben. Erdő Péter bíboros a cigányok nehézségeiről beszélt, különös tekintettel a társadalomba való beilleszkedésük lehetőségeire.

  Szó esett még a liturgikus könyvekről, a fordításokról, a lehetséges együttműködésekről.

  A Jászvásári Egyházmegye katolikus híveinek helyzete is szóba került, közülük többen kifejezték a magyar nyelvű szentmise iránti igényüket. A román püspökök – akik ennek a népnek ténylegesen a pásztorai – úgy tartják, hogy mindenkinek joga van a saját nyelvén misét hallgatni, ha ezt kívánja. Minden püspök egyetértett abban, hogy a Katolikus Egyházhoz való tartozásunk olyan alapvető tény, amely megvilágítja etnikai azonosságunkat, ezért közösségben kell élnünk.

  A találkozó végén a jászvásári püspök meghívta Erdő Péter bíborost, hogy vegyen részt a kacsikai (Cacica) búcsún, és celebráljon misét a magyar nyelvű zarándokoknak.

  Az utolsó nap reggelén a püspökkari találkozó résztvevői Teofan ortodox metropolitát látogatták meg és néhány kolostort kerestek fel.
  A következő összejövetelre 2010-ben Magyarországon kerül sor.

  Jászvásár, 2009. november 25.

Forrás: MKPK/Magyar Kurír


Erdő Péter bíboros az MKPK Állandó Tanácsának romániai látogatásáról

(Frissítve: 2009. november 25.)
  A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa Erdő Péter bíboros vezetésével november 23. és 25. között Romániában, Iasiban tartotta éves találkozóját a Román Püspöki Konferencia képviselőivel. A találkozóról Erdő Péter bíboros a Magyar Katolikus Rádiónak nyilatkozott.

  A Magyar Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa a Román Püspöki Konferencia küldöttségével megtartotta évi találkozóját. Második alkalommal kerül sor erre, tavaly Budapesten találkoztunk először. Ez a találkozó hagyományt indított el, idén a Román Püspöki Konferencia javaslatára Iasiban találkoztunk. Ennek a találkozásnak a résztvevői a Román Püspöki Konferencia részéről Ioan Robu érsek úr, a Román Püspöki Konferencia elnöke, Jakubinyi György érsek úr, Petru Gherghel, a Iasi-i Egyházmegye megyéspüspöke, továbbá az itteni segédpüspök úr, aki az itteni teológia vezetője, valamint eljött vendégként Anton Coşa kisinyovi (chişinăui) megyéspüspök úr, akivel 2000. január 6-án együtt szenteltek püspökké Rómában.

  A megbeszélés délelőtti és kora délutáni részében elemeztük az egyház azon tevékenységeit, amelyet a jelenlévő tagok az adott püspöki konferencián belül képviselnek. Volt szó az egyházi iskolákról, a nevelésről, a hitoktatásról, volt szó a liturgikus kiadványokról, a liturgikus szövegek és új rendelkezések nemzeti nyelvű kiadásairól, a papnevelésről, a hivatásokról, a család kérdéseiről, demográfiai problémákról. Láttuk azt, hogy ez az egyházmegye rendkívül dinamikus, fiatal népességű és papságú egyházmegye, ahol a klérus átlagéletkora harminc év körül van, és tudjuk azt is, hogy a körülbelül kétszázötvenezer hívő lélekszámra jelenleg 330 inkardinált pap jut, akik közül 260 itt dolgozik az egyházmegyében, ezenkívül majdnem száz szerzetes pap is tevékenykedik ezen a területen. Láttuk azt is, hogy a keresztelések száma évi kétezer körül mozog, ma már azonban a temetések száma itt is meghaladja a keresztelésekét, évente körülbelül kétezerötszáz temetést végeznek. A házasságkötések száma örvendetesen magas, több mint a kereszteléseké, kétezerkilencszáz egyházi házasságkötés van évente. Mintha itt is egyfajta demográfiai csökkenés kezdődne, azonban ez a folyamat még az elején tart, reméljük, hogy nem lesz súlyos hatású.

  Délután találkoztunk a szeminárium növendékeivel és tanáraival. Közös szentmisét mutattunk be latin nyelven, azután szabad beszélgetésen találkozunk a szeminárium egész közösségével, majd közös vacsorával zárult az esti program. Meglátogattuk a szemináriumban dolgozó kedvesnővérek közösségét is, akikkel jóízűen elbeszélgettünk magyarul, hiszen olyan falvakból származnak, ahol az emberek ismerik a magyar nyelvet. Azt hiszem, hogy a találkozás során nagyon baráti, testvéri hangulat alakult ki.

  – Bíboros úr, ilyenkor születik valamilyen dokumentum is?

  – Általában nem. Tavaly sem volt dokumentum, hanem születnek olyan döntések, vagy lépések, amelyek talán előbbre viszik azokat a közös kérdéseket, amelyekről beszélünk. Például a tavalyi találkozó kapcsán érkezett a két új pap ebből az egyházmegyéből, akik most Budapesten szolgálnak, és egyben kánonjogot tanulnak a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, és akik azután, három év után hazajönnek, és itt állnak majd a hívek rendelkezésére. Reméljük, hogy más papok is jöhetnek majd, ez a lehetőség a továbbiakban is fönnáll, és a püspök úr pozitívan nyilatkozott erről a tapasztalatról, nyitottnak látszik arra, hogy mások is érkezzenek.

  – A magyar hívek anyanyelven történő lelkipásztori ellátásáról is volt szó?

  – Az a kérdés, amiről az imént szóltam, szorosan összefügg ezzel a másikkal, hiszen ha az egyházmegye saját papjai, különösen, akik ezekből a falvakból származnak, nálunk tanulnak teológiát vagy kánonjogot, a mi budapesti istentiszteleti életünkben vesznek részt, az azt jelenti, hogy minden szempontból felkészülnek arra, hogy azoknak a rendelkezésére álljanak, akik magyar nyelvű lelkipásztori ellátást igényelnek, mégpedig igényes és modern formában.

  – A találkozó szerdán zárul Iasiban, lesz még valamilyen megbeszélés vagy találkozó?

  – Szerdán délelőtt még tervezünk egy találkozót az ortodox metropolita úrral, és valószínű, hogy a városban egy-két nevezetességet is megnézünk.

(Az interjút Zimányi Ágnes készítette. Meghallgatható a Magyar Katolikus Rádió Magvetés – hitéletünk krónikája című műsorában, november 30-án, 20 órától.)

Forrás: Magyar Kurír


Magyar püspökök Romániában

(Frissítve: 2009. november 24.)
  A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa Erdő Péter bíboros vezetésével november 23. és 25. között Romániában tartózkodik Petru Gherghel iasi-i megyéspüspök meghívására. A magyar főpásztorok a Ioan Robu bukaresti érsek vezette Román Katolikus Püspöki Konferencia képviselőivel folytatnak megbeszélést.

  A találkozón szó esik a katolikus egyház helyzetéről a két országban, és a két konferencia képviselői a hívek anyanyelven történő lelkipásztori ellátásáról is megbeszélést folytatnak. A iasi-i székesegyházban november 23-án, hétfő este szentmisével kezdődött a püspökkari találkozó programja. Az időjárási viszonyok miatt a magyar delegáció csak késve érkezett meg a tárgyalások helyszínére, ám a szertartáson Jakubinyi György gyulafehérvári érsek személyében magyar főpásztor is jelen volt.

  Az MKPK az utóbbi években szorosabbra fűzte kapcsolatát a környező államok püspöki konferenciáival, a Romániai Püspöki Konferenciával is évről évre találkoznak. Tavaly szeptemberben a román püspöki kar delegációja járt Budapesten Ioan Robu bukaresti érsek vezetésével.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat/Magyar Kurír



Levél a lapgazdának!