Isten hozta weblapunkon!
 

Van szeretettel közbenjáró édesanyánk – Szentmise a fatimai jelenések centenáriumán Soroksáron

(Frissítve: 2017. október 13.)
  A fatimai jelenések 100. évfordulóján, az utolsó jelenés napján, október 13-án országos zarándoklatot hirdettek a soroksári Fatimai Szűzanya tiszteletére épült Szent István király-templomhoz. Az ünnepi szentmisében Erdő Péter bíboros felajánlotta hazánkat és népünket a fatimai Szűzanyának.

  Soroksár-Újtelep Fatimai Szűzanya tiszteletére épült temploma negyvenegy méteres tornyával messze a családias kertváros házai fölé magasodik. A hullámos tetőszerkezetből kiemelkedő torony felmutatja Máriát a világnak.

  A jubileumi szentmiséhez a templom előtt elterülő téren állítottak fel szabadtéri oltárt, melyet körülölelve álltak a hívek – a plébániai közösségek, az egyházi iskolák tanárai és diákjai, a Mária Rádió gyalogos zarándoklatának résztvevői. A rádió felhívására több mint háromszázan tették meg gyalogosan, imádkozva az utat a Ferencvárosból, a Bakáts térről Soroksárig. Snell György püspök vezetésével a jelenlévők énekkel, imával készültek a szentmisére.

  A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia meghívására válaszolva szerte az országból érkeztek közösségek, mintegy hatezer ember, hogy részt vegyenek a jubileumon, melyen Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek felajánlotta hazánkat és népünket Mindszenty József 1946-ban elmondott imájának szavaival a Boldogságos Szűzanyának.

  A szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt, koncelebráltak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai és a nagyszámban jelen lévő paptestvérek.

  A szentmise végén Erdő Péter bíboros megáldotta a Kondor Lajos SVD tiszteletére állított emléktáblát. A verbita szerzetes Fatimában szolgált, ő az ottani magyar kálvária létrehozója. A tábla elhelyezését kezdeményező plébániai közösség nevében Király Attila plébános emlékezett meg a soroksár-újtelepi templom építését, illetve a fatimai üzenet terjesztését támogató verbita szerzetesről.

Az elhangzott szentbeszéd elolvasható Beszédek rovatunkban.
Videó megtekinthető ide kattintva!

  A Fatima100 jubileumi programsorozat október 14-én, szombaton konferenciával folytatódik.

A templom története

A Fatimai Szűzanya tiszteletére épült templom új, de a kegyhely az egyik legrégebbi fatimai zarándokhely Magyarországon. Története a II. világháborúra nyúlik vissza: Novák József, a későbbi soroksár-újtelepi lelkész orosz fogságba kerül, ahol fogadalmat tett, ha hazajut, a Fatimai Szűzanya tiszteletét fogja szolgálni.

Fogadalmát újtelepi lelkészként 1957-ben tudta teljesíteni. A megvalósításhoz szobrokat kér Fatimából, melyek érkezése reménnyel töltötte el az ország katolikus közösségeit a levert forradalom után. A kis városszéli kápolna zarándokhellyé vált. Novák József 1958-ban templomot kezdett építeni, amit azonban a hatalom bezáratott, lakóházzá alakíttatott, Novák Józsefet pedig elhelyezték.

A templomépítés gondolata negyvenkét éven keresztül élt; végül 2000-ben tudták megkezdeni az építkezést. A templom tervezője Marosi Gábor építész volt. Közben az elhelyezett lelkipásztor „lelki templomot épített”: imamozgalmat alapított – ennek az egész országot behálózó mozgalomnak nagy szerepe volt a templom felépülésében.

2000-től benépesült Soroksár-Újtelep, sok fiatal család költözött oda. A templom búcsújának napján, 2000. október 13-án ünnepelték az alapkőletételt, majd 2002 októberében tartották a templomszentelést. 2003-ban helyezték el a Szűzanya hat és fél méteres aranyozott szobrát a templom tornyán.

Fotó: MTI
Forrás: Trauttwein Éva/Magyar Kurír





Országos zarándoklatot és konferenciát szerveznek október 13-án, a fatimai jelenések évfordulóján

(Frissítve: 2017. szeptember 29.)
  A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia október 13-án, pénteken országos zarándoklatot szervez a Fatimai Szűzanya tiszteletére épült soroksári Szent István király-plébániatemplomhoz. A templom előtti téren 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás lesz.

  A zarándoklatra minden egyházmegyéből várják a papokat és a híveket.

  Az ünnep másnapján, október 14-én, szombaton 10 órától a fatimai Mária-jelenések 100. évfordulójának alkalmából rendezett konferencián vehetnek részt az érdeklődők. Az eseménynek szintén a Fatimai Szűzanya tiszteletére épült soroksári Szent István király-plébániatemplom (Budapest, XXIII. kerület, Szent László utca 149.) ad otthont.


Program:

– 9.00: szentmise, főcelebráns: Snell György esztergom-budapesti segédpüspök
– 10.00: a moderátor köszöntője
– 10.05: Snell György esztergom-budapesti segédpüspök köszöntőbeszéde
– 10.10: első előadás: Kovács Zoltán (teológiai tanár, mariológus): Jöjjetek ide a következő hónap 13-án is
– 10.40: második előadás: Kálmán Peregrin OFM (plébános, ferences szerzetes, történész): Zarándoklat és a zarándokhelyek lehetőségei a Mária-tisztelet megújításában
– 11.10: a soroksári Szent István király-plébániatemplom kórusának előadása
– 11.15: harmadik előadás: Ivancsó István (görögkatolikus pap, teológiai tanár): A máriapócsi könnyező ikon és kegyhely bemutatása
– 11.45: szünet
– 12.15: negyedik előadás: Puskás Attila (dogmatikaprofesszor): II. János Pál pápa tanítása Szűz Máriáról a Redemptoris mater kezdetű enciklikájában
– 12.45: a soroksári Szent István király-plébániatemplom kórusának előadása
– 12.50: ötödik előadás: Héray András FSO (a Kútvölgyi Szűz Mária (engesztelő) kápolna igazgatója, az MKPK Titkárságának irodaigazgatója): Fatima üzenete: a fatimai fohász és az engesztelés
– 13.20: zárás

A programokon való részvételhez kérik a zarándokcsoportok regisztrációját, amelyet online felületen tehetnek meg IDE KATTINTVA.

További információ a fatima100@katolikus.hu e-mail-címen kérhető.

Fotó és forrás: Magyar Katolikus Püspöki Konferencia/Magyar Kurír



Levél a lapgazdának!