Isten hozta weblapunkon!
 

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének 11. kongresszusa

(Frissítve: 2017. szeptember 16.)
  A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) 11. kongresszusát tartják az Országház Felsőházi termében szeptember 16-án. A felszólalók között volt Erdő Péter bíboros, prímás.
Beszédének teljes szövegét közöljük.


Tisztelt ünnepi ülés!

  A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége joggal választotta a mai kongresszus témájául a következő állítást, vagy kérdést: „Magyarok a keresztény Európában”. A keresztény Európa fogalmáról szeretnék röviden szólni és arról, hogy létező valóság-e mindez napjainkban.

  A magyarság viszonylag rövid idő alatt a földrajzi Európa délkeleti pereméről a Kárpát-medencébe vándorolt. Hatvan év kalandozás és háborúskodás után, azt követően, hogy 955-ben a magyarok elveszítették a csatát a Lech mezején, majd néhány évvel később Bizánc is megtagadta az adófizetést a magyaroknak, a nép életformája megváltozott. 972-ban Géza fejedelem és közvetlen környezete megkeresztelkedett, megindult a nyugati térítés, mégpedig a Sankt Gallen-i szerzetesből lett missziós püspök, Brúnó vezetésével, aki ehhez a munkához német császári megbízatással is rendelkezett. Később Szent Adalbert prágai püspök és szláv szerzetestársai folytatták a térítő munkát a magyarok között. Szent István pedig, szoros együttműködésben III. Ottóval, a fiatal német-római császárral, II. Szilveszter pápával, aki korábban Ottó nevelője volt és csak császári segítséggel tudott az Örök Városban tartózkodni, kiépítette a magyar állam és egyház teljes szervezetét. Hosszú és alkotó uralkodása után azonban az ország polgárháborúba süllyedt, Orseolo Péter a német segítség kedvéért még a császár hűbéruralmát is elismerte, Aba Sámuel pedig katonai vereséget szenvedett. Ezek után tört ki a pogánylázadás, amely általános gyűlölettel fordult a papok és az idegenek felé. Ezután pedig a közrendet I. András királynak kellett megteremtenie, aki a Kijevből magával hozott orosz katonaság segítségével – amint a régi szerzők mondják – helyreállította a kereszténységet.

  Ha ezek alapján ítélnénk meg a dolgot, akkor a kereszténység úgy jelenne meg, mint az állam és a társadalom megszervezésének rendszere. Valójában azonban ennél sokkal többről van szó. Arról a nagyon konkrét világvallásról, amely a Názáreti Jézus személyére megy vissza és az ő követőinek közösségét teremti meg. A kultúrának mindig szüksége van valamilyen világnézetre, valamilyen rendező elvre, amely a közösség életét megszervezi. Európában a kereszténység ilyen rendező erőnek is bizonyult. A régi időkhöz képest, amikor a politikai hatalom birtokosai szinte mindnyájan vallásos emberek voltak és a vallás a közélettel hivatalosan is összekapcsolódott, a mai Európa gyökeresen más képes mutat.

  Valóban nem mondható el, hogy a közéletet ezen a világrészen a keresztény hit, mint olyan szervezi. Inkább egy konkrét vallásoktól függetlenedni kívánó szemlélet működik a legfőbb struktúrák hátterében. Ugyanakkor azonban számos jele és meggyőződésem szerint nemcsak emléke, hanem eleven és hatékony jele van a kereszténységnek ma is Európában.

  Maga az a tény, hogy városaink és falvaink képét ma is jellemző módon a keresztény templomok határozzák meg, vagy legalábbis ezek teszik azt egyedivé, mindenképpen ilyen jelenségnek számít. És ezek a templomok Európa legtöbb országában – ha nem is mindenütt teljesen – ma is istentiszteleti célt szolgálnak, építészeti megjelenésükkel és működésükkel a valóságnak arra a teljességére utalnak, amelyben az anyagvilág mint a Teremtő bölcsességének és szeretetének kifejeződése kapja meg értékét és értelmét. És ezek a templomok többnyire az utcáról vagy a közterekről nyílnak, kevés országban kényszeríti őket külső nyomás vagy hivatalos rendelkezés arra, hogy csak házak belső udvarán keresztül lehessen őket megközelíteni. És ezek azok a templomok, amelyekben például Albániában vagy a volt Szovjetúnió területén hosszú évtizedek után újra megindulhatott a vallási élet, újra megtalálhatták eredeti funkciójukat. De jelen van a kereszténység számos köztéri szoborban, keresztben és ábrázolásban, jelen van intézmények és személyek nevében. Európában változnak a névadási szokások. Mégis, nagyon sokan, sok országban a többség, továbbra is keresztény személynevet, keresztnevet visel. A keresztnév pedig azt jelenti, hogy az illető szentet választjuk pártfogónknak és példaképünknek.

  És Európában, sőt az egész nyugati világban Krisztus születésének utólag kiszámolt évétől számítjuk az időt, ezért írunk 2017-et. És a mi kultúrkörünkben vasárnap a munkaszüneti nap, az a nap, amelyen a keresztények a kezdet kezdetétől Jézus feltámadását ünnepelték, mert tényszerűleg, történelmi alapon meg voltak győződve róla, hogy Krisztus a szombatot követő első nap hajnalán támadt fel. A hatos számrendszerben gondolkodó babiloni világ és a hat munkanap után a hetedik napot pihenésnek és imádságnak szentelő zsidóság hagyománya alapján, Krisztus feltámadására tekintettel osztjuk be tehát hetekre az időt és tartjuk meg a vasárnapi munkaszünetet. Akik a francia forradalom idején új időszámítást akartak, nemcsak az éveket kezdték el máshonnan számolni, de eltörölték a hetet is, helyette dekádokat, tíz napos időszakokat vezettek be. Ez a forradalmi naptár azonban rövid életű volt, 1793-1805-ig maradt érvényben.

  Amikor a mai Európa képén keressük a kereszténység vonásait, óhatatlanul a szemünkbe ötlik a törvényhozás öröksége. Az európai államok jogszabályai, főként a nagy törvénykönyvek sok olyan társadalmi intézményt, együttélési és viselkedési szabályt rögzítenek, amelyek még a keresztény hit hatására alakultak ki az évszázadok során. Az emberi méltóság fogalma, a házasságnak az az intézménye, amelyet az újabb időkben több helyen átfogalmaztak, vagy akár az emberi jogok régi, klasszikus felsorolásai, szerves kapcsolatban álltak a Tízparancsolattal és az evangélium értékeivel.

  Mindezek az emlékek nem csupán múzeumi maradványok, ma is ezek tudják közölni azt a titkot, ami miatt értelmes és értékes az életünk: Isten létét, irántunk való szeretetét, teremtő és üdvözítő tervét. Örökségről van tehát szó. De mint minden örökséggel, ezzel is gazdálkodni kell. El lehet herdálni, lehet áron alul elfecsérelni, mint értetlen utód a nagyszülők értékes hagyatékát, de lehet megbecsülni, feleleveníteni és új fényben életünk középpontjába állítani. Ebben a megújulásban vannak frissen szerzett tapasztalatai Közép-Kelet Európa népeinek, amelyekre érdemes felfigyelni, amelyeket érdemes hasznosítani és megosztani földrészünk egészével. Ezért érezhetjük joggal, hogy térségünknek ma különös hivatása van: a keresztény örökséghez hűen új megoldásokat találni az új kihívások között.

Köszönöm a figyelmüket!

Fotó: Bruzák Noémi/MTI
E.B.



Levél a lapgazdának!