Isten hozta weblapunkon!

Budapest-Gazdagrét - Szent Angyalok plébánia

Budai-Középső Espereskerület

Cím: 1118 Gazdagréti út 14.
Telefon: 309-0520
Fax: 309-0525
Email: angyalok@laszloatya.hu

plébános: Szederkényi Károly dr. c. prépost, esperes,

Budapest - Gazdagrét Szent Angyalok templom

1980-as évek második felében a zártkertek helyére a főváros egyik legsűrűbb lakótelepe épült. 1989 szeptemberében először a közösségi házban kezdődnek el a szentmisék. Advent első vasárnapján megalakul a katolikus közösség főpásztori engedéllyel, amely alapja lesz a későbbi plébániának. Az első szabad választás előtti nap szombatján, 1990. március 30-án kerül sor az ünnepélyes alapkőletételre. 1990 szeptemberétől a vasárnapi szentmisék a Mechatronika Gimnázium aulájában kapnak otthont. 1991-ben a Lourdes-i Szűz Anya megjelenésének ünnepén Paskai László bíboros önálló lelkészséggé alakítja, és a „kváziplébánia” területét leválasztja a kelenföldi plébániától. 1991-ben Makovetz Imre készíti az első templomtervet. 1994-ben Koppányi Imre kap tervezési megbízást, kiadják az építési engedélyt és elkezdődik az építkezés. A tervezett épületegyüttes a szakrális feladat mellett kulturális, egészségügyi, karitatív szolgálat ellátására is képes.
2002. áprilisában szenteli fel a részben elkészült templomot dr. Paskai László bíboros, prímás, érsek. 2009. december 6-án Erdő Péter bíboros főpásztor plébániai rangra emeli.
Misézőhely: Rétköz u. 39.

Búcsú: október 2.
Anyakönyvek: 1990-től, a korábbiak Kelenföldön.

Levél a lapgazdának!