|
A történelmi egyházak vezetőivel találkozott az egyházügyi államtitkár (Frissítve: 2010. augusztus 26.) Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára 2010. augusztus 25-én fogadta hivatalában Dr. Erdő Péter bíborost, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét, Dr. Bölcskei Gusztáv püspököt, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét, Ittzés Jánost, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökét, valamint Dr. Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökét.
A megbeszélésre a magyar társadalom érdekében végzett közös munka előremozdításának szándékával, a partnerség szellemében került sor. A találkozón a résztvevő felek egyetértettek abban, hogy komoly elmozdulás történt az állam és egyházak közötti bizalom helyreállítása terén, valamint hangsúlyozták a kapcsolatok stabilizálásának és kiszámíthatóságának fontosságát.
Forrás: KIM Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság/Magyar Kurír
A Szentatya imája Fatimában: a papság felajánlása Mária Szeplőtelen Szívének
Elhangzott 2010. május 12-én Fatimában. Szeplőtelen Anyánk, ezen a kegyelmekben gazdag helyen, ahová Fiad Jézus, az örök és legfőbb pap szeretete hívott össze minket mint fiakat a Fiúban és az Ő papjait, anyai Szívednek szenteljük magunkat, hogy hűen teljesítsük az Atya akaratát.
Tudatában vagyunk, hogy Jézus nélkül semmi jót nem tehetünk (vö. Jn 15,5), és csakis Őáltala, Ővele és Őbenne leszünk a világ számára az üdvösség eszközei.
Szentlélek Jegyese, eszközöld ki számunkra a Krisztusban való átalakulás felbecsülhetetlen ajándékát! A Lélek ugyanazon ereje által, amely téged árnyékával beborítva az Üdvözítő Anyjává tett, segíts, hogy Fiad, Krisztus bennünk is megszülessen. Hogy így az egyház szent papok révén újulhasson meg, akik átalakultak Annak kegyelméből, Aki újjáalkot mindent.
Irgalmasság Anyja, Fiad Jézus hívott meg minket, hogy olyanok legyünk, mint Ő: a világ világossága és a föld sója (vö. Mt 5,13-14).
Segíts hathatós közbenjárásoddal, hogy soha ne gyengüljünk el e nemes hivatásban, s ne engedjünk önzésünknek, a világ hízelgésének és a Gonosz sugallatainak.
Őrizz bennünket tisztaságoddal, óvj minket alázatoddal, és boríts be minket anyai szereteteddel, mely a neked szentelt lelkek sokaságában tükröződik, akik igazi lelki anyává váltak számunkra.
Egyház Édesanyja, mi, papok olyan pásztorok kívánunk lenni, akik nem magukat legeltetik, hanem Istennek adják magukat testvéreikért, s ebben lelik örömüket. Nemcsak szóban, hanem életünkkel kívánjuk alázatosan elismételni nap mint nap, hogy „íme, itt vagyok”.
| A te vezetéseddel az Isteni Irgalmasság apostolaivá akarunk lenni, akik boldogan mutatják be minden nap az oltáron a Szent Áldozatot, és kínálják fel az azt kérőknek a kiengesztelődés szentségét. Szószólónk, kegyelem közvetítője, aki teljesen elmerülsz Krisztus egyetlen egyetemes közvetítésében, esdj ki számunkra Istentől egy teljesen megújult szívet, mely teljes erejéből szereti Istent és úgy szolgálja az emberiséget, ahogyan te tetted.
Ismételd meg az Úr előtt hathatós szavaid:
„nincs több boruk” (Jn 2,3), hogy az Atya és a Fiú mintegy új kiáradással küldje el számunkra a Szentlelket.
Csodálattal és hálával adózok folytonos jelenlétedért közöttünk, és az összes pap nevében én is felkiáltok: „hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám?” (Lk 1,43)
Aki mindig is Anyánk voltál, ne fáradj bele minket „meglátogatni”, vigasztalni, támogatni. Siess segítségünkre, és szabadíts meg minden ránk leselkedő veszélytől.
Mostani felajánlásunk és megszentelődésünk által még mélyebb és radikálisabb módon akarunk téged befogadni, teljesen és mindörökre, emberi és papi létezésünkbe.
Jelenléted virágoztassa fel magányunk sivatagját, ragyogtassa fel a napot homályunkra, hozza el a nyugalmat a vihar után, hogy minden ember meglássa az Úr üdvösségét, akinek neve és arca Jézusé, amely mindörökre a tieddel egyesült szíveinkben tükröződik.
Így legyen! |
Nyomtatható változat elérhető innen!
KATOLIKUS HITÉLETI INFORMÁCIÓS TELEFONVONAL – SZÓRÓLAP – INTERNETES OLDAL
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kezdeményezésére és üzemeltetésével új automata információs telefonvonal kezdte meg működését a városmisszió alatt. A vonal felhívásakor automata menüsorból válogathatnak a tájékozódni kívánók. Eligazítást kaphatnak a keresztség, a bérmálás, az elsőgyónás és elsőáldozás, a házasságkötés és házasságrendezés, a betegek szentségekkel való ellátása, a temetés és a hitoktatás kérdéseiről. A telefonvonal működése a városmisszió után is folyamatos. Telefonszám: (06-1) 225-2599 (normál díjas)
A hitéleti információk terjesztésére hasonló tartalommal szórólap is készült, melyet a városmisszió alkalmával ingyenesen juttattak el az érdeklődőkhöz.
A főegyházmegye honlapja is új rovattal gazdagodott, amely a szórólap és a telefonvonal által nyújtott tájékoztatásnál még részletesebb, és teljesebb segítséget nyújt az oldal látogatóinak. Mindezek az új lehetőségek remélhetőleg előmozdítják, hogy egyre többen kapjanak eligazítást a szentségek vételével, a hitoktatás lehetőségeivel kapcsolatban és ezáltal egyre többen részesülhessenek a számukra szükséges szentségekben.
Elsőszombatok 2010-ben
Erdő Péter bíboros úr a korábbi évekhez hasonlóan idén is minden hónap első szombatján a magyar ifjúságért és a családokért mond rózsafüzért, majd ezt követően mutat be szentmisét a főegyházmegye templomaiban.
Időpontok és helyszínek:
|
dátum:
február 6.
március 6.
április 3.
május 1.
június 5.
július 3.
augusztus 7.
szeptember 4.
október 2.
november 6.
december 4. | rózsafüzér kezdete:
-
17:30
-
17:30
17:30
17:30
17:30
17:30
17:30
17:30
17:30 | szentmise kezdete:
-
18:00
-
18:00
18:00
18:00
18:00
18:00
18:00
18:00
18:00 | templom:
-
Bp. - Kelenföld
(Húsvét vigilia)
Bp. - Lágymányos
Bp. - Tisztviselőtelep
Bp. - Kőbánya, Pongrácz út
Visegrád
Pilismarót
Bp. - Alsóvíziváros
Bp. - Kőbánya Szent Család
Bp. - Középsőferencváros |
|