2018. február 23. péntek

Tűz ütött ki Budapest egyik legnagyobb templománál

Felmerül a szándékos gyújtogatás gyanúja.


Ma hajnali három óra után lángra kapott a Budapest Lehel téri templom kerti tárolója, a lángok később átterjedtek a tetőszerkezetre. A katasztrófavédelem szakszerű közbelépésének hála sikerült idejében megfékezni a lángokat, így személyi sérülés nem történt, azonban az anyagi kár jelentős – tájékoztatta lapunkat Dr. Monostori László, a Lehel téri templom plébániai kormányzója.


Hozzátette, mivel ugyanezen éjszaka folyamán három, a templom kertjében parkoló gépkocsiba is ismeretlenek hatoltak be, továbbá a templomkert temetőjében is vandalizmusra utaló jeleket találtak, a tűzeset kapcsán is joggal merül fel az idegenkezűség gyanúja.
„A templomot a tűz elhárítása után alaposan átszellőztettük, majd reggel fél 7-kor rendben megnyitottuk a hívek előtt. A reggeli szentmisén több mint ötvenen adtunk hálát a Jóistennek, hogy megóvott minket a nagyobb bajtól, és együtt imádkoztunk a tettesek jó útra téréséért. Templomunk továbbra is egész nap nyitva áll, és várja minden jó szándékú ember látogatását. A füstszag még érezhető, ezért híveink megértését kérjük” – tette hozzá Monostori László atya.
A rendőrség a tűzeset kapcsán nagy erőkkel nyomozni kezdett.

 

EB

Címkék

plébánia

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt