2018. február 28. szerda

Tartós élelmiszert gyűjtenek a katolikus templomokban

Élelmiszert gyűjtenek egy héten keresztül a katolikus templomokban, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia erről szóló körlevelét országszerte felolvasták a szentmiséken.

 

 

A körlevélben az MKPK felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtéssel két egyházi hagyományt elevenítenek fel: egyrészt az első század keresztényei a szentmisére vitték magukkal a szegényeknek szánt adományaikat, másrészt régi hagyomány volt, hogy a böjtöléssel megtakarított javakat a szegényeknek ajánlották fel. 

"Ezeket a példákat követve kérjük, hozzák el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat, és tegyék a templomban erre kijelölt helyre" - fogalmaztak.

"A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet csodája valósul meg közöttünk. A templomainkban összegyűjtött élelmiszerek nemcsak táplálékot jelentenek, hanem üzenetet is visznek magukkal, a gondviselő Isten kézzelfogható szeretetét a nélkülöző családokba" - olvasható a közleményben.

Március 4-től 11-ig várja az Egyház az adományokat, amelyeket a Katolikus Karitász juttat majd el a rászorulókhoz.

A körlevélben kitértek arra is, hogy a korábbi években meghirdetett gyűjtések eredményeképpen családok ezreit tudták segíteni azokkal a segélycsomagokkal, amelyeket a hívek adományoztak. Ha minden hívő legalább egy kilogramm adományt visz a templomba, akkor újra nagyon sok családnak tudnak segíteni, "az irgalmas Jézus példáját követve" - tették hozzá.

Telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatnak a hívek a karitász segítő munkájába: az 1356-os telefonszám felhívásával 500 forinttal támogatják a rászorulókat.

A körlevélben idéztek Ferenc pápa idei nagyböjti üzenetéből is: "Az alamizsnálkodás gyakorlása által megszabadulhatunk a kapzsiságtól és felfedezhetjük, hogy a másik ember a testvérünk: amim van, soha nem teljesen az enyém. Mennyire szeretném, hogy az adakozás valódi életstílussá válna mindenkiben! Bárcsak követnénk keresztényekként az apostolok példáját, és meglátnánk a másokkal való osztozás lehetőségében az egyházban megélt közösség kézzelfogható tanúságtételét."

 

MTI/nido

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt