2020. március 27. péntek

Menedékhelyet alakított ki hajléktalanoknak a máltai szeretetszolgálat

A koronavírus-járvány miatt a fertőzés szempontjából kockázatot jelentő hajléktalan emberek számára alakított ki karanténként szolgáló menedékhelyet egy használaton kívüli budapesti épületben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - közölte a szeretetszolgálat pénteken.

Jelenleg nincs olyan intézmény Budapesten, amely hajléktalan emberek elkülönítésére kifejezetten alkalmas lenne. A szállókon erre nem adottak a feltételek, de az sem jelent megnyugtató megoldást, ha az érintettek közterületen töltik a karantén idejét - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, a pénteken megnyíló menedékhely fokozott biztonsági előírások mellett működik majd, csak egészségügyileg indokolt eseteket fogad, és teljes ellátást nyújt a bent tartózkodóknak. Az itt dolgozó munkatársak teljes védőfelszerelésben látják el feladataikat.

Az új menedékhely egyelőre csak a szeretetszolgálat saját intézményeiből fogad betegeket - olvasható.

Jelezték azt is, hogy a főváros budai oldalán a szeretetszolgálat hajléktalanok ellátását végző intézményeiben új működési rendet vezettek be.

A nappali melegedőkben kétórás időszakokra bontották a nyitvatartást, egyszerre csak annyi embert engednek be, ahányan az előírt védőtávolságot megtartva beférnek. A rászorulók ehetnek, ihatnak, kimoshatják és géppel megszáríthatják ruháikat, zuhanyozhatnak, de másfél óra után el kell hagyniuk az intézményt. A következő fél órában takarítják és fertőtlenítik a helyiséget, majd beengedik a következő csoportot.

Átalakult a szállók működése is: az intézményben lakók a nap 24 órájában bent maradhatnak, és teljes ellátásban részesülnek.

Közölték, a bentlakásos intézményekben csökkent a zsúfoltság, a hajléktalan emberek egy része a szabad ég alatt tölti az éjszakát. A karitatív szervezet utcai gondozószolgálata rendszeres időközönként felkeresi a közterületen élő embereket, szükségleteiknek megfelelően takaróval, élelmiszerrel látja el őket, hiszen az alkalmi munkából, esetleg kéregetésből élő emberek lehetőségei ugyancsak beszűkültek - írták.

A szakemberek szerint "a szabadban éjszakázó hajléktalan emberek nem feltétlenül veszélyeztetettek". Az őket felkereső szociális munkások ellenőrzik állapotukat, indokolt esetben orvoshoz viszik őket - olvasható a szeretetszolgálat közleményében.

MTI

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt