2021. február 26. péntek

Erdő Péter üzenete és intézkedése Snell György püspök halála kapcsán

Február 26-án, pénteken hajnalban visszaadta lelkét Teremtőjének Snell György, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, a Szent István-bazilika plébánosa, akinél Covid-fertőzést állapítottak meg. Erdő Péter videoüzenetét adjuk közre írásban és képben.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Szomorú hírt kell közölnöm a kedves paptestvérekkel és az egyházmegye minden hívőjével. Ma hajnalban elhunyt Snell György segédpüspök atya, a budapesti Szent István-bazilikának, egyházmegyei társszékesegyháznak a plébánosa. Hősiesen helytállt a szolgálatban. Szerdán még, természetesen nem személyes jelenléttel, hanem már Zoomon keresztül, de részt vett a papi szenátus ülésén is.

Annál inkább tragikus hirtelenséggel jött a hír, hogy ma reggel elhunyt. Megállapították, hogy súlyos Covid-fertőzése volt. Megvizsgálták a plébánián szolgáló káplán atyákat is, kiderült, hogy ők is a pozitívak a teszteredményükben. Éppen ezért meg kell vizsgáltatni az összes kontaktszemélyt, vagyis a Szent István-bazilikában dolgozó világiakat is. Ez pedig azt vonja maga után, hogy most egy darabig, ameddig a karantén ideje tart, a Szent István-bazilikában szüneteltetni kell az istentiszteleti életet. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy kellő fertőtlenítés után, megfelelő idő elteltével, de még a nagyhét előtt újraindulhasson a liturgikus élet Budapest főtemplomában.

Ma reggel szentmisét ajánlottam föl György püspöktestvérünkért. Kérem mindannyiukat, hogy imádkozzanak érte és imádkozzanak egész egyházmegyénk közösségéért. Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír

Címkék

Erdő Péter

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt