2020. április 10. péntek

Erdő Péter nagycsütörtök este: Aki mindent odaadott, az tőlünk is mindent kíván

A bíboros, prímás a budapesti Szent István-bazilika Szűz Mária-kápolnájában egyedül – asszisztencia és koncelbrálók nélkül – mutatta be nagycsütörtök este, az utolsó vacsora miséjét.

Az egyházi járványügyi előírás alapján a szentmisében elmaradt a lábmosás szertartása és az oltárfosztás.

Bíboros atya homíliáját alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk.

1. Az evangéliumban a lábmosás történetét hallottuk Szent János titokzatos elbeszélése szerint. Miért mossa meg Krisztus a tanítványok lábát? Jelét adja ezzel alázatosságának és szeretetének tanítványai iránt. A Teremtés könyvében is hallunk egy különleges, étkezés előtti lábmosásról. Csakhogy ott Ábrahám hoz vizet a három angyal, vagy a három vándor képében megjelenő egyetlen Örökkévaló számára (Ter 18,4-5). Itt viszont a megtestesült Második Isteni Személy mossa meg egyszerű követőinek lábát. „Szavakkal kifejezhetetlen megtiszteltetés! Akit az egekben az angyalok imádnak, meghajlik a halászok lába előtt” – írja erről elragadtatva Páduai Szent Antal (PÁDUAI SZENT ANTAL, Nagyböjti szentbeszédek, ford. Stagl Bernadett, Budapest 2020, 294.). És mégis, van valami közös az angyali vándorok és az apostolok alakjában. Ábrahám vendégei Isten üdvözítő tervének következő nagy állomását, Izsák születését adták hírül. Az apostoloknak viszont az lesz a feladatuk, hogy az egész világnak hirdessék ennek a tervnek a beteljesülését Krisztusban (Uo.).

De nem kíván Jézus túl sokat az apostoloktól? Vagy akár tőlünk, kései tanítványaitól? Hiszen néhány órával később a társai elalusznak az Olajfák Hegyén. Aztán elmenekülnek, Jézust pedig magára hagyják. Majd beköszönt körülöttük a csend. Őket szánta Jézus arra, hogy hirdessék tanítását és örömhírét? Az elfogatás, a kereszthalál elcsendesítette őket. Néha mi, mai követői is a félelem és a bizonytalanság csendjében élünk. Majd Pünkösdkor oldódik meg a tanítványok nyelve a Szentlélek hatására, akkor lesznek az Örömhír bátor hirdetőivé. De Jézus tudta, mi lakik az emberben. Tudta, hogy Péter is még kakasszó előtt háromszor tagadja meg. Ezért hagyta itt Testét és Vérét közöttünk, ezért akarta, hogy az Eucharisztia áldozata mindig jelenvaló esemény legyen az Egyházában és a világban. Nem csupán halványuló emlékezés vagy nosztalgia, hanem mindennapi kenyér, az útonjárók eledele, áldozat, táplálék és szent jelenlét.


2. A mai estén az Eucharisztia alapítását ünnepeljük. Micsoda húsvéti vacsora volt az! Micsoda széder! A kenyérről mondja Jézus, hogy a teste, és a borról, hogy a vére. És értünk adja a testét. A bor pedig a szövetség vére, az Újszövetségé. És maga Jézus az áldozat. A kereszten, majd pénteken! De már jelen időben, jelenvalóként ott van az emeleti teremben a másnapi áldozat. És jelenvalóként van itt azóta is mindig a szentmisében, a történelmi jelenben a hajdani esemény, amely örök. Az esemény, amely térben-időben zajlott, de szét is feszíti a tér és idő határait. Az esemény, amely nem vagy konkrét pillanatban lejátszódott, reális történet, vagy örök megvalósulás, hanem egyszerre mind a kettő, mert Isten más dimenzióban létezik, mint az anyagvilág. De itt van most is, működik a világban, és közben mérhetetlenül túl is van mindenen, amit érzékelünk, vagy akár gondolhatunk. Minden szentmise a világmindenségen túli, isteni valóság különleges megjelenése köztünk. Más, mint Isten általános jelenléte mindenütt a világban. Több annál. Sajátosan krisztusi, olyan isteni jelenlét, amely egy konkrét emberrel lényegi egységben van. Benne tehát gyökeresen másképp és mérhetetlenül inkább jelen van az Isten, mint bárhol egyebütt a világban. És ez a Krisztusban való isteni jelenlét újul meg és marad közöttünk az Eucharisztiában. Az Oltáriszentségben Krisztus mindent nekünk ajándékozott. Már amikor embertestet öltött, kiüresítette önmagát (Fil 2,7). Úgy látszott, mintha megszűnt volna Isten lenni. Amikor pedig meghalt a kereszten, de az Oltáriszentségben köztünk maradt, úgy tűnt, mintha megszűnt volna embernek lenni is (ALEXOVICS Basilius, Vasárnapi prédikátziók. Nyári rész, 2Posonyban 1807, 29.). Ezért mondja Aranyszájú Szent János, hogy az Oltáriszentség szinte a megtestesülés kiterjesztése (Uo.).


3. A tanítványok pedig megérezték ezt, és annyira a hatása alá kerültek, hogy az Egyház máig nem felejti. A keresztény nemzedékek megértették, hogy aki mindent odaadott, az tőlünk is mindent kíván. Szent Cyprianus vértanú püspök szerint a szentáldozás felkészülés a vértanúságra. Mi is tudjuk, hogy Krisztus mellett a szívünkben nem lehet helye a haragnak, a türelmetlenségnek, az önzésnek, a bűnös szándéknak, a kevélységnek, a bosszúállásnak és a nagyravágyásnak. De a többi ember iránti segítő szeretetben is törekedhetünk a teljességre. Nemcsak a szabadidőnkből, nemcsak a feleslegünkből adhatunk másoknak, hanem adott esetben kötelesek lehetünk abból az időből, abból az energiából, abból az anyagi lehetőségből is adni, amire nekünk magunknak is szükségünk lenne. Csak így tudjuk legalább részben viszonozni Krisztus irántunk való szeretetét. Ez a mondat máskor talán általános bátorításként hangzott. Most viszont egészen konkrét tartalma van. Kérjük Krisztus Urunkat, járjon velünk ezekben a nehéz időkben, segítse a betegeket, a hozzátartozókat, az egészségügy dolgozóit, de azokat is, akik a szállításban, a takarításban, az ellátás biztosításában vagy akár a szervezés, a rendfenntartás, a tömegtájékoztatás területén vagy másutt állnak helyt mindnyájunkért. Segítsen minket is, hogy felelős szeretettel éljünk és szilárdan bízzunk benne, mert ő velünk marad, vállalja sorsunkat, és minket is örök életre és boldogságra hív.

Imádunk téged, Krisztus és áldunk, mert szent Kereszted által megváltottad a világot!

*

Erdő Péter bíboros nagycsütörtökön nem mutatott be olajszentelési szentmisét – egy későbbi időpontban lesz megtartva – annak hagyományos időpontjában videóüzenetben fordult a papsághoz és a hívekhez.

Fotó: Merényi Zita/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt