2020. június 14. vasárnap

„Aki megvall engem az emberek előtt…”

70 országból csatlakoztak a világméretű szentségimádáshoz

Erdő Péter bíboros és a jövő évi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust szervező titkárság meghívására, úrnapja ünnepéhez kapcsolódva, június 13-án idén is több tízezren dicsőítették együtt az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust szerte a világon. Ez volt a hatodik ilyen szentségimádási és imaalkalom.

A részt vevő országok és helyszínek száma is jóval meghaladta az eddigieket: hetven országból, több mint ezerháromszáz helyszínről több tízezer imádkozó csatlakozott.

Elfogadták a meghívást többek között Qatarból és Grönlandról; velünk imádkoztak Kínában, Kazahsztánban, Beninben, Izlandon, Burundiban, Új-Zélandon, Bolíviában és számos más országban.

A szervezők nagy örömére bekapcsolódott az előző két Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak helyet adó város, Cebu City és Dublin hívő közössége is. Különösen aktívak voltak a külhoni magyarok, Erdélyből, Vajdaságból és a Felvidékről is sokan csatlakoztak.

Az elmúlt hónapok eseményei után igen szívbe markoló volt olvasni az egyik olaszországi résztvevő levelét, aki egy kápolnában imádkozott: „Nagy örömmel, elkötelezettséggel és lelkesedéssel csatlakoztunk. A mi kis örökimádó kápolnánk mindenkinek lehetőséget kínál, hogy találkozzon az Úrral. Június 13-án csendes imát mondtunk a jövő évi eucharisztikus kongresszusért. Az egyes emberek személyes imái mellett óránként volt egy közösségi pillanat, amikor egy-egy testvérünk beszélt arról, hogyan tért meg, milyen a kapcsolata a szentségi Jézussal. Az esti órákban volt imádságunk befejező része, elmélkedéseket olvastunk, énekeltünk, énekelve imádkoztunk. Folyamatosan követtük a honlapon a térképet, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tudatosítsuk, milyen sok testvérünkkel imádkozunk egyszerre most ezekben az órákban szerte a világon! Óriási örömet jelentett a számunkra látni, hogy az egész világ imádkozik az Úrhoz! Ez a mi szívünkben is megerősítette a hitet és a szeretetet!”

„Felbecsülhetetlen kincs az Eucharisztia: nemcsak ünneplése kapcsol a kegyelem forrásához, hanem az is, amikor szentmisén kívül időzünk Nála” – idézhetjük fel a száz éve született Szent II. János Pál pápa szavait.

 

Az Oltáriszentség előtt eltöltött idő – azon túl, hogy az eucharisztikus kongresszusra való felkészülés újabb állomását adja – olyan kegyelmeket hordoz, amelyek túlmutatnak emberi szándékainkon, törekvéseinken.

Erdő Péter bíboros így nyilatkozott a szentségimádási lánccal kapcsolatban: „Jézus Krisztus megígérte, hogy velük lesz minden nap, a világ végezetéig. Velünk van tanításában, kegyelmében, szentségeiben, de különösen velünk van az Eucharisztia ünneplésében és az Oltáriszentségben, melyet szentmisén kívül is imádattal veszünk körül.”

A szentségimádási lánc folytatódik. A szervezők a jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve legközelebb november 21-én, szombaton hívják imádkozni a hívőket.

Forrás:  Magyar Kurír

Esztergom-Budapest folyóirat

Esztergom-Budapest 2023/5. szám
Esztergom-Budapest 2023/4. szám

Összes folyóirat

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt